Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A Dreyfus-ügy és legfontosabb állomásai

vista-del-tributo-de-escultura-alfred-dreyfus-rehabilitado-en-mulhouse-francia-diciembre-homenaje-granito-sylvie-koechlin-un-175086826.jpg

A 19. század végének legsúlyosabb európai koncepciós pere, a Dreyfus-ügy nem akkor robbant ki, amikor Alfred Dreyfus kapitányt 1894-ben hazaárulás címén elítélték, hanem négy évvel később, amikor megjelent a L’Aurore című lapban Émile Zola fogalommá vált írása, a J’accuse…! (Vádolom!). A közvélemény és a sajtó akkor oszlott meg „dreyfusard”-okra, akik meg voltak győződve a katonatiszt ártatlanságáról és „antidreyfusard”-okra, akik többnyire nacionalisták és militaristák voltak. Az ügy nyílt színvallásra késztette a francia társadalmat az antiszemitizmus ügyében.

Minden 1894. szeptemberében kezdődött, amikor a párizsi német követségen egy szemétkosárban találtak egy eltépett papírt, amely Max von Schwartkoppen katonai attasénak volt címezve. Dátum nem volt rajta. a darabjaiból az volt kivehető, hogy egy francia tiszt információkkal látja el. A „bizonyítékot” átadták a francia katonai hírszerzésnek, amely elindítja a vizsgálatot.

A gyanú hamar Alfred Dreyfus kapitányra terelődik, aki ideális vádlott lehet. A 35 éves műszaki tiszt Elzászban született, német anyanyelvű és zsidó vallású.

Dreyfust 1894. október 15-én idézik be és rögtön be is börtönzik egy felületes grafológiai elemzés után. A vizsgálatnak ő az egyetlen vádlottja, miközben a francia sajtó egy részében megindul az antiszemita kampány.

A perben Dreyfust hazaárulás miatt a hadbíróság, minden komoly tárgyi bizonyíték nélkül, lefokozza és életfogytiglan száműzi a Guyana melletti Ördögszigetre, ahol 1895. áprilisától teljes elszigeteltségben tartják.

Az első kétségek Dreyfus bűnösségével kapcsolatban 1896-ban születnek meg Georges Piquart alezredes agyában, amikor egy újabb üzenetet fognak el a német követségen. Ennek címzettje Ferdinand Walsin-Esterhazy őrnagy volt, aki azt állította magáról, hogy a magyar Esterházy-család grófi ágának leszármazottja. Picquart rájött, hogy ez a zavaros életű, állandóan adósságai elől menekülő tiszté az ominózus írás. Az alezredes azonban hiába küldte el bizonyítékát a francia vezérkari főnöknek, aki azonban nem volt hajlandó a perújrafelvételre, sőt, mindent megtett azért, hogy lejárassa Picquart-t. Neki azonban sikerült meggyőznie a szenátus alelnökét, Auguste Scheurer-Kestnert. Ekkor Dreyfus-családja, miután értesült Esterhazy szerepéről, feljelentette őt a hadügyminiszternél. Közben egyre több neves értelmiségi, köztük Anatole France, Charles Péguy és Émile Zola is az ügy mellé álltak. Az ő táborukat erősítette a baloldali politikus Jean Jaurés, akit 1914-ben háborúellenes magatartása miatt öltek meg és Georges Clémenceau, a későbbi miniszterelnök is. Esterhazy-t tessék-lássék módon perbe fogták, de 1898 január 10-én felmentették. Picquart-t elűzték a hadseregtől és bebörtönözték. Ekkor szakadt szinte ketté Franciaország.

Esterhazy felmentése sokakat megbotránkoztatott. Ez ösztönözte Zolát, hogy közzétegye híres cikkét a L’Aurore 1898. január 13-i számában. Félix Faure köztársasági elnöknek címzett nyílt levelében az író azzal vádolta Auguste Mercier tábornok hadügyminisztert, hogy „cinkossá vált az évszázad egyik legnagyobb gaztettében” és hogy a haditanács jogi bűntettet követett el a bűnös felmentésével.

Émile Zola ellen februárban rágalmazási pert indítottak. Az írót, aki akkor már angliai száműzetésben élt, egy évi börtönre, valamint 3000 frank pénzbüntetésre ítélték.

A sajtó közvéleményformáló szerepe alapvető a Dreyfus-ügyben. Voltak lapok, mint például a La Libre Parole, amely kezdettől fogva antiszemita rágalmakkal illették a kapitányt. A Le Figaro kezdetben Dreyfus ártatlansága mellett foglalt állást, majd elítélése után a másik oldalra állt. 1897-től azonban, miután felmerül Esterhazy bűnössége, a dreyfusard-ok véleményének ad teret, és első oldalán közli Zola több írását. De a lapot annyi támadás éri konzervatív előfizetői részéről, hogy végül Zola a L’Aurore-ban találja meg a megfelelő fórumot a J’accuse-höz. Ugyanakkor egy híressé vált karikatúrát közöl a Le Figaro 1898 februárjában. Caran D’Ache Családi vacsora című rajza arról szól, hogy miután vacsora közben szóba került az ügy, a családi összejövetel verekedésbe torkollott.

1898 júliusában Dreyfus felesége, Lucie az 1894-es per megsemmisítését követelte, amely egy titkos dosszié alapján állapította meg férje bűnösségét. A hadügyminisztérium átvizsgálta a dossziét, és találtak egy „bizonyítékot”, amelyet Hubert Henry őrnagy kreált. Henry, miután letartóztatták, bevallotta a hamisítást, majd öngyilkosságot követett el a Mont-Valérien börtönben. Dreyfus végül 1899-ben hagyhatta el az Ördögszigetet, és újra a hadbíróság elé kellett állnia.

A szabálytalanságokkal teli perben fenntartották a hazaárulás vádját és tíz évi börtönre ítélték. Émile Loubet, az új köztársasági elnök azonban 1899. szeptember 19-én kegyelembe részesítette. További hét évbe telt azonban, mire a francia legfelsőbb bíróság megsemmisítette ezt a második ítéletet, rehabilitálta Alfred Dreyfust, aki visszakapta rangját is. Ő azonban egy évvel később kérte nyugdíjazását. 1935 július 12-én halt meg 76 éves korában.

Esterhazy Angliába menekült, és 1899-ben a Le Matin című lapnak bevallotta, hogy ő felettesei parancsára írta azt a levelet, amely alapján Dreyfust elítélték. 1923. május 21-én halt meg, de halálában sem tagadta meg magát: Jean de Voilemont gróf néven temették el.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása