A Beatles utolsó nagy mérföldköve, utolsónak megjelent albumuk címadó dala ma már univerzális kincs, számos feldolgozással.
A Let It Be születését a La Repubblica idézte fel.
Paul McCartney-t 1968-ban álmában meglátogatta édesanyja, Mary, aki 1956 októberében meghalt, amikor a zenész még alig múlt 14 éves. Az anya az álomban arra kérte a fiát, hogy ne nyugtalankodjon, hagyja, hogy a dolgok menjenek a maguk útján.
Ekkoriban készültek a White Album felvételei, és azok a bizonyos dolgok nem mentek túl jól: egyre feszültebb volt a légkör a Beatlesen belül a kiváló menedzser, Brian Epstein 1967-ben bekövetkezett halála után, és a helyzet csak romlott 1969 elején. George Harrison szenvedett a Lennon-McCartney kettős szerzői túlhatalmától (bár ekkor már inkább csak a szerzői jogok miatt tartották fenn e márkanevet), John Lennont lekötötte Yoko Ono és saját kísérleti zenéjük. Paul volt az, aki megpróbálta egyben tartani az együttest új tervekkel, például egy olyan lemezzel, amelyen csak ők négyen játszanának, mint a korai felvételeken, és egy filmmel, amelyet ennek munkálatairól készítenek és végül egy élő koncerttel, hiszen az együttes nem lépett fel 1966. augusztus 29 óta, amikor a San Franciscó-i Candlestick-ben zárták katasztrofálisan sikerült utolsó amerikai turnéjukat.
Ezek a tervek azonban nem úgy sikerültek, ahogyan Macca elképzelte. A koncertből csak az 1969. január 30-i „háztető-buli” lett, a lemezfelvétel is ideges légkörben zajlott, állítólag még tettlegességre is sor került közöttük, a Get Back munkacímű album utómunkálatait félbehagyták, majd rábízták Phil Spectorra. Ez a változat jelent meg Let It Be címen 1970. május 8-án, és az eredeti elképzelések szerinti verzió, amelyet lecsupaszítottak Spector hangcicomáitól, csak 2003-ban látott napvilágot. Addigra azonban már éppen Paul volt az, aki bedobta a törülközőt, és bejelentette, hogy kiszáll a Beatlesből. A Let It Be melodikus gospelje, amely azokról szólt, akik már túl voltak az „egy mindenkiért, mindenki egyért” korszakán, nem érte el eredeti célját, csupán szép záróakkord lett. Nem véletlen, hogy „Naked” változatban, amelynek kiadását Macca gondozta, ez a befejező szám.
<iframe width="503" height="377" src="https://www.youtube.com/embed/bcdNzMMvF_k" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
