Nem tudom, mi az ijesztőbb: ha barátaid és ellenségeid egyaránt felvesznek mindenféle listákra, vagy ha lassan kitörlődik a neved a köztudatból.
Sokat gondolkodom a megbocsátáson: én magam sem bocsátok meg könnyen, pedig hol vannak az én "megbocsátanivalóim" egy Holokauszt-túlélőéhez képest. Csak egyetlen példa az életemből: szenvedélyesen gyűlölöm a katonaságot, amióta leszolgáltam 11 hónapot, az ostoba drillt, a nálam kicsit is nagyobb rangúaknak az önkényeskedéseit, a parancsuralmat, mint olyant. Nemrégiben fizikai kondícióm erősítéséről beszélgettünk és Nagyfiam - Párom egyetértésével - javasolta, hogy csináljak fekvőtámaszokat. Namármost, a mai napig bennem van, hogy amikor a seregben fekvőtámaszt kellett csinálni, akkor az őrmester annak, aki nem nyomta le magát elég mélyre, rálépett a bakancsos lábával a hátára és úgy nyomta le. Úgyhogy én soha többé nem csinálok fekvőtámaszt, mert mindig ez fog eszembe jutni róla...
Aleister Crowley azt tanította: „Tégy, amit akarsz és az lesz majd a törvény”. Sokan megrettennek ettől, mert azt hiszik, hogy ha mindenki azt tenné, amit akar, akkor kő kövön nem maradna. De nem gondolnak arra, hogy sokan azért tesznek rosszat, mert tele vannak a számtalan tilalom, társadalmi korlát és konvenció által kiváltott elfojtással. Ha ezek nem léteznének, több erejük maradna arra, hogy jót tegyenek.
Január végén két napon belül két olyan zenész halálhírét közölték, akikkel egykor interjút csináltam. Egyre többen vannak már találkozásaim közül odaát. Még nem intenek nekem, de előbb-utóbb fel kell készülnöm arra az érzésre is.
Manapság már spirituális tartalmakat is csak erőszakos akciófilmekkel tudnak előadni. Kinek üzennek vajon ezzel?
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
