A nagy itáliai reneszánsz költő a venetói Eugenei-dombok között élte utolsó éveit, elsősorban gyógyvizei miatt költözött ide.

 Petrarca jelenléte nem maradt észrevétlen. Emlékére a kis Padova közeli falut, ahol élt, Arqua Petrarcának nevezik. 1840 lakosa féltékenyen őrzi azokat a helyeket, ahol megfordult, házát, amelyben 1374-ben elhunyt, múzeummá alakították át. De megmaradt az az oratórium is, ahová imádkozni járt, és érintetlen könyvtára is.

A 13. században alapított település fennmaradása nagy részben Petrarcának köszönhető, mert a turisták és irodalmi zarándokok az ő kedvéért járnak a faluba, és a helyiek örömmel adják tovább a közel 700 éves történetet.

Sokan érkeznek gasztronómiai kalandokra és a természet szépsége miatt is. Arquá Petrarca egyik specialitása a vörösboros borjúnyelv, népszerűek a különböző rizottók, és a szalonnás vörös cikória-saláta. Világhírű az itt készült olivaolaj és boros pincéi is csábítóak.

Petrarca 1369-ben költözött Arquába, mert emlékeztette szülőföldjére, a toszkán tájra, és megkapta mindazokat a jogokat, amelyek a helyieket megillették. Ház egy olyan területen áll, amelyet jó barátja, Padova ura, Francesco di Carrara herceg adományozott neki.Itt írta utolsó versét a Daloskönyvből, a 365. szonettet.

"Ha már a viharban és háborúban éltem,

Haljak meg békén, és ha ittlakásom

Nem volt dicső, legyen elköltözésem".