Ahogy az októberi forradalomnak nemzetközileg elismert dátuma november 7, úgy 68 májusának történelmi kezdete március 22 – idézi fel az 50 évvel ezelőtti eseményeket a Le Figaro.
1968.március 22-én 150 diák foglalta el a nanterre-i egyetem központi adminisztrációs tornyának 8.emeletét. Azt követelték, hogy engedjék szabadon azokat a szélsőbaloldali fiatal aktivistákat, akik a vietnami háború ellen tiltakozva megdobálták az American Express irodáját. A bölcsészek tágabb értelemben a szűk keretek ellen lázadtak, amelyek közé beszorították a 60-as években a fiatalokat. „Felelős, felnőtt státuszt akarunk, nem meghosszabbított középiskolát” – jelentettek ki a Le Figaro 68. február 13-i számában. A konzervatív napilap elismerte, hogy a képzelet hiányában szenvedő egyetemi vezetés által hozott nem megfelelő szabályok okoznak tragikus félreértéseket. Létrejött a március 22 mozgalom, amelynek legismertebb vezetője Daniel Cohn-Bendit lett. Az anarchista, szituacionista, szabadelvű, trockista mozgalmat ő úgy jellemezte, mint „különböző horizontokból érkezettek sokirányú mozgalmát.”
A lázadás már egy év óta érett. A nanterre-i egyetemet 1964-ben alapították, campusa még nem is épült ki teljesen. A Le Figaro azt írta róla, hogy környezete szomorúan nézett ki, viszont az épületeket korrektek, a hálószobák kényelmesek voltak.
1967március 21-én a fiúk, fittyet hányva a tilalomnak, behatolnak lányoknak fenntartott épületbe. Erről kezdve szaporodnak az akciók az elavult szabályok, tilalmak, a szexuális elnyomás ellen. Nanterre, amely még kevésbé gyepesedett be, mint a régi egyetemek, ideális helye volt a lázadásnak.
Aztán a középiskolások is megmozdultak. Politikai szabadságot és új egyetemek építését követelték. A diákság demográfiai robbanása akkor érte el a csúcspontot. Az egyetemi felvételben tervezett szelekció olaj volt a tűzre.
Március 22 után a diákság nem csillapodott le. Pierre Grappin, Nanterre dékánja május 2-án bezáratta az egyetemet. A diákok ekkor a Sorbonne-t vették célba, de a rendőrség eltávolította a mintegy 500 diákot, akik elfoglalták.
„A Latin Negyed ostromállapotban. Gumibot, könnygázbomba, mindenfajta szélsőségek ellen” – írta azokban a napokban a Le Figaro. A rendőrség beavatkozásának durvasága a kar védett területén belül és a több száz letartóztatás csak tovább táplálta a lázadás tüzét. Mozgósították erőiket a munkások is.
A Március 22 Mozgalmat végül június 12-én oszlatták fel hivatalosan hat másik forradalmi csoporttal együtt, egy 1936. március 10-i törvény alapján, amelyet eredetileg fegyveres csoportok és magánmilíciák ellen hoztak. Addigra azonban Franciaország a feje tetejére állt és Charles De Gaulle elnök előbb a hadsereg bevetését vette fontolóra, majd azokat a híveit hívta utcára, akiket megrémisztett a Párizsban eluralkodott káosz és „rendet” akartak.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Melampo 2018.03.30. 11:02:28
balázs73 2018.03.31. 14:07:55
számára szélesre tárt egyetemi kapuk a munkaerőpiac igényeit
nem elégítették ki. Nem orvosokat, vagy mérnököket képeztek a
nagyobb számban a magas hozzáadott értékű munkához, hanem éppen ellenkezőleg. A felelős felnőttkort elodázó, alibi szakokat bővítették indokolatlanul, mint valamiféle gyermekmegőrzőt.
Bölcsészek tömegét képezték a társadalom számára, közben ennek
a baloldalt preferáló, kommunista elveket hirdető generáció tagjai már berzenkedtek a fizikai munka gondolatától is. Így a hiányzó fizikai munkaerőt Franciaország már csak az egykori gyarmatain
élő Algériai, Marokkói bevándorlókkal tudta pótolni. Az akkori káros társadalmi változások akkor indultak a francia egyetemekről, amit páran felhős tekintettel építőnek, és ünneplőnek tartanak mára. Azt ünneplik, hogy hibás döntéseik sorozatára hisztérikusan reagáltak, az ebből következő társadalmi, gazdasági hatások, és változások hosszútávú következményeit már más generációknak kell már most elszenvedni egy másféle valódi, létező elnyomás alatt, ami a '60-as évek Franciaországában még nem létezett.
wund 2018.06.30. 18:17:12