Írolvasgondol

Jacques Attali volt francia miniszter, történész, iró,aki 2007-ben életrajzot irt Máhátmá Gandhiról és Arun Gandhi, az indiai vezető unokája az erőszakról beszélgettek egy vita során, amelynek moderátora a Madame Figaro volt.

M.: Önök mind a ketten konkrét akciókkal dolgoznak a békéért, a szegénység ellen. Mindketten írók is. Ám milyenek lennének Shakespeare, Dosztojevszkij, Toni Morrison művei erőszak nélkül? Vagy Kuroszava, Coppola filmjei? Az erőszak szükséges útitársa-e az alkotásnak?

A.: Igen, nincs élet, sem művészet erőszak nélkül. Az erőszak lehetősége mélyen gyökerezik mindnyájunkban. Egyetlen élő faj sem képes fennmaradni a másokkal szembeni erőszak nélkül. Ezenkívül, a történelem azt tanítja, hogy egy speciális helyzetben mindenki szörnyeteggé változhat. Bizonyos esetekben az erőszak szükséges, legitim is lehet. Például, a második világháborúban a nem-erőszak elfogadhatatlan volt. Végül, az erőszak alapvető eleme az alkotásnak. Mert alkotni azt jelenti, erőszakot tenni a világon, ellenállni a rutinnak, az ugyanaz ismétlésének és jelenti mindennek a képzeletté való változtatását. Alkotni - számomra ez az írás - nagy belső erőszakot is igényel, amelyet aztán uralni, kanalizálni kell.

Nem diabolizálni kell az erőszakot, hanem szublimálni.

G:Én azt mondanám, hogy megteremtettük az erőszak kultúráját, amelynek gyökerei a materializmusban vannak és ez a kultúra uralkodik életünk minden aspektusán. A világ minden országa a materializmus által uralt életet választotta, ami azt jelenti, hogy az ember először magára gondol, amikor a csúcsra akar felkerülni. A materializmus szabálya, hogy minél többet birtokol valaki, annál inkább védenie, óvnia kell, amije van. Hol tartunk? Szórakozásaink a legtöbbször erőszakosak, a kapcsolataink is azok, a vallások erőszakosabbak, mint valaha, az üzleti életünk is ... és a konfliktusok sokszorozódnak. Csak úgy tudunk ezen változtatni, ha életmódot változtatunk. Az erőszakmentesség filozófiájával nagyapám nemcsak a háborúknak akart véget vetni, programja az egyén mély átalakítására irányult. Azt szokta mondani, hogy nekünk magunknak kell lennünk a változásnak, amelyet látni akarunk a világban. Ez így kezdődik.

A.: Nem értek egyet Önnel. A materializmus nem egyedüli forrása az erőszak kultúrájának Az élet, lényegét tekintve, erőszakos. Az élet megköveteli a más életekkel való szembenézést a fennmaradás érdekében. Az erőszakmentességet, mint olyant, nem valamilyen kultúrától vagy civilizációtól kaptuk.

G.: Igaz, van az életünkben egy bizonyos erőszakrész, de ezt az erőszakot minimálisra kell visszaszorítani. Ám, ma éppen az ellenkezője történik.

M.: A jövő rövid történetében, amelyet Jacques Attali, Ön irt, van- e 2050 horizontján hely a békének?A demográfiai növekedéssel, 9 milliárd emberrel a Földön 2050-re, plusz a klimatikus fenyegetettséggel, a népek migrációival, amely erősödni fog. Mekkora erőszakkal, Ön szerint?

A.: A migrációk a béke forrásai, mert ezeken keresztül valósulnak meg a cserék és érkezik el az új, de erőszak forrásai is, ha rosszul kezelik ezeket. Ma csak 200 millió ember él más országban, mint ahol született. 2050-re 1,5 milliárdan lesznek, jelentős férfi-nő egyensúly-vesztéssel, 150-200 millió női deficittel Ázsiában. Ez erőszak forrása lesz. A határok lezárása mindig a háború előjátéka. Véleményem szerint egy harmadik világháború esélye növekszik. Új fegyvereket fog alkalmazni és államok-nem államok, városok, bandák, területek között fog folyni... Az egyetlen lehetőség ennek a robbanásnak az elkerülésére egy világjogi állam lenne, privilegizálva a vitát, a kompromisszumokat és a jövő nemzedékeinek prioritását. Ez nem utópia. A folyamat már elkezdődött azokkal a haladó erőkkel, amelyet pozitív gazdaságnak nevezünk és amelyek magukba foglalnak civil szervezeteket, szövetkezeteket, olyan vállalatokat, amelyek hosszú távra gondolkodnak és fontos számukra a világ harmóniája. Az erőszak formáival szemben még nincsenek többségben.

G.: Gandhi azt mondta,hogy a dolgok legrosszabbja, ami történhet, a nacionalizmus és a hazafiságok erősödése. A világból csak a mi sarkunk érdekel bennünket, a többivel nem törődünk - mondják a nacionalisták. Ezzel csak az erőszak szabadulhat el. Általában itt és most a saját életünkre fókuszálunk, az azonnali nyereségre. Ezzel együtt gyakran találkozom diákokkal az egyetemeken és látom, hogy szerencsére valami változik a fiataloknál. Ez reményt és energiát ad nekem.

A.: Gandhi nagy sikerrel indította be az erőszakmentességgel kapcsolatos elképzelését különleges körülmények között Dél-Afrikában, majd a brit ellenőrzés alatt álló Indiában. De a dolog tovább nem működött. Az említett helyeken csak azért működött, mert egy civilizált kormánnyal és adminisztrációval szemben alkalmazta, amelyet impresszionált az erőszakmentesség és ez módosította a magatartását.

Az erőszakmentesség roppant fegyver civilizált vagy demokratikus kontrollnak alávetett ellenféllel szemben. De szörnyetegekkel szemben nem.

M.: Az Ön nagyapja szerint, mint Ön írja, Arun, az erőszakmentesség elsősorban egy gyakorlat, egy tan.

G.: Közel voltam nagyapámhoz életének két utolsó évében. 12-14 éves voltam, haragos kamasz, gyűlölt, mert a fehéreknek nem elég fehér és nem elég fekete a dél-afrikai négerek számára. (Arun Gandhi Dél-Afrikában született). Bosszúállásról álmodtam. Nagyapám és szüleim rávettek, hogy menjek el Indiába, nézzem meg a szevagrani asrámot. Nagyapám arra is kért, hogy írjak naplót a haragjaimról. ”Valahányszor haragot érzel, vedd a fáradtságot, jegyezd fel, hogy mi váltja ki ezeket az érzelmeket, az okát, a személyt és a körülményeket is. Még fontosabb, azt szeretném, ha kitalálnál egy megoldást a problémára, hogy mindenki elégedett legyen.” Ez a gyakorlat megváltoztatta az életemet.

A.: Az erőszakmentességnek ésszerü válasznak kell lennie egy adott helyzetre. Nem sajátja egyetlen vallásnak, filozófiának sem. Mind inspirálódnak belőle. A világ minden vallása korlátozódhat arra a parancsolatra, amely szerint ne tedd másokkal azt, amit nem szeretnéd, ha veled tennének. Ez, egyébként, az erőszakmentesség definíciója.

G.: Az erőszakmentesség nem sajátja egyetlen vallásnak se, ez igaz. Ez etikai és morális magatartás. Hogy megszabaduljunk, az erőszaktól, meg kell szabadulnunk a bosszú láncolatától. Most olvasok egy könyvet, amelyet Christo Brand, Mandela egyik fogva tartója irt. Egy nagy fehér, apartheid-párti fickó 18 éves korában úgy döntött, hogy könyörtelen lesz vele. Brand a könyvben elmondja, hogy az akkor hatvanéves Mandela mindig udvariasan, tisztelettel beszélt vele és ez hogyan változtatta meg az ő radikális nézeteit.

A.: Igen, abszolút így van, a láncolatot meg kell szakítani. Számomra Mandela alapvetően fontos szereplője volt ennek a pozitív erőszakmentességnek ,de börtönben halt volna meg Frederik De Klerk nélkül .Ez utóbbi megértette, hogy országának nem lesz jövője, ha nem vet véget az erőszaknak. A jövő generációira gondolva is kordában kell tartani a felesleges erőszakot.

G.: 25 évig azonban megpróbálták megölni és túlélt mindent. De igaz, De Klerk felfogta, hogy ezek az emberek nem hagyják abba a harcot.

M.: Arun Gandhi, Ön a könyvében kitart a harag mellett. Azt írja, hogy ez az “ üzemanyaga.”

G.: A harag hatalmas érzés, az ellenállás, a lázadás ereje. De pozitív energiává kell változtatni. A pszichológusok azt mondják, hogy meg kell szabadulni tőle, a harag csaknem tabu. Nagyapám azt mondta, hogy a többiek iránti tisztelettel és körültekintéssel megfékezhetjük és olyan választásokat tehetünk,amelyek gyógyítják a megosztottságot. Gandhi szavainak és erőfeszítéseinek ereje le tudta fegyverezni a beszélő partnereit, mert őszinte volt, szerény és nyitott. Azok szerint a szabályok szerint élt, amelyekre másokat próbált tanítani.

A.: Denis Diderot nagyon világosan elmagyarázza, hogy számára hogyan volt az írás a legjobb eszköz az erőszakkal való szembenézésre. Amikor dühös volt valakire, irt egy levelet rettenetes szöveggel, tele sértéssel, amit megőrzött magának. Én is jól tudom használni ezt a módszert. Megtanultam nem használni sebző szavakat, még ha gondolatban ezek meg is vannak bennem. De tudom, hogy ez nem szolgál semmire, csak rosszat tesz vele az ember. Az erőszak nem érv, ezt folytonosan el kell, hogy mondja magának az ember.

G.: Tökéletesen egyetértek Önnel, de ez csak gyakorlással megy. Tanárokat kell erre képezni. Oktatási rendszereink úgy képzik a fiatalokat, hogy azt a kérdést teszik fel, hogy mire van szüksége az iparnak és nem azt, hogy mire van szüksége az embernek. A szülők nagy része a büntetéstől való félelemkeltéssel neveli a gyerekeit. Ám a kapcsolatoknak a szereteten és a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia, nem a félelmen.

A.: Az erőszakos szavak, a sértegetések - ez néha annyira könnyű, annyira csábit. Lélegzetet kell venni, mosolyogni kell, hogy elmúljon. Még az ellenséggel szemben is. Várni kell és elmúlik az erőszakhullám, 2-3 perc elég és ez mindent megváltoztat, a magunk és a mások számára is.

M.: Arun Gandhi, Ön mit vár az első franciaországi látogatásától?

G.: Amolyan “peace-farmer”-nek tekintem magam, a béke művelőjének. Az erőszakmentesség magvait jöttem elvetni Párizsba. Remélem, hogy vigyáznak ezekre a magvakra és az emberek Franciaországban segítenek abban, hogy megnőjenek. De dönteni a franciáknak kell arról, hogy mit tesznek e magvakkal.