Április 28-án jelenik meg Spanyolországban két könyv, amely Gabriel García Márquez és Mario Vargas Llosa mély barátságáról tanúskodik. Az egyik a Dos soledades (Két magányos ember), egy beszélgetés, amelyet 1967-ben rögzítettek Limában. A másik az Historia di un deicidio (Egy istengyilkosság története), amelyet Llosa Márquez életművének szentelt.
A kolumbiai és a perui Nobel-díjas író barátsága 1976-ban egyik pillanatról a másikra ért véget. Mexikóvárosban, egy mozi előtt Llosa szabályosan behúzott egyet Márquez-nek. Soha többé nem találkoztak, nem is beszéltek egymással. Számos találgatás és mendemonda látott napvilágot az ügyről, barátaik, ismerőseik közül többen is azt állították, hogy Llosa azért ütötte meg Márquezt, mert úgy tudta: a kolumbiai csapta a szelet a feleségének. A perui író 2017-ben beszélt először az ügyről egy madridi irodalmi találkozón, és ő azt mondta, hogy Kubán szólalkoztak össze. Márquez közismerten baloldali gondolkodású volt, és nagy tisztelője Fidel Castrónak, míg Llosa inkább konzervatívnak mondható. Márqueznek ugyanakkor sosem voltak politikai ambíciói, míg Llosa 1990-ben még elnökválasztáson is indult, de vereséget szenvedett Alberto Fujimorival szemben. A két íróóriásban azonban megmaradt az egymás munkássága iránti tisztelet.
A két könyvet a La Vanguardia idézi fel.
A Két magányos emberben Márquez így beszélt a magányról: „Valójában nem ismerek senkit, aki bizonyos értelemben ne érezné magát magányosnak”. Majd megkérdezte Llosát, mi a véleménye arról, hogy a latin-amerikai országok helyzete fellendítette irodalmukat. Llosa szerint is van kapcsolat a kettő között: „Egy stabil, kevésbé mozgó társadalom nem annyira inspiráló, mint a belső válságoktól szaggatott, apokalipszis közeli helyzet, egy változási folyamat, amelyről nem tudjuk, hová vezet.” Valóban, az 1960-as évek második felében Braziliában, Uruguay-ban véres jobboldali diktatúrák uralkodtak, miközben Peruban és Chilében baloldali fordulatok mentek végbe, miközben több országban, köztük Peruban, Kolumbiában és Uruguay-ban fegyveres gerillaszervezetek harcoltak a hatalom ellen. Ennek következtében nagy mértékben megnőtt az érdeklődés latin-amerikai írók iránt Európában és az Egyesült Államokban is. Ezekben az években jelent meg Llosa Zöld palotája, valamint A város és a kutyák című regénye, Márqueztől pedig a Baljós óra és a Száz év magány.
Márquez kifejtette, hogy Julio Cortazárt tartja példaképének a latin-amerikai irodalomban, ellentétének pedig Jorge Luis Borgest, akit a szórakoztató irodalom képviselőjének tekint.
A másik könyv az 1970-es években jelent meg, de eltűnt a könyvesboltokból a két író szakítása után. Llosa sokáig elutasította az újrakiadást is. Az Egy istengyilkosság története doktori disszertációján alapult és kifejezte Márquez iránti csodálatát és csak 2006-ban- tehát még Márquez életében - járult hozzá, hogy belehelyezzék az összes műveit tartalmazó kötetek egyikébe. Spanyolországban most önállóan jelenik meg ez a tanulmány.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
