Nehéz nem depresszióba esni az elmúlt másfél év történései kapcsán, akár érintettek vagyunk közvetlenül, akár nem. Éppen elég a bezártság, a szeretteinktől, barátainktól való elszakítottság, hiányoznak az utazások, élményszegénnyé vált az életünk. A Huffington Post ad néhány jó tanácsot, hogy miként ne ülhessen rá a lelkünkre a katasztrófa-érzés.
Az egyik legfontosabb a mai agyonmediatizált világban: ne tegyük ki magunkat túl gyakran a járvánnyal kapcsolatos információknak, amelyek a sajtóban és a közösségi oldalakon jelennek meg. Közismert, hogy a negatív híreknek rossz hatásuk van a mentális, de a fizikai egészségre is.
A pszichiáterek szerint a katasztrófa vonzza az embereket. A naponta hallgatott negatív hírek, amelyek azt az érzést keltik, hogy reménytelen világban élünk, depressziót, öngyilkos gondolatokat szülnek.
Lelkileg a legnagyobb kárt a tehetetlenség érzése okozza. Ebben a kérdésben különbséget kell tenni az ontologikus és a metodologikus katasztrofizmus között. Az ontologikus szerint „a legrosszabb elkerülhetetlen”, az összeomlás mindenképpen bekövetkezik, felesleges harcolni ellene, nincs alternatíva. A metodologikus katasztrofizmus viszont minden lehetőséggel számol, a legrosszabbal is azért, hogy megtegyen mindent az elkerülésére, vagy hogy fel lehessen készülni rá, ha bekövetkezne. Ez a cselekvés útja, amit az ideggyógyászok ajánlanak.
A pszichológusoknak az a tapasztalatuk, hogy a klímaváltozással kapcsolatban meg kellene változtatni a katasztrófa kifejezést, mert az embereket arra indítja, hogy tétlenek maradjanak. Sokkal többet kellene beszélni a változtatás lehetőségeiről.
A harmadik korlát az egyéni és kollektív optimizmus megőrzése. Ennek lényege a dolgok bizalommal való kezelése, az úgynevezett „átgondolt optimizmus”, amely hisz az emberi értelemben, és az emberiség jövőjében. Idetartozik a pozitívizmus, amely hisz abban, hogy az emberi találékonyság mindig fog találni megoldásokat a katasztrófák elhárítására.
Különbséget kell azonban tenni külső és belső pozitívizmus között. Az első a tudományt és a technológiát figyeli, hogy megoldásokat találjon a problémákra. Ennek legradikálisabb változata a transzhumanizmus. A másik viszont úgy gondolja, hogy a megoldásnak belülről kell jönnie, de ezt gyakran másoktól várja, mert nincs tudatában annak, hogy neki is megvannak az eszközei a boldogság, az igazi szabadság megteremtésére.
És azt az örök igazságot se felejtsük el, hogy semmi nem tart örökké – még egy világjárvány sem. Nicholas Christakis, a Yale egyetem epidemológusa szerint még az sem kizárt, hogy olyan „őrült évek” következnek, mint az 1920-as évek az első világháború és a spanyoljárvány után…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
