Az Alpesi Mentőszolgálat emberei fedezték fel Fara di San Martino helység közelében egy 200 méter magas sziklafal közepe táján a kis erdőt, amely hat fekete fenyőfából áll. A fák gyökereikkel, mint polipkarokkal kapaszkodnak a kövekbe a mélység felett. Három fa törzsének kerülete meghaladja a 3,91 métert. Életkorának meghatározására mintát vettek az egyikből és a torinói egyetem erdészeti karának laboratóriumában megállapították, hogy a fa 900 éves.

Hosszú életük valószínűleg annak köszönhető, hogy a favágók nem tudtak hozzájuk férfi, mert különben a fekete fenyő nagyon keresett, értékes a fája, a gyantája. Hajóépítéshez, fáklya készítéshez használják.

Aurelio Manzi olasz ökoszakértő szerint a fekete fenyők tele vannak titokzatossággal és a Fara di San Martinó-i fák egy pogány istenségnek ajánlott ősi szent erdő maradványai. Az ókorban a fenyőfa a termékenység szimbóluma volt, mivel egyszerre volt rajta az érett és az érő termés. A bőséges pollen termékenyítő esőre emlékeztetett, a fa maga pedig növényi falloszra. Az esküvői szertartásokon a fáklyák is fenyőből voltak. A faunok, ahogy Ovidiustól tudjuk, fenyőág-koronával dicsérték a termékenységet.

A kereszténység elterjedése után a fekete fenyő ágait vitték régen a nagypénteki körmenetben és a lombjaival díszítették Krisztus szobrát. A fiatalok számára amolyan beavatási szertartás volt a verseny, hogy melyiknek sikerül a sziklafalon át a fenyőhöz jutni és ágat vágni.

„Az ókorban a fekete fenyő Pán, Dionüszosz és Attisz fája volt – magyarázza Manzi – ez utóbbi Kübelé, a nagy istenanya fia és szerető volt, aki egy fenyő alatt halt meg és támadt fel. Attisz a növények születését és halálát szimbolizálta, Kübelé a mezőgazdaság és a növényzet védője volt.

Fara di San Martino község nevének is van köze a fenyőhöz. Tours-i Szent Márton első élezrajzírója, Sulpicius Severus szerint a püspök lerombolt egy pogány szentélyt és ki akart dönteni egy fenyőt, amikor a felháborodott lakosság egy próbának vetette alá, amely bizonyítaná az új isten hatalmát: a püspöknek oda kellett állnia, ahová a fának esnie kellett. A fa a természet törvényeit meghazudtolva az ellenkező irányba dőlt és a püspök megdicsőült.

A fenyőfa a középkorban számos népi költeményben is főszerepet kapott.

A tudományos kutatások szerint Olaszországban a fekete fenyő két fajtája él: a pinus nigra nigra, és a pinus nigra laricio. Ez utóbbi főként Calabriában honos. A kutatásokat folytatni kell több példány vizsgálatával, mert alapvető információkat adhatnak a klímaváltozások nagy témájához – magyarázzák a botanikusok.