OV örök – jelentette ki a legbelső körökből eltávolított, de azért nem teljesen kegyvesztett ifjú trónkövetelő. OV helyében mostantól kezdenék el nagyon félni tőle.

A számok nem hazudnak, még akkor sem, ha manipulálják őket. A magyar átoltottság kétszerese az uniós átlagnak – mondja egy külügyér. Több mint 5000 napi új fertőzött, a halottak száma napi szinten továbbra sem megy 250 alá. És megpróbálják az elsőt nyomatni minden áron, hogy nagy örömünkben ne vegyük észre, mennyi az áldozat. És akkor még csak a halottakról beszéltünk. Nem szóltunk azokról, akiknek mostantól kezdve nem lesz, vagy csak borsos áron lesz lehetősége rákszűrésre. Mindezt egy valaha elismert rákkutató orvos rendelte el. Íme, eljött a tömeggyilkosok ideje….

Már fél év telt el úgy, hogy nem lehetett részünk egyetlen színházban, koncertben, kiállításban, de wellness-élményben sem, utazásról nem is álmodhattunk. Mindent megteszünk a tartalmas életért, Életem olaszul tanul, én fordítok, klasszikusokat olvasok, néha előveszünk egy-egy jó filmet az archívumunkból, máskor belebotlunk egy-egy jó moziba valamelyik csatornán, összességében mégis úgy érzem, hogy egy ideje igazi ihlettelenül ütjük agyon az időt.

Átsuhant rajtam valami kórság, de már túl vagyok rajta. A legbiztosabb jele, hogy újra előjött az álmatlanságom, és a rosszkedvem.

Hogyan lesz Dante Isteni színjátékának kísérőzenéje a Pink Floyd Wish You Were Here-je? Úgy, hogy olvasás közben a dolgozószobám kanapéjáról ránéztem a lemezszekrényre, és e lemez gerincét láttam meg. Tökéletes élmény volt a kettő együtt. A költő és őse, Vergilius végigjárták a pokol köreit, elborzadtak az összes bűnösön és bűnhődésen, voltak, akiket meg is sajnáltak, de ugyanúgy tehetetlenek voltak, mint a 700 évvel későbbi jó érzésű emberek.

Elment „a” Mari. Itt hagyta nekünk gyermeki hamvasságát, törékenyen is robbanó kisugárzását, szeretetteli, bölcs mosolyát, ravaszkás humorát és azt az istenien szétdohányzott hangját, amibe csak bele lehetett szeretni…

Amikor meghallom, hogy tömjénzsolti éjfél előtt terjeszt be egy törvényjavaslatot, mindig a Rolling Stones Midnight Ramblerje jut eszembe. Igaz, azt a bostoni fojtogatóról írták.

25-30%-kal emelkednek a húsárak. Ilyenért Lengyelországban 1976-ban lázadás tört ki, 1980-ban pedig megszületett a Szolidaritás, ami miatt egy év múlva bevezették az ostromállapotot. Nálunk aligha kell félni, hogy ez bekövetkezik. Mármint a lázadás és a Szolidaritás. Ha tévedtem, fizetek egy sört minden lázadónak és leírom a vállalkozásom repikeretéből.

Vlagyimir Iljics Lenin (ha mond még valamit ez a név) születésnapján kaptam meg a 2. Szputnyik oltásomat. Tehát éltem, élek és élni fogok.

Minden gyermeknek meg kell tanítani, hogy élete egy gyönyörű virág – írta Sri Chinmoy mester.

Celeb beleszeret Gázszerbe, első látásra, villámcsapás, meg ilyesmi, jöhet az évezred esküvője. Erről nekem két film is eszembe jut.  Az egyik a Keresztapa, amikor az FBI kivonul az esküvőre meg a temetésre, hogy lássa, kik vannak ott. A másik pedig a Columbo. Nála ilyenkor szokott az újdonsült férj váratlanul elhalálozni, és a hatóságok zárolják a vagyonát. Még egy harmadik filmcím is beugrik. Az én kis mosodám.

A minap véletlenül belenéztem a már milliószor látott Egy magyar nábobba. Van benne egy jelenet, amikor a Párizsban élő magyar nemesek arról beszélnek, hogy haza kell-e menniük. A végsőkig megkeseredettnek látszó Szentirmay Rudolf „birkanépnek” nevezi honfitársait. Már Jókai is így látta. És ez sajnos, forradalmak, rendszerváltások ide vagy oda, azóta sem változott. Ez jellemző ránk abban, ahogy eltűrtük és eltűrjük a minden szinten folyó kizsákmányolást, de abban is, ahogy a „teraszengedély” hallatán tízezrek rohantak ki, egymás hegyén-hátán, nem törődve az esetleges következményekkel. Aztán, ha újra bezárnak minket, kezdődik az egész elölről.  És eszembe jut, hogy 1988. május 1-én még hatalmas tömeg vonult el a díszemelvény és Lenin emlékműve előtt – és hagyjuk azt a rossz dumát, hogy kötelező volt, mert már régen nem volt az – alig másfél évvel később pedig már a legújabb jelszót üvöltözte a tömeg: „Soha többé kommunizmust”.

Nem örültem, amikor azt olvastam, hogy az egyik lehetséges ellenzéki miniszterelnök-jelölt a rendszerváltás utáni politikai osztály egyik szégyenét minősítve kihangsúlyozta hosszú haját. Ahogy a jereváni rádió mondta volna, nem ezért nem szeretjük az illetőt, aki még mindig abból a két pofonból él, amit egy cseh rendőrtől kapott.  Abban viszont teljesen egyetértek, hogy nevezett 30 éve élősködik az országon, szobatársaival együtt.

Talán huszadszor néztük meg az Aranypolgárt. Az embernek, aki akár naggyá is válhatott volna, ölébe hullott a szerencséje, mindent meg tudott venni, amit csak akart, és amit pénzért meg lehetett venni, de valahányszor meg kellett küzdenie valamiért, vagy valakiért, mindig vesztett. És én eddig főleg arra figyeltem, hogy milyen tökéletesen ábrázolja a film a mindenkori média működését. No meg a karaktergyilkosságra: még a legeltökéltebb szándékot – például egy gátlástalan – velejéig korrupt politikus felelősségre vonását – is meg lehet buktatni, ha az illető elkövet egy ostoba hibát, amelyre ellenfele azonnal lecsap.

Sosem rajongtam az egyenruhásokért, különösen nem, ha nők öltöztek be. A minap azonban, amikor Édesapámat kísértem az egyik Honvéd-kórház szemészetére, a bejáratnál a lázunkat egy tökéletes alakú, szép arcú, kedves hangú katonalány mérte. Ha ilyenek lennének a hadseregek, nem itt tartana a világ.

Tavaly ősszel, amikor nemzetközileg elismert orvosok és kutatók figyelmeztettek a járvány túl laza kezelésére, illetékeselvtárs pánikkeltéssel vádolta őket. Az eredményt ismerjük. Most újra nemzetközileg elismert orvosok és kutatók figyelmeztetnek a járvány túl laza kezelésére, és illetékeselvtárs újra  pánikkeltéssel vádolja őket. Hány ezer embernek kell még meghalnia az önkény és a mindenhatósági lázálom miatt?

Vannak zenék, amelyek számomra elszakíthatatlanul hozzátartoznak egy bizonyos filmhez. Rossini Tolvaj szarka-nyitánya például Kubrick Mechanikus narancsához. De örömmel látnám, ha ez a vidám zene a magyar köztudatban a börtönbe vonulók indulójává válna.