A napokban jelent meg az egész világon John Le Carrénak, a brit titkos szolgálat volt ügynökének utolsó regénye. A Silverview egy évvel az író halála után került publikálásra.
Ebben a műben is a szerző klasszikus témái olvashatók: árulás, idealizmus, nehéz szülői örökség, nyomozás az ellenséges tégla leleplezésére, valamint a Nyugat által elkövetett múltbeli bűnök, amelyek makacsul visszatérnek. Ugyanakkor megjelennek új témák is: a betegség, a halál, és egy korszak talán végleges vége.
A történet középpontjában Silverview áll, egy nagy tengerparti ház, ahol egy idős házaspár, Edward és Dorothy Avon lakik. Mindketten nyugalmazott ügynökök, az asszony betegsége végső stádiumában van, szeretik, de el is árulják egymást.
A ház a Cornwall grófságbeli Tregiffianre emlékeztet, amelyet Jane Eustace és David Cornwell (ez Le Carré valódi neve) még ifjú házasként vásároltak 1971-ben.
A Repubblica újságírója maga is sokszor járt ott, utoljára 2021 nyarán, fiúk, Nick vendégeként. A szülők addigra már mindketten meghaltak, a férfit tüdőgyulladás, a nők rák vitte el.
A regénybeli Silverview egy Edward korabeli stílusú ház, nevét Nietzsche weimari háza után kapta. A könyv egyik kulcsjelenetében Dorothy egy fiatal vacsoravendégnek, a könyves Juliannek elmagyarázza, hogy férje azért választotta ezt a nevet, hogy tisztelegjen a német filozófus „cselekedj, ahogy gondolkozol” elve előtt. „Helyes-e követni saját ideáljainkat, anélkül, hogy figyelembe vennénk a hazánk iránti kötelezettségeket?” – teszi fel hangosan a kérdést az asszony. Az olvasó hamar rájön, hogy Edward kettős játékot űz, és éppen felesége figyelmeztette a brit belbiztonsági szervek vezetőjét férje árulásáról. A szakmai hazugságokhoz jönnek a magánhazugságok, beleértve a gyerekek hazugságait. Avonékat nem az egymással megosztott titkok tartják össze, hanem azok, amelyek közéjük állnak – írja le Carré.
Mint számos művében, a Silverview-ban is a kettős játék mozgatja a lélegzetelállító történetet. Pedig van benne valami meglepően új: Le Carré 2014-ben írta, amikor daganatos betegséget állapítottak meg nála. Intim elbeszélés lett belőle, amelyben a düh átengedi a helyet a fájdalomnak, az elveszett idő tudatosodásának. Egy másik jelenetben Julian Edward titkos levelét viszi Londonba egy elegáns középkorú hölgynek, aki szeretője üzenetét egy hampstead-i mozi előtt várja. „Hogy van Edward szíve?” – kérdezi a nő, mire Julian dadog valamit, és erre az asszony így felel: „Mondd meg neki, hogy jól vagyok, megbékéltem önmagammal.” Azt érezzük, hogy a háttérben beváltatlan ígéretek vannak, egy elképzelt párhuzamos élet, ami soha nem valósult meg.
A Silverview-ban John Le Carré első ízben jelenti ki, hogy a titkos szolgálatok tulajdonképpen teljesen felesleges intézmények. „Hasznosabban tölthettük volna az időnket, ha egy gyerekklubot vezetünk” – írja. Nick Cornwell, aki a posztumusz kiadást gondozta, állítja, hogy apja mindig is hűséges volt ahhoz a közösséghez, amelyben fiatal korától dolgozott, és amikor látta, hogy milyen irányban megy a regény, ő maga is megijedt és félretette a szöveget.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
