A 95 évesen elhunyt nagy francia színészt hosszú barátság fűzte Gilles Jacobhoz, a Cannes-i Filmfesztivál igazgatójához, filmkritikushoz, aki 2015-ben publikálta levelezésük egy részét.
Jacob 1968-ban találkozott Michel Piccolival, aki akkor ért el művészetének csúcsára. Az Álmaimban éltem (J’ai vécu dans mes réves) című memoárkönyvben megható portrét ír róla. Sok indiszkrétnek ható kérdést is feltett, amelyekre a színész álszemérmeskedés nélkül válaszolt és nem kerülte meg a fájdalmas emlékeket felidézőket sem.
„Szerette-e Romy Schneidert?” - kérdezte Jacob. „Nem, soha nem voltam szerelmes belé, de jól ismertem. Ő és én voltunk olyan gyengék, hogy nem mindig becsületes tetteknek engedjünk, de ez soha nem pusztította el a barátságunkat” – válaszolt Piccoli, aki egyik legszebb filmjében, Az élet dolgaiban dolgozott együtt a felejthetetlen Romy-val.
>
A Megvetés forgatása idején a France-Dimanche-ban a következő főcím jelent meg: „Ellenáll-e Piccoli Brigitte Bardot-nak?” A színész erre felhívta BB akkori élettársát, hogy megnyugtassa: semmi nincs közöttük, az újságírót pedig legorombította. A firkász csodálkozott, mert szerinte Piccolinak örülnie kellett volna ennek a „reklámnak”.
Piccoli tökéletesen megtalálta a helyét Luis Bunuel abszurd, szürreális világában is.Négy filmjében is játszott, legkiemelkedőbb alakítását A nap szépében nyújtotta.
A színész közismert volt baloldali elkötelezettségéről, és gyakran szót emelt a szélsőjobboldali Nemzeti Front ellen. Ugyanakkor François Mitterrand elnököt „önelégültnek” tartotta, jobban kedvelte a szocialista párti miniszterelnököt, az ”őszinte és bátor” Lionel Jospint. Pályatársai közül a pálfordulásai miatt karrieristának tekintette Yves Montand-t, aki a Vincent, François, Paul és a többiekben játszott együtt.
„Véletlenül születtem – szokta mondani – az eltűnt bátyám pótlására”. Szerényen beszélt saját utóéletéről. „Egyes filmek, amelyekben játszottam, fennmaradnak. De én nem maradok. Olyan helyzetben vagyok, hogy már múlt időben írnak rólam.”
„Michel Piccoli volt a francia moziban az első igazi férfi – írta róla a Le Point- Az igazi élethez tartozott. Nem volt olyan sztár, mint Jean-Paul Belmondo, nem volt olyan kemény arc, mint Jean Gabin, vagy olyan komikus, mint Bourvil. Mindent, a legképtelenebb helyzeteket, sorsokat, figurákat is el tudta játszani.
Marco Ferreri Dillinger halott című filmjében tökéletesnek látszó nyugalommal csinálja végig a leghétköznapibb dolgokat, hogy a végén megölje a feleségét. Ez volt a legkedvesebb filmje. Claude Sautet Az élet dolgai című filmjében szintén egy kétségbeesett embert alakított, aki élet és halál között egyensúlyozik. Több filmben is olyan férfit játszott, aki vég nélkül tűri, hogy felesége rázúdítsa minden panaszát és őt okolja minden vélt vagy valódi sérelemért. Ő elevenítette meg a modern gazdag ember magányosságát. Karrierje során végigment az emberi viselkedés egész skáláján. A nagy zabálásban obszcén táncával, maszturbálásával megbotránkoztatta a közönséget. Bozontos szemöldökével, acélpenge tekintetével, hangjával önkényurat játszott a Különös esetben, amelyben annyira beavatkozott alkalmazottja magánéletébe, hogy rabszolgájává tette.
Utolsó filmje a Habemus Papam volt. Ebben a konklávéból megszökött, Róma utcáit járó törékeny ember lett belőle, aki megszabadult a világ minden kényszerétől.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.