Minden idők egyik legnagyobb középső védője volt, eleganciája, helyezkedési képessége, játékintelligenciája ma is példamutató. 60 éves lett Franco Baresi, az AC Milan háromszoros BL-győztes egykori csapatkapitánya.
Rossi – Tassotti, Baresi, Costacurta, Maldini…a mai napig sokan fújják a 90-es évek első felének Milan-védelmét, amely az 1993-94-es bajnoki idényben – amikor a BL-döntőben 4-0-ra verték a Barcelonát – 36 meccset mindössze 15 gólt kaptak. E védelem karmestere volt a posztjához képest szinte „törékeny”, mindössze 176 cm magas Baresi, aki ráadásul még nem is tartozott a kifejezetten gyors játékosok közé, még is rendszerint odaért, ahová kellett és indításai is élményszámba mentek. Tökéletes volt az egyensúly e hátsó alakzatban, Baresi és a becsúszásairól, felfutásairól elhíresült Paolo Maldini képviselte az eleganciát, Mauro Tassotti volt a megtestesült hangyaszorgalom, „Billy” Costacurta pedig a szigor. Nem véletlen, hogy a Diavolo történetében eddig két mezszámot vontak vissza: a 6-ost, amelyet Baresi viselt és Maldini 3-asát…
A vöröses-barna, göndör hajú Franco a Brescia melletti Travagliatóban született és ott kezdett el futballozni, ahogy az olasz futball számos klasszisa, a helyi parókia csapatában, bátyjával, a nála két évvel idősebb Giuseppével. Amikor aztán együtt jelentkeztek egy játékostoborzón az FC Internazionalénál, a kék-feketék leszerződtették Beppét, Francót viszont elküldtél, mert túlságosan gyenge fizikumúnak tartották. Úgy jártak, mint annak idején a Decca lemezcég vezetői, akiknek a Tremeloes együttes kellett, de a Beatles nem. De mondhatunk híres példát a fociból is: hasonló okokból nem kellett a Mancester City-nek Ryan Giggs…Franco is egy házzal odébb állt, így aztán a testvérek 1978 és 1992 között évente legalább kétszer néztek egymással farkasszemet a „derby della Madonninán”. Bár Beppe sem panaszkodhatott, hiszen ő is eljutott a válogatottságig, az Interrel két bajnokságot és egy UEFA-kupát nyert, az igazi legenda az „öcsi” lett.
Franco Baresi éppen akkor került az AC Milanhoz, amikor egy korábbi legenda, az 1969-ben aranylabdás Gianni Rivera visszavonulni készült. Ő lett a mentora, az ő tiszta, intelligens játékfelfogása mutatta meg az ő útját is. 20 év alatt az AC Milan szimbólumává vált, a piros-feketék mellett jóban-rosszban kitartott, hiszen a 80-as évek első felében a Milan kétszer is kiesett az első osztályból – először a hirhedt totóbotrány miatt zárták ki – de a söprögetőre akkor is számíthattak, így 1986-tól, amikor Silvio Berlusconi megvette a csapatot és elkezdte felépíteni a világverő gárdát, az egyik legbiztosabb pontja a Capitano volt. 22 évesen már ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot és ez így maradt 15 éven át.
Ugyanabban az évben, 1982-ben érte ez a megtiszteltetés, amikor tagja lett a Spanyolországban világbajnokságot nyert válogatott keretnek, de esélyes sem volt a csapatba kerüléshez, hiszen az ő posztján éppen egyik példaképe, Gaetano Scirea játszott. A cím azért járt neki, utána még további három vb-n lépett pályára, de az nem adatott meg neki, hogy a világkupát a magasba emelje, hiszen az 1990-as, olaszországi vb-n az azzurrik csak 3. helyen végeztek, 1994-ben az Egyesült Államokban pedig 11-esekkel kaptak ki a döntőben a braziloktól, és az első büntetőt éppen Baresi hagyta ki. Ezzel együtt nem érez ma sem hiányérzetet válogatottbeli pályafutásával kapcsolatban: 81-szer ölthette fel az azúrkék mezt, és onnan is csapatkapitányként búcsúzott.
„Fontos, hogy ebben a szerepben az ember határozott legyen – nyilatkozta a születésnapi beszélgetésben a La Repubblicának – Kezdetben csendben maradtam, mert fiatal voltam és nem vettek komolyan. A magatartásommal kellett példát mutatnom. Megpróbáltam mindig őszinte, bátor lenni, inspirálni társaimat, senkit sem elhanyagolni. Szerencsém volt Berlusconival, mert ő hosszú távra gondolkodott és hozta a győztes mentalitást. Számomra mindkettő alapvető volt.”
A Milannal azonban mindent megnyert, amit lehetett: az Arrigo Sacchi, majd Fabio Capello irányította csapattal öt bajnokságot, három BL-t – 1989-ben, 1990-ben és 1994-ben – bár ez utóbbi döntőben eltiltás miatt nem játszhatott – három európai szuperkupát, és két interkontinentális kupát. 1989-ben komoly esélyese volt az Aranylabdának, végül 2. lett, csapattársa, Marco van Basten előzte meg.
Franco Baresi 46 éve szolgálja a Diavolót. 37 évesen hagyta abba a játékot, ezt követően több mint tíz évig a Milan ifjúsági csapatainál dolgozott, jelenleg is a vezetőség tagja, a csapat utazó nagykövete. És példakép, akinek örökségét nem könnyű folytatni.
Születésnapján egykori csapattársak és szurkolók köszöntötték őt egy jókedvű, olaszosan megható videóösszeálltással.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
