Írolvasgondol

Robert Harris brit író ijesztő jövőt fest a társadalomról új regényében, A második álomban (The Second Sleep).

A történelem folyamn a civilizációk mind eltűntek és semmi, senki nem garantálhatja, hogy a miénk fennmard. Ebből indul ki az író. A jelek szaporodnak.

„Sokat írtam azokról a világokról, amelyek összeomlottak és eljutottam ahhoz a gondolatig, hogy a civilizációk keletkeznek és elpusztulnak. Senki sem gondol erre, amíg bennük él. Pedig nincs egyetlen egy sem, amelyik fennmaradt volna” – nyilatkozta az El Paisnak a Nottinghamben élő 68 éves író.

A könyvben keveredik a fantázia és a valóság. Látszólag a középkorban élnek az emberek, ugyanakkor a férfiak lóháton menekülnek az elárasztott völgyekből, a nők robotolnak, a lányok korán teherbe esnek, az egyház határozza meg azokat az erkölcsi normákat, amelyek irányítják a társadalmat. A légkör barátságtalan, sok az üldöztetés.

Ilyen körülmények között kell egy fiatal papnak megtalálnia egy elveszett falut, ahol eltemetheti a titokzatos módon meghalt öreg papot. Közben furcsa műanyag tárgyakra bukkannak és kiderül, hogy a korábbi, összeomlott civilizáció a miénk. A különös tárgyak műanyag kések és a Apple logója: az ismét elvesztett paradicsom nyugtalanító metaforája.

A könyv figyelmeztet: Azt hisszük, hogy egy lenyűgöző korszak részesei vagyunk, de amit hátra hagyunk, egyáltalán nem lesz impresszionáló. Nem hagyunk hátra nagy építményeket, mint a rómaiak, vagy a viktoriánusok. A nagy felhőkarcolók 30-40 év múlva összeomlanak. Autópályáink elfüvesednek. Műanyagot hagyunk hátra, ami biológiailag nem bomlik el. Azt mondják majd rólunk, hogy ez a szemét társadalma volt, mert a zenénket, a kapcsolatainkat, a személyes emlékeinket, levelezésünket digitalizálták a telefonokban, és azok elpárologtak. Semmi és szinte senki nem fizikai valóság. Ha ezen az ember elkezd gondolkodni,  paranoiás lesz – mondja Harris.

A múlt megismerése és kutatása Harris könyveinek világában tilos, mivel éppen a tudomány és a racionalizmus uralma volt pusztulásának oka. Életünk abszolút digitalizálása vitte nyomorúságba az életünket, amikor bekövetkezett az informatikai összeomlás, a klímaváltozás, az esőzések, amelyek elvágták az utakat és megakadályozták megszokott mozgásainkat.

De valaki a remény szereplői közül mégis elkezd kutatni, és olyan civilizáció nyomait találja, amely meglepi, mert minden távolság össze volt kötve, különböző gépeken keresztül kommunikáltak és bíztak a tudományban, holott az elárulta őket.

Harris szereplői olyan szavakat is találnak, amelyeket nem tudnak értelmezni: „antibiotikum”, kibertér” és jeleket arra, hogy amikor összeomlott, senki sem tudott hozzájutni a pénzéhez. Nem tudott eljutni a családjához, a jól ismert helyekhez, nem talált élelmet. Az informatikai összeomlás ugyanis megbénítja az élelem szétosztását is, amelyet több ezer kilométerről vásárolnak.

Üres polcok a hipermarketekben, hosszú sorok a benzinkutaknál, termelési nehézségek – jól ismert félelmek ezek az egész világon.

„A legvilágosabb jel, hogy egy őrületféle van a levegőben. Nem békültünk ki azzal a hatalmas pszichológiai és fizikai változással, amit a digitalizáció okozott, ami elválaszt minket a valóságtól és sérülékennyé tesz bennünket. És ez fenyegetőbb, mint a klímaváltozás, vagy egy nukleáris háború, mert benne van a társadalomban. Azt hittük, hogy ha ismerjük az egész világot és meghallgatunk egy vitát a hálón, okosabbak leszünk, holott mindez elbutított bennünket. A levegő tele van oltásellenes konspirációkkal és idióták irányítják az embereket azzal, hogy hangosan kiabálnak.”

Harris azért választotta az Apple megharapott almáját az emberiség újabb szerencsétlensége szimbólumának, mert így gondolja: a bibliai történet megismétlődésének küszöbén vagyunk.