A perfekcionizmus kétélű fegyver – állapítja meg a Business Insider – Egyrészt ösztönözhet magasabb színvonal elérésére, másrészt felesleges feszültséget okozhat és lassíthatja a produktivitást.

Aki ebben szenved, kockáztathatja, hogy blokkolja őt az elérhetetlen csúcsok keresése.

Alice Boyes amerikai klinikai pszichológusnak sikerült azonosítania a patologikus perfekcionista tipikus gondolatait, cselekvéseit. Például: feladja, mielőtt nekilátna egy feladatnak, attól félve, hogy tévedni fog; nehezen hozza meg a legegyszerűbb döntést is; ideges, ha nem kapja meg a várt dicséretet; nem ad át munkát, mert azt gondolja, hogy mások nem tudják elvégezni olyan jól, mint ő.

Néhány új tanulmány szerint a perfekcionizmus terjed, különösen a fiatalok között a karrierben, testben és lélekben. Ez valószínűleg járvány a milleniálok között és velejár a feszültség és a depresszió. A york-i Saint John és a kanadai Dalhousie egyetem kutatói kimutatták, hogy a perfekcionizmus 1990 óta férfiak és nők között növekszik.

A Harvard Business Review több pontból álló stratégiát tanácsol, hogy a perfekcionista hogyan tudja saját javára fordítani ezt a hajlamot.

Számolni kell az időt. A perfekcionista sok időt elpazarol a részletek pontos kidolgozására. Tanácsos kiszámolnia, mennyi pénzt, időt veszteget el és felvetni magában, hogy okosan használja-e fel az idejét, elég produktív-e.

Adni kell mások véleményére. Elfogadható módszer megmutatni a munkát egy kollégának vagy felettesnek menet közben, mert kiderülhet belőle, hogy amit megcsinált belőle, az jó, így további 10 óra helyett 5 óra alatt be lehet fejezni.

Kontroll-listát  lehet összeállítani. A tökéletesség keresése kicsit olyan, mint úgy menni, hogy nem vagyunk biztosak: közeledünk-e a célhoz. Jobb egy kontroll-listát összeállítani, amelyben azok a pontok szerepelnek, amelyeket feltétlenül meg kell még többször vizsgálni. Ez segít a felesleges ellenőrzések kiiktatásában.

Abba kell hagyni a rágódást. Sok perfekcionista hajlamos a rágódásra, egy gondolat vagy probléma vég nélküli vizsgálására, anélkül, hogy eljutna a megoldáshoz. Az első lépés a rágódás felismerése, ezután következik azoknak a tényezőknek az elkerülése, amelyek idevezetnek.

Figyeljük fejlődésünket.  Minden hét végén célszerű megállni, és megkérdezni magunktól: volt-e valami, amit kikerültem attól való félelmemben, hogy hibázom, Voltak-e olyan esetek, amelyekben tökéletességre törekvésem túlzott volt. Volt-e olyan eset, amikor cselekedtem, annak ellenére, hogy bizonytalan voltam és a végén megoldottam?