Írolvasgondol

AE elgondolkodva sétált fel s alá a padsorok között első óráján, maga sem tudta, hogy mivel keltse fel a közösségi médiajelenlétüktől szinte kábult állapotban lévő kamaszokat. Aztán ez varázsütésre megszólalt benne egy hang, amely így üvöltött: „Ne könyörögj imádsággal az Úrnak!” AE akkor eszmélt rá, hogy a hang utat talált magának a torkán, amikor látta, hogy újdonsült tanítványai egyszerre kapták fel a fejüket. Innen már nem volt visszaút, AE-nak újra el kellett játszania azt a szerepet, ami egyszer már csaknem az életébe került. Bensőjében már távoli dobhangok, gitár és orgonafutamok is szóltak, tudta, hogy eljött az ő nem várt ideje, és folytatta, ahogyan a Sárkánygyíkkirály:

“döglött macskák, patkányok

mind itt jártak láttátok

köcsögkalap döglött macska

ifjú ember vérét szívja

remélem visszatér

a katona agyáért”

Letépte magáról kockás flanellingét, amilyent a Sárkánygyíkkirály sosem hordott, és bedobta a padsorok közé. Ekkor nézett csak fel, és látta, hogy a közösségi médiajelenlétüktől szinte kábult állapotban lévő kamaszoknak kezük-lábuk-fejük járt az AE-ban megszólaló zene ritmusára, és mintha a padokban ült volt a három zenész is, és valamennyiükből egyszerre szakadt ki a kiáltás: „A túloldalra törjél át”.

„Nagyon hideg van itt” – mondta AE barátjának, M.-nek, aki egyik pillanatról a másikra hagyta árván két lányát és négy unokáját, valamint hatalmas zenegyűjteményét. Egy beláthatatlan pinceteremben voltak, ahol mindkettejük kedvére való zene szólt, és több száz idegen táncolt, vagy legalább rángatózott rá. A tánctermet körös-körül finom ágyneművel megvetett heverők szegélyezték. „Ők a betértek és a kitértek, nekünk is itt a helyünk” – mondta M. „Akkor is nagyon hideg van itt” – borzongott AE, mire M. hamiskás mosollyal előhúzott az egyik ágyból egy tengerkék, csipkés hálóinget. „Mindenre gondoltak, a hidegre is” – kuncogott AE szörnyülködésére. „Normális vagy, azt hiszed, hogy ezt majd felveszem? Azért idáig csak nem süllyedek” – dühöngött hősünk. „Szükség törvényt bont” – felelte sztoikus nyugalommal M., aki egyik pillanatról a másikra hagyta árván két lányát és négy unokáját, valamint hatalmas zenegyűjteményét.

A nádszálvékony, sudár, kócos hajú kamaszlány azonnal szemkontaktust létesített AE-val, aki pedig csak azért ment fel a lakásukba, mert bosszantották azok az idétlen hangok, amelyek lentről felszűrődtek otthonába. A ház asszonya, a lány édesanyja szabadkozott a kellemetlenség miatt, és elárulta, hogy az alattuk lévő lakásban él néhány elviselhetetlen fickó, akik a távfűtés-vezetékeken keresztül küldözgetik az állathangokat és más zajártalmakat, és ez ellen csak úgy tud védekezni, hogy tovább küldi őket. A nádszálvékony, sudár, kócos hajú kamaszlány azonban nem hagyta, hogy anyja és AE vitája elmélyüljön, valósággal bevonszolta a férfit a fürdőszobába, de még be sem csukta az ajtót, máris heves, szinte vadállati csókolózásba kezdett vele, miközben mindkét karjával, lábával gúzsba kötötte őt. AE jól ismerte ezt a szenvedélyt még saját kamaszkorából, volt egy pokolian mennyei szerelme, aki koránál jóval érettebben viselkedett, egy pillanatra mintha az ő illatát is érezte volna. A férfi teljesen tehetetlennek érezte magát a lány rohamával szemben, miközben fél szemmel kifelé pislogott, hogy látja-e az anya és mit szól hozzá. A nő egykedvűen tett-vett, még csak a fürdőszoba felé sem nézett. „Talán várhatnál még…” – lihegte AE, amikor végre levegőhöz jutott, mire a nádszálvékony, sudár, kócos hajú kamaszlány ledobta gyönyörű fejéről a parókát…”Melyik rossz hollywood-i filmből kerültél elő?” – robbant ki csaknem AE-ból a mondat, de Élete Szerelme érintésével elűzte a rémálmot.

AE és 88 éves Édesapja egy régi romokkal teli szigeten sétáltak egy hosszú, széles fal tetején. Alkonyatra járt azonban az idő és ideje volt hazamenni. Csakhogy a falról egyetlen meredek lépcső vezetett lefelé, és fokai olyan magasak voltak, hogy még AE sem tudott rájuk lelépni. Arra gondolt, talán egy helikopter megmenthetné őket…

Az Álompár keresztelőre volt hivatalos, és már előre örültek a meghitt, szűk családi körben zajló eseménynek. Megérkeztek a faluba, és az anya kitörő örömmel újságolta nekik, hogy az egész világgal meg akarja osztani boldogságát, ezért nagy nemzetközi fogadást és bált szervezett. Az Álompárnak alig sikerült csalódását palástolnia, de azért bementek a néhány nap alatt felépített palotába, ahol bábeli hangzavar uralkodott, valódi és álelőkelőségek parádéztak, és egy standon már kint voltak a másnapi világlapok, amelyek háthasábos szalagcímmel számoltak be a rendkívüli keresztelőről. Az egyik újság címlapján ők is ott mosolyogtak pezsgős pohárral a kezükben, ahogyan ez a társasági sajtóban szokás, de egyikük sem emlékezett arra, hogy mikor kapták őket lencsevégre. Ahogy a tömegben kissé elveszetten tébláboltak, egy negédes stílusú hostesstől megtudták, hogy ők lesznek a bál előtáncosai, már csak ki kell választani kedvenc latin táncukat. A Férfi legszívesebben elmenekült volna, meggyőződése volt, hogy egész életében botlábú marad, Párja viszont imádott táncolni, különösen rajongott a latin táncokért. Az Asszony érezte szerelme teljes elbizonytalanodását, a legegyszerűbb spanyol tangót választotta ki. „Csak mindig a lábamat figyeld” – mondta a Férfinak, és tudta, hogy remekül fognak táncolni, annál is inkább, mert embere külön szerelmes volt az ő lábaiba…

AE 90 éves Édesanyja és 37 éve eltávozott Nagyanyja egy erdős, dombos tájon jártak, ahol mindenhonnan régi házak romjai és még ősibb szobortöredékek nőttek ki. AE Édesanyja úgy gondolta, hogy ide kellene hozni fia 64 éve eltávozott Nagyapját is. De közben mentek, mentek tovább, egyre szűkölő, egyre kopárabb ösvényeken.

Az Öreg Nőbolond vonatra szállt, gyilkosok, hamiskártyások, hobók, rosszlányok, kiégett hírességek közé, hogy e vezekléséből merítsen új ihletet. Egy ideig az egyik folyosón húzta meg magát, de a tömeg betaszította egy fülkébe, ahol végre levegőt is kapott. Az egyik sarokban egy öreg királynő helyezte éppen öreg fia fejére a koronát, míg a másikban a szűznek látszó materiális lány nyújtotta feléje karjait imát suttogva, igazságért könyörögve szerelmének.  Magára vonta az Öreg Nőbolondot, hogy csókolja végig csupasz testét, de amikor sűrű bolyhú Vénusz-dombjáig ért, a szűznek látszó materiális lány durván ellökte magától, mert valójában fiatal szeretőre vágyott…

AE élete egyik legfontosabb színhelyén, az Örök Város középkori negyedének leghosszabb egyenes utcáján sétált, amikor kocsizörgésre lett figyelmes. Egy konflis közeledett, rajta magas rangú egyenruhás szovjet katonák. AE az egyikükben felismerte az első űrséta úttörőjét, aki később elismert festő is lett és szívesen elbeszélgetetett volna vele. Amikor az űrhajós-legenda meglátta őt, szívélyesen felinvitálta a kocsira és, de mire AE előszedte hajdanvolt orosz tudását, megérkeztek hajdani lakhelyére, a Magyar Akadémiára. Ott hatalmas tömeg várta az űrhajósokat, és AE el is sodródott tőlük, de bízott a helyismeretében, hiszen négy évig élt itt és ismerte az épület minden zegét-zugát. Viszontlátta a gyönyörű kertet, a lombos fák közti ódon szökőkutat, amely előtt már Élete Szerelmével is többször megölelték egymást, de amint belépett a belső folyosókra, mintha egy teljesen idegen helyen lett volna. Ultramodern termek fogadták, orvosi laboratóriumoktól végtelennek tűnő játszóházakig, és amikor nagy nehezen átvergődte magát ezeken, élete egy másik fontos színhelyének, a városi Kollégiumnak az aulájában találta magát. A porta előtt hatalmas tömeg verődött össze, AE remélte, hogy itt lesznek az űrhajósok, de csak régi újságíró kollégái voltak, élők és halottak, akik valamennyien kitörő örömmel üdvözölték őt. Gyorsan letudta a most kötelezőnek érzett parolákat, és a kijáratot bámulta, amely felé egyszerre egy tizenévesekből álló hatalmas tömeg kezdett ujjongva, sikoltozva rohanni. De a rajongás tárgyai nem az űrhajós-legendák voltak, hanem egy tolókocsis, szép arcú fiatalember, aki, amikor meglátta AE-t, egyenesen hozzá hajtott, jobb kezének mutatóujját nyújtotta fel, mert csak azt tudta mozgatni és római olasz akcentussal fejezte ki végtelen örömét, hogy annyi történet és mende-monda után végre személyesen találkozhat vele. AE nem tudta, hogy a tolókocsis, szép arcú fiatalember, akit rajongók hada fogadott, valóban tudta-e, hogy ki ő, vagy pedig csak összetévesztette őt valakivel. Néhány percig beszélgettek, mindenről, ami az eszükbe jutott, aztán az ifjak elragadták tőle bálványukat. AE-nak nagy nehezen átvergődte magát rajtuk, és kilépett a kapu elé, ahol hajdan sokszor dohányoztak, vagy csókolóztak tilalmasan, és az Örök Város középkori negyedének leghosszabb egyenes utcáján találta magát.

Az Apa egy üvegkoporsóban látta magát, de a kiabáló körülállók közül senkit sem ismert és úgy érezte, hogy senki nem vesz róla tudomást, mintha nem is létezne. Csak akkor tudta meg, amikor magához tért, hogy megmentették az életét. A Fiú elindult, hogy végre úszhasson egy jót kedvére, ez volt a kedvenc sportja, az egyik legjobb kikapcsolódása a zene mellett. Amikor odaért az uszodához, rájött, hogy nem vitt magával fürdőnadrágot és különben is csonttá-bőrré fogyott, aligha lett volna ereje akár egy hosszt is leúszni.

AE és Élete Szerelme feljutottak egy kanyargós úton egy nagy kopár hegy csúcsára, ahonnan az egész világot be lehetett látni. És ott elhatározták, hogy külön utakon indulnak lefelé, és közben mindketten bármilyen kalandot kipróbálhatnak, mert már elfelejtették, hogy létezik az egymáson kívüli élet is. Amikor azonban a hegy lábánál találkoztak, mindketten bevallották, hogy semmi más céljuk nem volt, mint újra együtt lenni és az út egy nem kívánt örökkévalóságnak tűnt…