Amaryllis Fox, a CIA volt ügynöke, ma békeaktivista szerint a cégnél megtanult szokások némelyikétől nem lehet megszabadulni.

„Megpróbálok ezeken ösztönösen változtatni – írta könyvében, a Life Undercoverben – de azt hiszem, ezek már benne vannak a tudatalattimban.”

A CIA-ügynökök szert tesznek olyan készségekre, amelyekre a hétköznapi emberek nem is gondolnak. Megtanulnak például annyira azonosulni fedőénjükkel, hogy a hazugságvizsgálót is képesek megtéveszteni. Ki tudják választani a tökéletes találkozóhelyet, amely akkor is kimagyarázható, ha megtalálják, vagy azokat a helyeket, ahol üzenetet, jelet lehet hagyni.

Foxnak megmaradt az a beidegződése is, hogy étteremben úgy helyezkedjen el, hogy fal legyen mögötte és figyelhesse a többi vendég mozgását. És van egy szokása, amivel megőrjíti a férjét, amikor ő vezet: mindig megáll a sárga lámpánál. Miért? Mert arra oktatták, hogy nem szabad feldühíteni azt, aki követi, nem szabad azt hinnie, hogy provokálja vagy meg akar szökni előle.

A követővel szembeni magatartás egyáltalán nem olyan, mint ahogy a filmekben mutatják. „Semmi sem áll távolabb a valóságtól, mint például az, hogy felugrunk az utolsó pillanatban a vonatra, hogy követőnk elveszítsen szem elől, vagy amikor valaki fegyverrel a kezében ugrál egyik háztetőről a másikra. A kiképzés nagy része éppen arról szól, hogy a lehető legkevésbé hívjuk fel magunkra a figyelmet.”

A kémfilmek Fox szerint a nők szerepét is teljesen hibásan mutatják be. Ő maga büszke arra, hogy négy nő is dolgozik a cég csúcsán, és reméli, hogy ez megváltoztatja a róluk szóló sztereotípiákat a nemzetbiztonság őrzésében betöltött szerepükről.