A neves író-filozófus milánói könyvtárházában 35 ezer kötetet őrzött, amelyeket végrendeletében a város Braidense könyvtárának és a bolognai egyetemnek ajándékozott.

Miután valóságos felhőkarcolókat épített a könyvek számára és köztük utakat, olyanokat, mint a New York-i Park Avenue vagy a Fifth Avenue, Umberto Eco úgy döntött, hogy feleségével, Renatéval és két gyermekükkel, Stefanóval és Carlottával a könyvek közé költöznek. A ház elég nagy volt ahhoz, hogy itt tudjon dolgozni, kutatni és szenvedélyeinek élni. Feleségével, aki ebben cinkosa volt, egyetértettek abban, hogy számukra elegendőek voltak a székek és egy ágy. Szerencsére Renate designer volt, és ő talált meg egy elhagyott banképületet e tervhez, amely akkor megszületett, amikor még az 1950-es években fél Európát bejárták és rengeteg könyvet vásároltak fel a különböző antikváriumokban. Ezekhez jött Eco hatalmas munkássága, hiszen gyakorlatilag haláláig írt és folyamatosan olvasott más olasz és külföldi szerzőket is.  Úgy vélte, hogy „ha létezik Paradicsom, akkor kellene lennie ott egy könyvtárnak.  

Volt egy dolgozószoba az egyik könyvfolyosónál, tökéletes kép volt a Numero Zero című regényéhez, amely utolsó science-fiction műve volt. Volt három nagy asztal, az egyik éppen csak felbontott levelekkel, számos folyóirat valami festői rendetlenségben.

Volt egy „rejtekhely” is benne, amit Eco úgy emlegetett, mint a „magány erődítményét”. Ennek szinte láthatatlan ajtaját idegenek előtt ritkán nyitotta ki, ez a régi könyvek szobája volt, mintegy 1300 ritkasággal, amelyekből talán ha 3-4 példány volt a világon. Ha nem ragaszkodott volna ezekhez a ritkaságokhoz, a rendkívül sikeres író, tekintélyes publicista fényűző életet élhetett volna. A zugot, ahová elvonult, építész lánya, Carlotta tervezte.

A „folyosó könyvei” immár a bolognai egyetemet gazdagítják, ahol Eco 40 éven át tanított. Kurátorai egykori tanítványai, akik mindent megtesznek azért, hogy megőrizzék mesterük könyvtárának szellemét.