Emlékeinket megosztjuk másokkal és identitást is építünk ezekkel magunknak. Memóriánk azonban nem olyan koherens, mint gondolnánk.
Megváltoztatjuk a tényeket, hozzájuk teszünk nem létezőket anélkül, hogy ennek tudatában lennénk – írja a Business Insider.
Ez úgy történik, mint egy játékban, amelyben az egyik résztvevő súg valamit a másiknak, aki továbbadja és a kör utolsó tagjánál már egészen más jön ki, mert a súgást itt-ott félreértik.
Az emlékekbe is becsúsznak hibák, tévedések, szépítések. Belekerülnek olyasmik, amit más mondott, vagy az, amit szeretnénk, ha más így gondolná. Változik az is, amire csak homályosan emlékezünk.
Aszerint is változik emlékeink elmesélése, hogy kinek mondjuk el azokat. A másik fél karakteréhez, nézeteihez is igazítjuk mondandónkat.
Ez a jelenség a „szimptóma effektus”. A mesét a hallgatóhoz igazítják. Egy kísérletben ezt a hatást vizsgálták. Egy videót mutattak két csoportra osztott nézőknek. A videón két részeg verekszik, miután az egyik összeveszett a barátjával, a másik pedig látta kedvenc csapatát veszíteni. A két csoportot felkérték, hogy meséljék el egy idegennek a videót, és éppen egymással ellentétesen ítélték meg a helyzetet, a szereplőket. Mi több, voltak olyanok is, akik úgy adták tovább, mintha maguk is a történet résztvevői lettek volna.
Egy másik kísérletben a résztvevők egy részével megnézettek egy rövid filmet, majd néhány nappal később elmondatták velük a tartalmát, amelyre pontatlanul emlékeztek. A másik csoporttal ezt a hibás szöveget ismertették, tehát bennük már így rögzült.
E kísérletek eredménye kissé nyugtalanító, mert ha emlékezetünk így becsap minket, joggal merülhet fel bennünk, hogy mit is éltünk át a múltban valójában.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
odamondó 2021.06.08. 08:54:48
Ezeket a tényeket például a 20/30 év távlatából előszedett szexuális zaklatások ügyénél is érdemes lenne tárgyalni.
Visceroid 2021.06.08. 10:39:15
steery 2021.06.08. 13:21:31
Az más kérdés, hogy ezen óriási adathalmaz hogyan van feldolgozva, rendezve, szűrve, szelektálva, értelmezve bennünk. Az meg megint más kérdés, hogy miként kommunikáljuk ezen információkat a nem erre a célra kitalált, tehát silány minőségű nyelven szóban vagy írásban. Attól függően, milyen fejlettek a nyelvi kommunkációs képességeink és mennyire tömörítünk. Plusz ott van még a csorda hatás, ami révén eltorzítjuk az információkat, egyeseket kiemelünk, másokat eljelentéktelenítünk, próbálva megfelelni a hallgatóság feltételezett elvárásainak, kapcsolat manipulációs célból.
Szóval az emlékeink abszolút megbízhatóak. A személyiségünk működése és a kommunikációs csatorna az, ami nem megbízható és garantálja a félreértéseket.
MEDVE1978 2021.06.08. 14:52:28
Mondok egy példát:
van két kisfiam, akiket nagyon szeretek. Megvan a születésük emlékképe is. Ez egy idealizált emlékkép, amikor először kezembe foghattam őket. Az emlék keletkezése valószínűleg kevésbé volt jó, valószínűleg full stresszben voltam, a gyerek meg ordított.
Mégsem az a 40 perc van meg, amikor ordított vagy esetleg bekakilt, hanem a kis cuki arca, ahogy nézeget. Már az alaphelyzetben kiszelektáltam azt, hogy mondjuk fáztam, mert a folyosón hideg volt és fertőtlenítőszag (pedig ez is egy tényezője a realitásnak az emlék keletkezésekor), utána kiszelektáltam az összes kellemetlenebb pillanatot.
A másik a vizuális memória mulandósága. 37 éve halt meg a nagyapám, hat éves kisgyerek voltam. Nem emlékszem az arcára. A lakást, ahol lakott 25 éve eladtuk. Nem emlékszem a szobára sem. Mégis emlékszem arra a szituációra, ami megtörtént velem, hogy a térdére ültetett és simogatta a fejem, miközben én néztem a mesét a fekete-fehér tévéjén. De ez már nem eredeti képként van jelen, hanem leírt szituációként. Hogy miért? Mert anyám és nagyanyám elmesélték. Kisgyerek koromban ez összeért a vizuális emlékkel, ami még visszaidézhető volt. Később már csak a verbális emlék maradt.
Természetesen így alakulnak át a 20-25 évvel ezelőtti sztorik, amelyek kevésbé vizuális emlékek és torzulnak. Persze az önképed védelme miatt a legtöbb ember úgy alakítja át őket, hogy az az önképével ne kerüljön összetűzésbe, illetve ha szórakoztatni akar vele, akkor mondjuk szórakoztatási céllal. Később már a verbális torzítással előadott történet, emlék rögzül és felülírja az eredetit.
MEDVE1978 2021.06.08. 15:06:56
Tegyük fel, hogy van Rachel, kezdő színésznő, aki mellette mondjuk áruházi eladó Hollywoodban, alig tud megélni. Jelentkezik egy filmre, ahol a producer szól neki, hogy jónak tűnik a szerepre, de vacsorázzon vele. Rachel vonakodva elmegy, hiszen kell neki a szerep. Utána a producer felhívja a szobájába egy italra, Rachel felmegy. Fent a producer ezt követően pucérra vetkőzik és ölelgetni kezdi Rachelt. Bár nem mondja, érezni lehet, hogy a szerepért most szexelni kell. Rachelnek bár nem esete a producer, kicsit be van csípve, megadja magát a helyzetnek. Nem élvezi, kifejezetten kellemetlen, de legalább meg lesz a szuper szerep. Utána szerepel a filmben, de igazából irtó rossz színésznő és többet a producer se hívja.
Idővel átalakul benne a dolog: a producer hirtelen meztelenül állt előtte, kényszerítette, egyértelmű volt, hogy a szerepet csak akkor kapja meg, ha szexelnek. A saját énje nem bírja elviselni, hogy szereposztó díványra feküdt, ezért is eltorzítja az emléket.
Az biztos, hogy ha harminc évvel később bepereli a producert, már nem az eredeti emlékei lesznek, hanem az önképével egyező narratíva.