Írolvasgondol

Ikemija, a kiotói rendőrség felügyelője kényelmesen elhelyezkedett karosszékében, amely Buddhaként trónolt impozáns irodája kellős közepén.

-Csodálatos! – kiáltott fel – Maga nem mindennapi teremtmény, Szaito. Most nézzük át ezt az ügyet a kezdeténél fogva.

Szaito nyomozó zavartan krákogott. Még csak 26 éves volt, nem régóta állt a rendőrség szolgálatában és a bőrfotelben terpeszkedő kövér felügyelő látványa zavarba hozta.

-Hát…az egész akkor kezdődött, amikor egy csupor levest vásároltam Taiko asszony fiánál.

A felügyelő biztatóan bólogatott.

-A múlt kedden, tehát úgy 15 óra tájban az iskola kerítése mellett baktattam. Ott állt a fiatal Taiko a kézi kocsijával. A kicsira fel van szerelve egy parázstartó, ez tartja melegen a leveses fazekát. A leves nem rossz, már korábban is ettem belőle. Megálltam hát és amíg elfogyasztottam a levest, beszélgettem vele. Derék fiú, nem túl intelligens, de szimpatikus. Szombat és vasárnap kivételével minden nap ugyanezen a helyen árul. Aztán elbúcsúztam tőle és folytattam utamat és már éppen át akartam menni az első kereszteződésnél, amikor elment előttem nagy sebesen egy rendőrautó és Taiko előtt állt meg.

Azonnal megfordultam, hogy megtudjam, mit akarnak tőle.  Amíg odaértem – nem siettem, nehogy felhívjam magamra a figyelmet, láttam, hogy a rendőrök felemelik Taiko fazekát és kivesznek valamit a parázstartó alól. Aztán megbilincselték szegényt, durván belökték az autóba és elvitték. A kézi kocsija ott maradt felügyelet nélkül.

Megkértem a látványra összegyűlt iskolásokat, hogy vigyázzanak rá és egyenesen visszajöttem ide.

-Nagyszerű.

A felügyelő megkínálta Szaitót cigarettával.

-És azután? Azonnal elkezdte a nyomozást?

-Nem, uram. A gyilkossági csoporthoz tartozom és nem avatkozhatok bele a más területen dolgozó kollégák munkájába. Feltételezem, hogy tudják a mesterségüket. Kitaláltam, hogy alkalmasint kábítószert találtak Taiko kocsijában.

De valahogy nem tudtam elfelejteni az esetet és minthogy a nagybátyám az igazgató abban az iskolában, elmentem hozzá és megkérdeztem, mit tud Taikóról. Elmondta, hogy a fiatalember már legalább egy éve árulja a levest az iskola előtt és mindenki – tanárok, diákok egyaránt – szeretik. Az iskola nem tud arról, hogy bármilyen drogproblémája lett volna. Amiben egyébként nagybátyám is erősen kételkedik.

-És akkor elment érdeklődni a rendőrökhöz, akik letartóztatták Taikót?

-Pontosan. Megjegyeztem a rendőrautó rendszámát. Különben egy volt iskolatársam felügyelő az érintett csoportnál.

A múlt csütörtökön találkoztam vele.

Ő mondta el, hogy Taiko még mindig börtönben van, egy kis zacskó heroint találtak a kocsijában.

A felügyelő tekintete felélénkült.

-Aha! Elérkeztünk a történet legérdekesebb részéhez.

Szaito eloltotta cigarettáját.

-Valóban, felügyelő úr. Megkérdeztem kollégámtól, honnan tudták, hogy a kábítószer a parázstartó alatt van. Azt felelte, hogy a fiú anyja közölte ezt velük. Bejött hozzájuk, hogy figyelmeztesse őket: fia egy idő óta drogot árul az iskolásoknak. Azt állította, hogy ő már mindent megpróbált, hogy visszaterelje a fiát az egyenes útra, de az szemtelenül csak nevetett rajta. A világért sem jelentette volna fel – mondta – hanem sajnálta volna meg azokat a szegény anyákat, akiknek a fiai drogosok lettek.

-Honnan tudta, hogy a fia kábítószert árul?

-Észrevette, hogy az utóbbi időben sok a pénze. Még kocsit is vásárolt magának, holott erre a keresetéből aligha futotta volna. Taikoné asszony arra gyanakodott, hogy fia nem tiszta ügyletekbe keveredett, ezért átkutatta a szobáját és talált egy kis mennyiségű heroint. Ettől kezdve figyelte a fiút, és végül rájött, hogy a parázstartó alatt van a rejtekhely.

-Mit csinált ezután?

-Hazamentem és gondolkodtam. Meglepett, hogy a drogot a fiú a parázstartó alá dugta. Nagyon rosszul megválasztott helynek tartottam, mert hiszen, valahányszor el akart adni belőle, fel kellett emelnie a fazekat is és a parázstartót is. A kis viszonteladók általában szeméttárolóba vagy üres téglába rejtik a drogot.

-Pontosan.

-Kértem, engedjék, hogy kikérdezzem Taikót és kollégám bevitt a cellájába. Hosszan beszéltünk vele, de ő ártatlannak mondta magát. Őszintének látszott.

-Megmondták neki, hogy a saját anyja vádolja?

-Nem, de az anyja felől is érdeklődtünk tőle. Nagyon szűkszavú volt. Jobban megeredt a nyelve, amikor az apjára terelődött a szó. Az öreg Taiko zöldséget árul a piacon. A fia nagyon szereti és bántja, hogy apja még nem látogatta meg a börtönben.

-És az apja? Ő is szereti a fiát?

-igen. Kimentem hozzá a piacra és csaknem zokogott, amikor a fiáról beszéltem neki. Azért nem látogatta még meg, mert nem tudná elviselni a látványt. „A fiam a rácsok mögött…” – mondta. Nem tudja elhinni, hogy díler lett belőle.

-Ő is megerősítette, hogy a fia sokat költekezett?

-Elmondta, hogy a fia vett egy használt kocsit. Én utánanéztem, és kiderült, hogy a Taiko fiú hitelbe vette és még csak 10 %-t fizette ki.

-Nagyon jó. És aztán?

-A nyomozás legkellemetlenebb része következik – mondta sóhajtva Szaito – Nem szeretem magam beleártani az emberek magánéletébe.

A felügyelő együttérzően mosolygott.

-Tudom. Ezzel mindnyájan így vagyunk. Öntsön teát mindkettőnknek. Bizonyára megszomjazott. 

(Folytatjuk).