Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Hol élhetjük túl az apokalipszist?

index_41.jpg

Az angliai Ruskin egyetemhez tartozó Global Sustainability Institute kutatói szerint Új-Zélandon, Izlandon, Nagy-Britanniaés Írország területén  van a legtöbb esély arra, hogy túléljük a jövőnket fenyegető katasztrófákat.

Milyen kritériumok alapján választották ezeket az országokat? A fenntartható mezőgazdaságuknak, a területüknek a tömeges bevándorlástól való megvédése, a megfelelő termelési színvonal megtartása és a hatékony elektromos hálózat kiépítése alapján.

Ezeknek a feltételeknek a mérsékelt égövi, alacsony népsűrűségű szigetek tökéletesen megfelelnek – mondják a kutatók. Nem véletlen, hogy sok milliomos vásárolt még időben bunkert Új-Zélandon.

Az viszont meglepetést okoz, hogy a megnevezettek között van Anglia, amely sűrűn lakott és sokat importál. Az élelmiszereknek csak 50%-át tudja maga megtermelni, viszont tehetségesen áll ellen minden klímasokknak.

A kutatást sokan bírálják, mondván, nem koncentrál kellően a klímaváltozásra, és túl sok figyelmet fordít arra, hogy ezek az országok mennyire tudják megvédeni határaikat.

A kutatók szerencsének tartják, hogy a járvány és a pénzügyi válság nem ugyanabban az időben kulmináltak és ebből le kell vonni a tanulságokat. A covid-válság kimutatta, hogy a kormányok, ha szükséges, gyorsan tudnak cselekedni és jó döntéseket hozni.

A tanulmány végül arra hívja fel a figyelmet, hogy az ipari tevékenységet az egész világban csökkenteni kell és kordában kell tartani a demográfiai növekedést, ha valóban nem akarunk Új-Zélandra költözni.

Egy twitterező ironikusan jegyezte meg: „Boldog vagyok! Elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor az apokalipszis túlélése szempontjából értékeljük a legjobb helyeket.”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.08.10. 08:28:13

Kész csoda, hogy a cikk szerzője nem kapott nácizós megjegyzéseket, holott Afrika és közép-, valamint DK-Ázsia demográfiai helyzetét erőből kell rendezni.
Afrikába pl egy orvosi segítség vihető be: gumióvszer.

CSOKKI MÁLNA 2021.08.10. 11:47:04

@gigabursch: És miért vagy biztos benne, hogy használnák? Pénzdíjas sterilizálást kell bevezetni.

lemezfelni 2021.08.10. 12:53:08

Ha beválik a jóslat és tényleg lelassul (ne adj Isten meg is áll) az óceáni szállítószalag, akkor briteknek és íreknek befagy majd a valaguk, októbertől áprilisig hó borít majd mindent. Közép-Anglia olyan szélességi fokon fekszik, mint Németország és Lengyelország Balti-tengeri partja. Csak kicsivel több csapadékkal. Észak-Skócia egy vonalban fekszik Stockholmmal.Nemhogy fenntartható mezőgazdaság nem lesz, még fű sem sok.

fkv.117 2021.08.10. 13:44:16

"kordában kell tartani a demográfiai növekedést"

Hát igen, a sok fekának ott a sivatagban kotont kéne adni, nem kajasegélyt.

CSOKKI MÁLNA 2021.08.10. 16:21:02

@fkv.117: Az hinnék, hogy valami Woodo praktika.:DD

Szalay Miklós 2021.08.10. 17:23:26

Egy tömör összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről:

egyvilag.hu/temakep/078.shtml

Kampfer 2021.08.11. 06:26:26

"Az viszont meglepetést okoz, hogy a megnevezettek között van Anglia, amely sűrűn lakott és sokat importál. Az élelmiszereknek csak 50%-át tudja maga megtermelni, viszont tehetségesen áll ellen minden klímasokknak."

Az értelmes ember nyilván meglepődik ezen, hiszen csak meg kell nézni az importadatokat. Továbbá ha már a felmelegedés és olvadás is 'játszik' a végjátékban, akkor bizony kérdéses az a 'magának megtermel' témakör is. Szinte látom magam előtt azt a sokezer 'angolt', akik a náluk kifogyó gázolajkészletek mellett nekiállnak szántani-vetni...! Ja, nem.
Ha egyszer a Golf-áramlat is elkezd délebbre forgolódni, akkor pedig ehhez még sok sikert is fogok kívánni!

"A kutatást sokan bírálják, mondván, nem koncentrál kellően a klímaváltozásra, és túl sok figyelmet fordít arra, hogy ezek az országok mennyire tudják megvédeni határaikat."

Mert ostoba, hülye 'pc', 'ajrópéer' balfaszok! Ez a kulcs! Aki az özönlő söpredéktől nem tudja a területét megvédeni, annak annyi! A tenger erre kiváló lehetőség. Többet ér bármilyen aknamezőnél és kerítésnél. A többieknek nyilván marad a kerítés-aknamező-fal-műveleti út-kerítés kombó, a lőszerfelhalmozás és a géppuskák telepítése triplázással. Ideig-óráig lehet hatásos...

"A kutatók szerencsének tartják, hogy a járvány és a pénzügyi válság nem ugyanabban az időben kulmináltak és ebből le kell vonni a tanulságokat."

Nem fogják, ne legyenek illúzióink. Továbbra is a politikai hatalom-pénz tengely mentén gondolkodnak majd.

"A tanulmány végül arra hívja fel a figyelmet, hogy az ipari tevékenységet az egész világban csökkenteni kell és kordában kell tartani a demográfiai növekedést, ha valóban nem akarunk Új-Zélandra költözni."

Ipari termelést csökkenteni egy növekedésorientált gazdaságban? Sok sikert! Első lépés a népességnövekedés drasztikus megállítása. Ebben Afrika a kulcsszereplő, illetve helyszín. Ott elég volna a támogatásokat egyoldalúan megszüntetni, leállítani. Idővel talán megértik, hogy számukra mi a kiút! Új-Zélandnak pedig annyi a dolga, hogy egy potens partiőrség és légierő mellett a partjain kicsiben meg kell valósítania azt, amit a déli határon mi próbáltunk.

@gigabursch: "Afrikába pl egy orvosi segítség vihető be: gumióvszer."

Szerintem fölösleges. Minden más segítséget kell azonnal megállítani. A többit pedig a természetre és annak törvényeire bízni. Durva videó lesz, de nem látok más megoldást. A természet leszabályozza az ottani népességet egy emberöltő alatt.
Kamp.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.08.11. 12:49:15

Apokalipszis most ,Apocalypse Now , amerikai háborús filmdráma, 159 perc, 1979 és film címe. Sőt kiadtak több felújított és digitalizált változatot és ezek 2018-2019 körül a hazai mozikban is ismét mentek. A forgalmazók szponzorálásában van is róla eléggé sok filmkritika, tehát csak néhány éves vonatkozásban. El is olvastak közülük, vagy 4-5 öt. Igazából mélyen egy sem érinti a szerintem a film rendező lelkében élhető lényegét, amit eléggé bot-csinálva is adott vissza.
Az ÖLÉS ETIKÁJA és FELELŐSSÉGE.
- Lehet-e erkölcsösen ölni, akkor ha azt parancsba adják egy nagyobb jó érdekében?
- Lehet-e ölni, ha azt már az "áldozat" is akarja, mert mártír kíván lenni?
- Ölés-e ? Gyilkosság-e amit a háborúkban elkövetnek?
- Szent tehén, szent emberállat leölése lehet-e vallási rituálé és ünnep?

Nos ... amint olvastam ilyen tekintetben a blogbejegyzés nyitva hagyta a kérdést, hogy az Apokalipszisnél az ölésekért végül ki is a felelős.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása