Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Judás, Adolf, Elvis és más névtilalmak a világban

ocr-l-1969culture-0120-18-e1596572705920-1.jpg

Az Egyesült Államok egyike azoknak az országoknak, ahol a szülők bármely nevet adhatnak a gyermekeiknek. Más országokban azonban vannak tilalmak, vagy azért, mert az illetékesek szerint kárt okozhatnak a gyerekeknek, vagy az ország kulturális identitásával ellenkeznek.

Az Államokban tudunk olyan testvérpárról, akiket Adolf Hitlernek, illetve Aryan Nationnek hívnak, akiknek nevében szűkebb hazájuk, New Jersey nem talált semmi kivetni valót.

Olaszországban 2000-ben módosítottak egy 1939-es törvényt. Ma sem lehet az apa keresztnevét a fiának adni, ugyancsak nem viselhetnek a gyerekek ugyanolyan nevet, mint valamelyik élő testvérük. Ugyanakkor már nem  tiltottak a földrajzi nevek, lehet valaki Italia, vagy Europa,

Franciaországban tilos olyan nevet adni a gyereknek, amellyel nevetségessé válhat. Nem születhetnek például Ördögök (Diable), Nutellák, de Mini Cooperek sem.

Németországban szigorúak a szabályok: nem adható semmilyen semleges nevű dolog neve, valamint olyan név, amely ártana és megaláztatásnak tenné ki: nemcsak Hitler, vagy Osama bin Laden, hanem Kohl és Merkel keresztnév sem engedélyezett.

Svájcban bíróságnak kell döntenie, hogy károsnak ítél-e meg egy nevet a viselőjére, vagy sértőnek egy másik személyre nézve. Tilos fiúnak lánynevet adni és fordítva. Tilos a negatív bibliai név, a márka és a helységnév. Tehát nincs Júdás, Chanel, Párizs, de Mercedes sem, ami pedig a spanyolajkú országokban kedvelt női név…

Izlandon a névnek igazodnia kell a nyelv sajátos struktúrájához és a hagyományos helyesíráshoz. Kivéve, ha külföldiek a szülők. A gyermek hat hónapos koráig közölni kell nevét az országos névnyilvántartóval. Elutasítják a nevet, ha olyan betűt tartalmaz, amilyen nincs az izlandi ábécében, mint például a C, Q, a W vagy a Z. Tehát nincsenek Zoék, Enricók, Duncanek.

Dánia csak azokat a neveket engedélyezi, amelyek szerepelnek egy 7 ezer névből álló listán. Ezen túl kérni kell a jóváhagyást a koppenhágai egyetem névvizsgáló részletéről és az egyházügyi minisztériumtól.

Norvégiában általában nem engedélyezik vezetéknév keresztnévként való használatát. Svédországban a nyilvánvalóan alkalmatlan és offenzív neveken tiltja. A szülőknek a gyerek 3 hónapos kora előtt kell regisztráltania a nevét. Ha ezt elmulasztják, pénzbüntetést kapnak. Nem lehet senki sem Metallica, Superman, Ikea, Elvis. Malajziában tiltottak az állatnevek, a káromkodások, a számok, a királyi nevek. Aki gyermekét Facebooknak, Rambónak, vagy Batmannek akarja keresztelni, ne Mexikóba menjen. Szaúd-Arábiában nem adhatók a túlságosan idegenesen hangzó nevek, valamint azok, amelyek nem egyeztethetők össze az ország társadalmi és vallási hagyományaival.

Portugálában 82 oldalas lista sorolja fel az engedélyezett és tiltott neveket. A névnek hagyományosan portugálnak kell lennie, egyértelműen kell jelölnie a nemet és nem lehet becéző forma. Tiltott a Nirvana, Rihanna, Viking, Sayonara.

Új-Zélandban megkötés, hogy egy név nem lehet több 100 karakternél, de nem lehet olyan sem, ami hivatalos rangnak vagy címnek hangzik. De a Lucifero, a Sex Fruit sem megengedett.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2020.10.30. 05:10:52

Micsoda diktatúrák...

Göbölyös N. László 2020.10.30. 07:16:04

Köszönöm a jóindulatú figyelmeztetéseket a hibákra, úgy látszik, nagyon fáradt vagyok, mert mostanában többször is előfordult ilyesmi. Javítottam. A rosszinduló megjegyzéseket, egy bizonyos munkamódszerre való utalást viszont korábbi ígéretemnek megfelelően töröltem.

al Dajjal 2020.10.30. 11:07:19

A mi rendszerünkhöz a dán hasonlít a legjobban. Érdekelne, hogy nálunk hány darabos ez a lista.

Ekrü 2020.10.30. 11:44:41

"Tilos fiúnak lánynevet adni és fordítva. "-Ejnye,no...ezek szerint Svájcban tombol a diktatúra...

Sunny Days 2020.10.30. 13:32:11

"Szaúd-Arábiában nem adhatók a túlságosan idegesen hangzó nevek" - vagyis nem lehet a gyerek neve basszuskulcs

bodzapuska 2020.10.30. 15:13:48

Érdekes, hogy a magyar szabályokat lehetséges meghackelni. Németországban a névadási szabályok, a magyar állampolgárokra nem vonatkoznak. Ha mindkét szülő magyar, akkor az ott születő gyermek is magyar állampolgár lesz, nem szerez német állampolgárságot. Ergo anyakönyvezik a szülők által bediktált nevet a bediktált helyesírással, anélkül, hogy a német szabályokat alkalmaznák.

Csaba121 2020.10.30. 18:44:54

Magyarországon úgy lehet akármilyen nevet adni a gyereknek, hogy büntetőjogi felelősséged tudatában kijelented, hogy pl. a Volapük kisebbséghez tartozol és ott bevett név pl. a Fradika...

Muhammad Balfas 2020.10.30. 21:43:58

"Ma sem lehet az apa keresztnevét a fiának adni, ugyancsak nem viselhetnek a gyerekek ugyanolyan nevet, mint valamelyik élő testvérük. "

Itthon is vezessék be! Saját tapasztalat, hogy nem előnyös az apa nevét viselni. Ha anyám elkiáltotta a nevünket valamelyikünk segítségét igényelve vagy mindketten odamentünk, vagy egyikünk se (utóbbi esetben reménykedve abban, hogy biztos a másiknak szólt)
A tágabb családban még bőven felnőtt fejjel is Tibikének szólítottak, mert hát ugye valahogy meg kell különböztetni a Tibortól a gyereket.Anyám valamiért sosem Tibikézett, de mindenki más igen, hiába kértem többször, hogy hagyjuk már ezt, valahogy mindig ez jött a nyelvükre, ami persze jó kis humorforrás is volt a káromra összejöveteleken.
Aztán, amikor huszonévesen még otthon laktam, illetve később is odamentek a leveleim egy ideig, büntetlenül ki lehetett nyitni, hisz ugye "apádnak is jöhetett."

Szóval srácok, ne adjátok a saját keresztneveteket a kölkötöknek, ha nem akartok kiszúrni vele!

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása