Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Boileau-Narcejac: Valószínűségszámítás (2.rész)
Göbölyösné Németh Mária hagyatékából

depression-2912424_1280-2.jpg

Roger intett a pincérnek, hogy még egyszer kéri ugyanazt. Melege volt, nagyon melege. Minden forrt, ingott, formát változtatott körülötte, mint a telefonfülke, amikor lőtt. Már az ötödik whisky-nél tartott. Tudta, hogy mit kell tennie és félt.

-Még egyet!

Szomjas volt és addig nem is enyhül a szomja, amíg meg nem írja azt a levelet. A Continental bár üres volt már, amikor leült a felrakott székek közé.

-Egy whisky-t és levélpapírt!

A mondatok készen álltak a fejében.

„Ma éjszaka egy telefonfülkében több lövéssel megöltem a feleségemet. A címem Rue Chabot-Charny utca 14/b. Az igazságszolgáltatás rendelkezésére állok

Roger Fallois”

Most a boríték következett:

Államügyész úrnak, Igazságügyi palota, Dijon.

A posta két lépésre volt. Roger bedobta a levelet a postaládába, a lemezbillentyűk úgy kattogtak, mint egy fogsor. Le kellett ülnie a járdaszélre, nem bírta tovább. Taxival ment haza.

Otthon a lámpákat égve hagyta. Roger a kivetítődő fény ellenére botladozva ment fel a lépcsőn. Aludni akart, addig a pillanatig, amíg egy kemény kéz vállon ragadja.

Kinyitotta az ajtót és megdöbbent: Christiane ott ült a diványon.

-Te! – kiáltotta. Megingott és csaknem összecsuklott. Christiane segítette a karosszékig. Egy élő Christiane, akinek arcán könnyek csorogtak. Beszélt hozzá, de Roger nem nagyon értette, mit mond…Visszajött csaknem azonnal….nem, nem csalta meg…a szőke férfi Denise barátnőjének a testvére…de Roger hibázott, amikor ostoba és beteges, igen beteges féltékenységével kínozta….amikor hazajött, kereste a revolvert…és arra a következtetésre jutott, hogy Roger meg akarja őt ölni…

A férfi gépiesen benyúlt a zsebébe, elővette a fegyvert és a díványra dobta. Christiane megszagolta:

-Használtad.

-Igen…lelőttem egy nőt, aki hasonlított rád…

Még sohasem szerették egymást úgy, mint abban a pillanatban.

-Levelet írtam az államügyésznek – szólalt meg Roger – Feladtam magam. Le fognak tartóztatni.

-Nem igaz.

-De…most dobtam be a levelet.

-Vissza kell szerezni…Roger…Roger…

Christiane megrázta a férfit, kényszerítette, hogy felálljon, valami keserű folyadékot szagoltatott vele. Roger tüsszentett, egy kicsit összeszedte magát.

-Hol dobtad be? Megismered a helyet?

-Egy postahivatal előtt volt.

-Nem egy egyszerű postaláda volt csak?

-Nem, ebben biztos vagyok.

-Akkor meg vagyunk mentve.

De nem voltak még megmentve. A falióra háromnegyed hetet mutatott. A leveleket nyolckor szedik ki először. Beugrottak egy taxiba, de igen nehezen találták meg a kérdéses postahivatalt. Roger nem nagyon emlékezett a helyre többször megállította a kocsit.

-Miért nem döntik már el, hová akarnak menni? – morgott a sofőr.

Végre a jó helyen voltak. Kiszálltak.

-Keresd meg az ellenőrt – mondta Christiane és elmagyarázta Roger-nak, hogy mit kell tennie.

A férfi lassan-lassan magához tért, reménykedni kezdett. A halott nőre majd később gondolnak. Christiane-nak igaza van: baleset volt. Az ember ne hagyja magát elítélni életfogytiglanra egy baleset miatt. Bement a postahivatalba, ahol rögtön fogadták.

-Kérem – kezdte Roger – Szeretnék visszakapni egy levelet, amelyet tévedésből dobtam be. Feltételezem, hogy nincs ennek semmi akadálya.

De sajnos volt akadálya. A szabály egyértelmű volt: senkinek sem szabad a postához nyúlnia az osztályozó részleg beosztottain kívül.

-Nagyon komoly a dolog – mondta Roger – szakító levélről van szó. Egy őrült pillanatomban írrtam…tudják, hogy van…Igazat mondok, esküszöm. Különben tessék, itt vannak a papírjaim….Tessék.

Az ellenőr habozott. Csak egy mozdulatot kellene tennie. Elég lenne kinyitnia a rácsot és benyúlnia a levélhalomba.

Roger közelebb lépett.

-Ránézésre azonnal felismerem – mondta reménykedve.

-Nem lehet – vágta el az ellenőr – Megértheti, hogy nem engedhetem meg egy idegennek, hogy turkáljon a levelek között…és elvegye azt, amelyik neki tetszik…Ez tilos!

Akkor keresse meg Ön. A Continentalban írtam. Sárga boríték és a hotel neve van rányomva fönt, a bal oldalon.

Az ember felnyitotta a rácsot és Roger meglátta a levélhalmot a falban kiképzett mélyedésben.

-Kinek van címezve? – kérdezte az ellenőr.

-Ki…kinek?

-Nem tapintatlanságból kérdezem – tette hozzá az ember – Elfelejtem a hölgy nevét…

Roger hallgatott. Nem, ez lehetetlen. Az ellenőr nem adná oda. Megvonta a vállát.

-Mindegy most már – mormolta.

-Sajnálom – mentegetőzött az ellenőr – Képzelje magát az én helyembe. Legyen nyugodt, majd elrendeződik a dolog. Én a maga helyében azonnal írnék neki egy másikat.

Roger letörve ment ki az irodából. Tíz perc múlva nyolc.

Christiane várta a kávézóban, amely a postával szemben volt.

-Megtagadta – mondta neki Roger.

Teltek a percek. Nem mertek megszólalni. A posta előtt megállt egy furgon, felpakolta a postai zsákokat és elindult. Christiane rátette a kezét Roger-érre. Most már igazán nem tehettek semmit. Elindultak a városközpont felé. A kereskedők most nyitották ki üzletüket, az első turisták már fényképezték a hercegi palotát. Roger lelépett a járdáról, hogy helyet adjon a egy szendvicsembernek, aki a kezébe nyomott egy névjegyet.

„Madame Teresa, látnok.

A múlt, a jelen, a jövő a tarot-ban”

Roger szomorúan mutatta Christiane-na, aztán a csatornába hajította.

-Túl késő – mondta.

De Christiane megállt.

-Teresa?...Teresa?....Várj!...Van pénzed? Adj még 5000 frankot.

A szendvicsember után szaladt, megragadta a nála lévő névkártyákat.

-Megveszem az összeset. Gyorsan…itt van 5000 frank. Ez elég, nem? ne törődjön vele. Majd én szétosztom.

Visszaszaladt Roger-hez.

-Gyere a Continentalba…ha sietünk, még sikerülhet.

A hotel portása egy újabb 5000-es bankóért adott nekik egy csomó sárga borítékot.

Leültek a sarokba és lázas sietséggel munkához láttak. Míg Roger ráírta minden borítékra:

„Államügyész úrnak

Igazságügyi Palota, Dijon”

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása