Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A Felszabadítás Útja

Európai történeti és kulturális társaságok kezdeményezésére rajzolták meg a II.világháború fontos európai eseményei mentén haladó útvonalat, amely a Felszabadítás Útja nevet viseli.

A 3500 km-s útvonalat Daniel Libeskind tervezte meg. „Az út – olvasható honlapjukon – túlhalad a nemzeti határokon, amelyek túl hosszú ideig megosztották kontinensünket. Összeköti történelmünket a modern európai élettel, hangsúlyozza a nemzeti megbékélés szerepét és a nagy fáradtsággal kivívott szabadság értékén való elgondolkodás fontosságát.”

Az úttal kapcsolatban folynak az előkészületek, de tavaszig várni kell – ha a járvány elcsitul addig – hogy teljesen elkészüljön.

liberation-route-europe-foundation-normal_jpg_5016.jpg

Az első állomás Normandia lesz, az 1944. június 6-án kezdődött szövetségesi partraszállás színhelye. A következő állomás a hollandiai Nijmegen, amelynek hídjáért folyt nagy csata. Erről a nagy ejtőernyős hadműveletről, a Market Gardenről készült Cornelius Ryan regénye, és  Richard Attenborough híres filmje, A híd túl messze van, és innen csak 10 perc az ugyancsak fontos csataszínhely, Arnhem, amely megnyitotta az utat a Ruhr-vidék felé.

Németországban Nürnberg az egyik legfontosabb állomás. Az egykori náci pártnapok, majd a háborús bűnösök perének színhelyén egy dokumentációs központ működik, amely megmagyarázza a nácizmus létrejöttét és elterjedésének okait. Érdekes az Art Bunker is, amelybe a nácik elrejtették a rabolt műkincseket, például a római császárok jelvényeit, vagy a krakkói Nagy Szűz Mária katedrális oltárát. Innen az út természetesen Berlinbe vezet.

Olaszországban Szicíliába vezet az út, ahol a szövetségesek 1943-ban szálltak partra. A cataniai történeti múzeum és a katonai temető után a kontinensen Anzio, Salerno és Montecassino őrzi a nagy csaták emlékeit.

De számtalan más állomása is van ennek az útnak: Párizs, az Ardennek, Csehországban Plzen, amelyet George Patton tábornok páncélosai szabadítottak fel 1945 májusában, Lengyelországban pedig Gdansk, ahol 1939. szeptember 1-én a Schleswig-Holtstein német hadihajó tüzet nyitott a Westerplattéra.

Aki vállalkozik az útra, az emlékhelyek és temetők mellett lesz lehetősége meghallgatni a második világháború veteránjainak visszaemlékezéseit is.

Ha készen lesz az út, gazdagítani fogja Európa kollektív emlékezetét a szabadság nevében – írja a Repubblica.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rothstein 2020.11.28. 14:16:47

Felszabadulas utja? Kinek? A gyozteseknek? Megint milyen fellengzos nevadas ... a 95% nemet lakossagu Danzignak hatalmas felszabadulas volt biztos ...

Bandibacsi34 2020.11.28. 19:30:02

Helyesen: Az 1943-ban elkezdett Sziciliai-italiai es az 1944-ben megnyitott nyugat-europai hadjarat utovonala

Bandibacsi34 2020.11.28. 19:32:21

Arrol mar nem is irok, hogy a nemet hadsereg 2/3-a a keleti fronton harcolt evekig komolyan.

midnight coder 2020.11.28. 21:38:53

@Bandibacsi34: Ahonnan nem felszabadítás jött, hanem újabb megszállás. Másrészt, a II világháborút nem csak a nácik vesztették el, hanem egész Európa.

Moin Moin 2020.11.29. 09:47:27

1.) Az említett hollandiai várost, Nijmegent egy tévedésből végrehajtott szövetséges bombázás tette nagyrész a földdel egyenlővé: a műemléki szempontból legértékesebb történelmi városnegyed a Felsőváros eltűnt a föld színéről.

2.) A Market Gardenről legalább is megoszlanak a vélemények. Azt írod, hogy "fontos csataszínhely, Arnhem, amely megnyitotta az utat a Ruhr-vidék felé" - csakhogy a Market Gardenben éppen hogy nem siekrült az arnhemi híd elfogalása: a várost és a hidat megtartották a németek. (Nem mellesleg a város nagy része elpusztult a pár napos harcokban.) A Market Gardent még a legpozitívabb értékelések is "félsikernek" könyvelik el: sikerült Eindhoven és Nijmegen elfoglalása, de épp a legfontosabb, az arnhemi híd német kézen maradt. Az okot a hadművelet rendkívül felületes, a saját képességeket eltúlzó és az ellenségre vontakozó (koherens) felderítési adatokkal nem törődő, nagyképű előkészítésben jelölik meg... A Rajnán való szövetséges átkelés nem is itt, hanem 200 km-re délre, a Bonn és Koblenz közötti Remagennél történt meg, 1945 március 8-án, hónapokkal később.

(A Market Garden "eredménye" a reichswaldei brit-szövetséges katonai temetőben tekinthető meg, Nijmegentől 27 km-re, már német földön, ahol számos ejtőernyős sírja áll.)

MEDVE1978 2020.11.29. 11:10:37

Nagyon érdekes az egyes történelmi események ideológiai átszínezése. A népköztársasági időszakban ugye állandóan a munkás-paraszt - arisztokrácia, burzsoázia ellentétben vizsgálták az egyes történelmi eseményeket.
Nyugaton is van egy hasonló idealista értelmezés, ami a jó demokrata országok harcáról szól a gonosz ellen. A Szovjetúnióhoz való viszony aztán már egy kicsit furcsa itt, hiszen valahogy meg kellene magyarázni, hogy hogyan lett a dicsőséges szövetségesből két-három éven belül brutál hidegháborús ellenség.
Az alapfeltevés persze igaz: Hitler rezsimje egy embertelen, népirtó diktatúra volt, amely az alacsonyabb rendűeknek tekintett emberek mellett az árjának tekintett polgárokat is pillanatok alatt feláldozta. Ahogy az is igaz, hogy a szövetségesek indokai messze nem voltak olyan nemesek, ahogy ezt utólag be akarták állítani. Itt nem is kell beszélni Sztálinról, akinek kezdettől fogva az volt a terve - és a Németországgal kötött Molotov-Ribbentropp paktum nyilvánvaló mozgatórugója -, hogy az imperalisták majd szépen halomra ölik egymást és a végén a világforradalom terjeszkedni tud, szövetségi rendszerbe tudja vonni Európát. Ahogy tehát az első világháború után, most is az volt a szovjetek terve, hogy terjeszkedjenek, nem pedig a nagy honvédelem és békés egymás mellett élés, ahogy ezt utólag reklámozzák. Ezt egyértelműen bizonyítják a szovjet agressziók Lengyelország, a balti államok és Finnország ellen is. Sztálin látta, hogy az imperialisták el vannak foglalva egymással és megszerzett egy jó nagy befolyási övezetet. A britek és a franciák sem látták ezt másképpen az elején, ezt is bizonyítja, hogy a Lengyelország elleni agresszió után, amikor a szovjetek a finneket próbálták meg elfoglalni, a britek és franciák még terveket is gyártottak arra, hogy akkor mint világhatalmaknak nekik kellene a rendetlenkedő szovjeteket is kiszorítani Finnországból. Az egész Churchill féktelen németgyűlöletén bukott meg és azon, hogy egybe akarta kötni az egészet Svédország megszállásával (amitől a német vasércellátás elapadását várta, viszont ezzel azonnali német inváziót váltott volna ki, ezért a svédek ezt elutasították).

A nyugati szövetségesek motivációi is eléggé kérdésesek. A franciákat talán leszámítva, akik ugye jelenleg ténylegesen megtámadottak voltak és vissza akarták szerezni a vonatkozó területeket. A britek esetében Churchill háborúimádata és minden áron győzni akarása mindent vitt (a bengáli éhínségről sok indiai tudna beszélni). A britek alapvetően kevésbé voltak érintettek az egészben, a zsidókra konkrétan szartak (meg kell nézni, hogy anno amikor az üldöztetés elől a 30-as évek végén a zsidók Nagy-Britanniában akartak menedéket kérni, milyen kevés embert engedtek be), a gyarmatbirodalmuk leginkább az afrikai csatározásokban volt érintett. Nem véletlen, hogy a nyugati frontot 1944-ben leginkább Sztálin állandó nyomására - no meg a franciák miatt - nyitották meg Normandiában, korábban a balkáni második partraszállás - elsősorban a britek Görögországot érintő érdekeltsége miatt opció volt. Nem véletlen, hogy a németek folyamatosan próbáltak békét kötni a hozzájuk viszonylag hasonló beállítottságú (rasszista és imperialista) britekkel. (Az erre vonatkozó dokumentumok jelentős része még mindig titkos, de nagyon valószínűnek tűnik, hogy a Rudolf Hess akciónál és később is a németek békét akartak Nagy-Britanniával).

Az USA esetében Rooswelt tudta, hogy az amerikaiak többsége izolacionista, nem akarja, hogy európai háborúban haljon meg a fia, a férje vagy a szomszéd. Mégis benne akart lenni a háborúban, gazdasági okokból és az USA világhatalmi státuszának kiterjesztése miatt.

Ha valaki tehát veszi a fáradtságot és megkapargatja a jó és a rossz ellentétet, egyre inkább egy szürke maszlagot lát, ahol a jó nem igazán jó, hanem rengeteg olyan bűntettet követett el, amit ma már háborús bűncselekménynek minősítenének. Persze ez sem a nyugati, sem az orosz médiában nem téma, csak a dicsőséges győzelem a gonosz felett.

Kérdés ugye, hogy mennyire volt felszabadulás ez. Franciaországban biztosan az volt és a végén Magyarországon és a németeknél is. Elsősorban az egyre durvább diktatúra, önkényes káosz miatt (nálunk a nyilasok rémuralma, a németeknél Hitler paranoiás árulókeresése és a felégetett föld politikája miatt). Az üldözöttek (zsidók, cigányok, ellenállók, kommunista szimpatizánsok stb.) biztosan felszabadulásnak élték meg. Az egyszerű ember biztosan boldog volt, hogy már legalább nem szól folyamatosan a fegyverropogás. Utána a nemi erőszakhullám, a fosztogatások, a malenkij robot azért igencsak levett a felszabadulás értékéből.

fkv.117 2021.07.31. 14:28:20

Miért nem a 2. vh kirobbantásának helyénél, a trianoni palotánál kezdődik az út? Nyugodtan be lehet mutatni a franciák főbűnét is!

fkv.117 2021.07.31. 14:36:41

A felszabadulás napja pedig nem április 4, hanem augusztus 30!

hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_b%C3%A9csi_d%C3%B6nt%C3%A9s

fkv.117 2021.07.31. 14:49:15

@MEDVE1978: "A franciákat talán leszámítva, akik ugye jelenleg ténylegesen megtámadottak voltak és vissza akarták szerezni a vonatkozó területeket."

Nem! A franciák a kirobbantói voltak a háborúnak, trianonban kötelezték a tengelyhatalmakat a visszavágásra. Ha nem lettek volna olyan pofátlanul mohók, az egész háború ki se tört volna. De nekik a másik megalázása kellett, a várható bosszúval. Meg is kapták amit akartak, nincs bennük semmi sajnálnivaló. Sőt, a németek még jót is tettek velük, hogy a kedvükben jártak.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása