1979 júniusában jelent meg a manchesteri Joy Division Unknown Pleasures című albuma. A post-punk formáció, amelyre sokan úgy tekintettek, mint a 70-es évek végének Doors-ára, már 1977-ben Warsaw néven szerepelt a Buzzcocks egyik koncertjén. Egy évvel korábban Bernard Sumner gitáros és Peter Hook basszusgitáros meghallgatták a Sex Pistols egyik koncertjét és úgy érezték: ilyent ők is tudnak – sőt jobbat is.
Az évfordulón Peter Hookkal készített interjút a La Repubblica.
-Ez a koncert megmutatta nekünk, hogy a salfordi (Nagy-Manchester külvárosa) fiúk, akiknek nincs semmijük a szenvedélyen és az ötleteken kívül, képesek egy igazán ütős bandát alakítani.
-Hogyan találtak rá Ian Curtisre?
-Annak idején Manchesterben nem volt sok punk. Iant a dzsekije hátán a „Hate” felirattal, nem volt nehéz észrevenni. Bernard feladott egy hirdetést, hogy énekest keresünk, sokan jelentkeztek. Ian is. Aztán megjelent a dobos Stephen Morris és minden a helyére került. Állandóan zenéltünk, egy csomó dalt írtunk, Ian lett pillanatok alatt a fő szerzőnk, hamar kiderült, hogy ügyesebb volt ebben, mi. Én a basszus magas hangjaira koncentráltam, hogy jobban halljam Steve dobolását, ami nagyon más volt, mint a többieké. Nem voltunk nagy zenészek, de azt megtaláltuk a saját stílusunkat, amely illett korlátozott tehetségünkhöz.
-Az Unknown Pleasures alig két nap alatt vették fel.
-Összesen öt napig dolgoztunk rajta, beleértve a rájátszásokat és a keverést. Sokat próbáltuk a dalokat, mindegyikből csináltunk 2 vagy 3 változatot. Ezért csaknem olyan volt, mint egy élő album. Néhány dal a stúdióban született, miközben improvizáltunk - ez ma szinte elképzelhetetlen - Martin Hammett segítségével. Ha rám és Bernardra hagyta volna, lehet, hogy mindent elrontunk és bántuk volna egész életünkben.
-11hónappal az album megjelenése után Ian Curtis meghalt.
-Rémületes volt, életünk legrosszabb pillanata, főleg azért, mert öngyilkos lett és nagy bűntudatot éreztünk. Több mint három évet töltöttünk együtt, és nem értettük meg a helyzetet. A túlélés egyetlen lehetősége volt számunkra együtt maradni és elölről kezdeni. Vissza akartunk kerülni a normális életbe, zenészek akartunk lenni, el akartuk felejteni azokat a dalokat, amelyeket a Joy Divisionnal írtunk. Rettenetes periódus volt, a szakadék szélén álltunk. Nem voltunk biztosak abban, hogy mit akarunk csinálni, de együtt akartunk maradni. Felelősnek éreztük magunkat azért, ami történt, és szégyelltük, hogy folytatjuk egy új együttessel, a New Orderrel, de ha nem kezdtünk volna újra zenélni, nem tudom, mi történt volna…
-Most rövid időn belül megjelent az Unknown Pleasures 40. évfordulós kiadása, és a New Order Movementjének doboza.
-Igen, ez egy hihetetlen időutazás, amely bennem erős érzelmeket kelt. Újra meghallgatni a Joy Division első albumát, visszavisz az életem ma már elképzelhetetlen pillanatába. Élőben játszani ma ezeket a dalokat még meghatóbb.
-És most hogyan tovább?
-A zene az egyetlen dolog, ami érdekel, zenélni szerepeken és sémákon túl, mintha a zenétől függene minden az életemben….
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
