120 éve született Torinóban az eredetileg orvosnak tanuló, de az újságírói-írói pályát választó, nem mellesleg kiváló képzőművész Carlo Levi. Legismertebb műve, a Krisztus megállt Ebolinál, 1945-ben jelent meg, de sok tekintetben a mai napig aktuális, még akkor is, ha messze vagyunk szerencsére a Mussolini-féle fasizmus éveitől.
Levit 1935-ben antifasiszta tevékenység címén száműzték a dél-olaszországi Basilicata tartományba, előbb Grassanóba, majd Alianóba. A könyv, bár egy korszak hiteles krónikája, olyan irodalmi technikával készült, amelyet napjainkban is használnak. Egyszerre riportregény, fiktív önéletrajz, antropológiai és szociológiai tanulmány, miközben rendkívüli érzelmi intenzitással ír az ott élő emberek életéről. Ebben olyan 20.századi írókat előz meg, mint Alekszandr Szolzsenyicin vagy Truman Capote. Elődei között említhetnénk Jack Londontól A mélység embereit, vagy Fjodor Dosztojevszkijtől a Feljegyzések a holtak házából című regényét.
Levi nem ismerte a délolasz szegényparasztok életét, egy másik Olaszországot fedezett fel, amelynek semmi köze nem volt a fasizmushoz. Egy párhuzamos dimenzió volt számára, ugyanakkor az a „hiányzó rész”, amely nélkül Itáliát nem lehetett megérteni. Levi parasztjai a végletekig kizsákmányoltak, ugyanakkor egy ezeréves civilizáció tanúi, akikhez nem jut el a politika, de talán még a kereszténység sem. Éppen erre utal a regény címe: Eboli ugyanis Campania tartomány egyik legdélebbre fekvő tartománya, Basilicata határán. A regény ezáltal részben az író fejlődéstörténete, hiszen Levi soha nem feledhető tanítást kap új környezetétől.
Mivel Levi északról jött, művelt ember volt, akár kapcsolatot teremthetett volna a helyi értelmiséggel, és talán még az ottani kiskirályok is szívesen látták volna. Ő azonban rögtön megérezte rajtuk a képmutatás szagát és inkább a parasztok felé fordult. Ők pedig hamar megértették, hogy nem a szokásos tudatlan vidéki körorvos, akinél süket fülekre találnak a panaszaik, hanem aki komolyan segíteni akar nekik, például a szinte mindennapos malária ellen. Nehéz dolga volt, mert hivatalosan nem praktizálhatott, titokban kellett gyógyítania. Gyógyszerekhez is igen nehezen jutott.
Carlo Levi a felszabadulás után folytatta írói pályafutását, legsikeresebb művei az olasz újjáépítésről szóló Óra (1950) és a Szicília (1956) voltak. Évekig dolgozott a La Stampának – főleg szocio-riportokat készített és két ciklusra párton kívül szenátornak is megválasztották. Jelentős festői-grafikusi életművet is hagyott maga után. 1975-ben hunyt el 73 éves korában.
A Krisztus megállt Eboliban (magyar kiadásban: Ahol a madár sem jár) megjelenése óta Olaszország sokat változott, de a déli problémát azóta sem tudták megnyugtatóan megoldani. A regényből 1979-ben Francesco Rosi rendezett filmet, Carlo Levit Gian Maria Volonté személyesítette meg.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
