Szégyellik, hogy elvesztették a munkájukat, csődbe ment a házasságuk, vagy adósságaik vannak. Feladják identitásukat, a névtelenségben keresnek menedéket.

Lena Mauger és Stéphane Remael francia író és fotós szerzőpáros a The Vanished: The Evapored People of Japan című könyvükben írnak azokról az emberekről, akiket a szégyen kiűz a társadalomból.

A pár 2008-tól 5 évig bejárta Japánt, beszéltek azokkal az emberekkel is, akiket az eltűntek elhagytak. Számukról nincs hivatalos adat, de a szerint évente akár több mint 100 ezren is lehetnek.

Eltűnésük nem fizikai, csak adminisztratív. Mint Amerikában a tanúvédelem alatt állók, a „dzsohacuk” nevet, lakhelyet változtatnak, megszakítják kapcsolataikat. Gyakorlatilag tabula rasát csinálnak addigi életükben. Japánban ezt meglepően könnyű megtenni. A magánéletre vonatkozó törvények nagy szabadságot adnak az embereknek. A rendőrség csak a bűnügyeknél vájkál a személyes adatokban.

A könyv szerzői szerint az eltűnések oka az a nagy fontosság, amelyet a japán kultúra a becsületmentés elvének tulajdonít. 

„Ez egy óriási tabu – nyilatkozta Mauger a Business Insiderbnek – nem lehet róla beszélni. Az emberek el tudnak tűnni, mert van egy másik társadalom a japán társadalom alatt. Amikor eltűnnek, az emberek tudják, hogy találnak módot a túlélésre.”

Az első dzsohacu-esetek a 60-as évek végén kerültek felszínre egy film nyomán, amelyben egy férfi váratlanul otthagyja munkahelyét, menyasszonyát és nyoma vész. A következő évtizedben főleg vidéken felnőtt fiatalok menekültek el a munka elől a nagyvárosok forgatagába.

Egy férfi elmondta a szerzőknek, hogy a 90-es években dzsohacukat szállított messzi falvakba, városokba éjszakánként. Ez akkoriban a gazdasági válság közepette remek üzlet volt.

A hátrahagyottak közül sokan bevallották, hogy jobban szerették volna, ha „felszívódottjuk” kevésbé szégyenkezne. „Nem akarjuk, hogy visszatérjen, de szeretnénk, ha hírt adna magáról. Ha pénzre van szüksége, küldünk neki” – mondta egy apa.

A becsület megmentése más módon is megnyilvánul. Japánul karosinak nevezik azokat, akik belerokkannak a munkába, ezért öngyilkosok lesznek.  Egy közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek 20%-a végez havonta legalább 80 órányi túlmunkát és 50% jelentette ki, hogy lemond a fizetett szabadságról.

Az utóbbi hónapokban a japán kormány tett kisebb lépéseket annak érdekében, hogy csökkenjen az ilyen esetek száma, arra ösztönzi a cégeket, hogy engedjék meg az alkalmazottaknak, hogy péntekenként kevesebbet dolgozzanak. Szakértők szerint viszont a munka kultúrája olyan erős, hogy az ösztönzők sokak számára nem kompenzálják a feladás negatív oldalait.