Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Frank Zappa, avagy jogunk van nem normálisnak lenni

6li5yhz7evevrd7gjzsovgrpai.jpg

A legnagyobb ellenségei az emberi ostobaság és az intellektuális komformizmus voltak. Frank Zappa maga volt az utánozhatatlan kreatív eklektizmus. Azon szerencsés kevesek közé tartozik, akinek nem lettek epigonjai, de még olyanok sem nagyon akadnak, akik megpróbálják eljátszani bonyolult partitúráit. A rock (?) utánozhatatlan zsenije, aki három és fél évtizedes pályafutása során mindig csakis a maga feje és maga mércéje után ment, 80 éves lenne. 1940. december 21-én született Baltimore-ban, és 1993. december 4-én halt meg prosztatarákban.

Mindenkinek beletört a bicskája, ha megpróbálta Zappát bármilyen kategóriába beleszorítani. Voltak, akik kezdetben provokátor hippinek tartották – sosem volt az – mások a zene humoristájának – holott sosem törekedett arra, hogy „vicces” legyen, csak éppen meglátta és megszólaltatta minden dolgok fonákságát. Valójában művelt, szigorú zenész volt, aki valóságos zsarnokként bánt zenekaraival: nemcsak az italt, a drogozást nem tűrte, hanem a zenében sem tűrt el semmilyen linkeskedést. Egy-egy új tagnak legalább 100 darabot meg kellett tanulnia ahhoz, hogy bekerüljön a csapatba. Imádott olyan forradalmár zeneszerzőket, mint Edgar Varése – köztudott az a történet, hogy 15. születésnapi ajándékul pénzt kért, hogy felhívhassa példaképét – John Cage vagy Igor Sztravinszkij. Ki nem állhatta a „flower powert”, az 1968-as We’re Only In It For The Money című albuma a Beatles Borsőrmesterének és az egész pszichedelikus mozgalomnak volt kegyetlen paródiája.

Illett rá Varése mondása, mely szerint „nincsen avantgárd, csak olyan emberek vannak, akik kicsit lemaradtak”. Zappa kompozíciói látszólag ezerfelé mutatnak, szabadon követik egymást, de életműve a zene iránti teljes odaadásról tanúskodik. „Elég őrült és túlzó vagyok – mondta egy interjúban – de csak annyira, hogy az emberek megérthessenek.”

Nemcsak második lemezének volt címe Absolutely Free, hanem a hitvallása is. Képes volt a doo wop nosztalgiájából átugrani Sztravinszkijhoz, a heavy rocktól a blues-ig, a kísérleti zenéig, a jazztól a kupléig. Mestere volt a jól megkomponált jazz-rock daraboknak, ez utóbbi műfaj egyik alaplemeze az 1969-es Hot Rats, amellyel fia, Dweezil születését ünnepelte.

Mélységesen megvetette a show-businesst annak minden szabályával együtt. Neves életrajzírója, Neil Slaven egyenesen „Elektromos Don Quijoténak” nevezte, aki lándzsájával berontott a színre az egyéni szabadság elvének védelmére.

Zappa félelmetesen tisztán látó volt. Az általa teremtett figurák között voltak perverzek, szexmániások, de született lúzerek is. Sheik Yerbouti, a garázsos Joe, Greggery Peccary, Mr. Green Genes fogalommá váltak. A legőrültebb, legbetegebb Amerikát mesélte el tökéletesen illeszkedő zenével, előítélet és cenzúra nélkül az 1966-os Freak Outtól az 1988-as Broadway The Hard Way-ig. És közben gitárosnak sem volt utolsó – egyike azoknak, akinek játékát néhány hang után fel lehet ismerni, de hogy milyen eredetiek voltak szólói, az töményen lemérhető a Shut Up ’n’ Play Your Guitar című tripla albumáról.  

 A Who The Fuck is Frank Zappa az első olyan dokumentumfilm a zenészről, amelyhez felhasználják a család tulajdonában lévő hatalmas archívumot. Többszáz órányi kiadatlan hang- és videóanyag közül válogatott a rendező Alex Winter. A film finanszírozását crowdfunding módszerrel biztosították. Winter a Kickstarteren 500 ezer dollárra számított, végül 8700 adományozó több mint egymilliót ajánlott fel e célra. Így nemcsak a filmre lesz pénz, hanem a Zappa-archívum megőrzésére, katalogizálására és digitalizálására is.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frick László Intézet 2020.12.29. 08:09:37

Zappa az inverze volt Vonnegut professzorának.

Precíz [hang]mérnökember, a reklámtudományok kandidátusa, nyárs-és kispolgár, a magánéletben pedáns és rendszerető. Pénzéhes sznob és "skalpgyűjtő" a hozzálátogató nagy nevek-et illetően. Nem szenvedhette a drogozást meg a piálást.Nem volt nála a függőség kizáró, csak munka közben nem tűrte a drogozást meg piálást, amúgy a magánéletével bárki embere azt csinált,amit akart...a stúdión vagy a színpadon kívül... Nyitott ember volt, ha valaki muzsikálni akart vele,megkérte,hogy mutasson valamit és ha látott-hallott valamit egy ilyen rögtönzésben,akkor bevette a zenészt,nem kellett kettőt sem megtanulnia, nemhogy 100-at. A pénzt nagyon szerette és értett is hozzá és úgy osztotta el,pontosan úgy,mint Little Richard : "Egy rész az enyém, egy a tiétek!"

Zappa az egyik utolsó amerikai, tényleg is, nem csak a szájával...liberális volt. Emlékezetes az afférja Judith Tot[h] képviselővel, nos ma vagy 777 ilyen afférja lenne,pl mítús-abúzus-os is. A Jewish Princess-szel ha ma kijönne,lecsapna rá a cenzúra. (A Katolikus Lányokra nem:D )

Számomra a zene Sztravinszkij, Ligeti és Zappa. Zappa számára a zene a minden volt.

És még Zappa a kedvenc filozófusom is. Én istenhívő vagyok, Zappa pedig ateista volt. "A legjobb tudomásom szerint nincs isten."

Már a maga korában,amikor még voltak liberálisok az amerikai közéletben, sem értették Zappát.

Akkor máma?

Göbölyös N. László 2020.12.29. 08:44:22

@Frick László Intézet: Az igazi nagy emberek a legritkább esetben szentek.És ha már cenzúra? "I am just an american dream, I'm smelling like the vaseline.."

lobster thermidor 2021.04.28. 17:26:13

@Göbölyös N. László:
Hát igen, a sok helyen betiltott Bobby Brown (Goes Down) kimaradt az írásból.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása