90 éves lesz jövő januárban a spanyol mozi élő klasszikusa, Carlos Saura. Olyan nagyszerű, sokszor nyomasztó, máskor groteszk humorú filmeket köszönhetünk neki, mint a Banditasirató, Az odú, az Anna és a farkasok, a Nevelj hollót, vagy A mama százéves, és ő vitte filmre a legendás flamenco táncos, Antonio Gades koreográfiáit, a Carment és a Vérnászt. Számos alkotásnak élettársa, Geraldine Chaplin volt a főszereplője, és többször dolgozott együtt a nagy gitárművész Paco de Luciával is. Energiája kimeríthetetlennek tűnik, nemrég mutatta be a madridi Pradóban a Goya május 3 című rövidfilmet. Az évforduló tiszteletére pedig a mozikba kerül a Mindenki királya című táncfilm, négy fiatal művész főszereplésével.
Közben elkészült a Rosa, rosae című 6 perces minifilmje, amelynek producere lánya, Anna volt, és amelyben visszatért a spanyol polgárháború drámája rajzokon, fekete-fehér fotókon, amelyek tükrözik a korszak minden rémségét.
A polgárháború kitörésekor Saura 4 éves volt, és ma sem tudja, hogy az volt-e szörnyűbb, vagy ami utána következett. „Soha nem lehet elfelejteni a halottakat, az éjszakai bombázásokat. Törtek az ablakok, a testvérem zokogott. Sokan nem akarnak emlékezni az átéltekre, pedig azt kell gondolnom, hogy nem szabad elfeledni, hogy ne történhessen meg még egyszer.”
A rendező úgy emlékszik, hogy volt valami elbűvölő abban, hogy éjjel bármi megtörténhetett, a nappalok viszont egészen mások voltak. Ők például a madridi állatkerttel szemben laktak, hallgathatta az elefántok trombitálását, a sakálok üvöltését
Anna Saura szerint a rövidfilm „kreatív improvizációs folyamat”, amely lassanként alakul ki és ebben az esetben összetalálkozott a történelmi emlékekkel. „Nagyon személyes, családi projekt” – teszi hozzá a rendező, és nem zárja ki azt sem, hogy Spanyolországban egyszer megint lesz egy ilyen belháború. „Ma is létezik egy abszurd erőszak és szembenállás. Nem kellene elmenni a végletekig.”
Carlos Saura képtelen tétlenkedni. Szükségét érzi az alkotásnak. Egész nap elfoglalt, és nem kötelességből, életet ad neki a filmkészítés, az a kaland, amelynek sosem lehet tudni előre a végét.
A rendező a mozit „totális művészetnek” tartja és azt állítja, hogy sosem nézi meg a filmjei, ugyanakkor az életet sokféleképpen tudja élvezni és erre biztatja embertársait is.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
