Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A Föld lassan üvegházzá válik

forest-fire-greece.jpg

Angol kifejezés a „Hothouse Earth”. Ez már előfordult a múltban is, amikor az atmoszféra tele volt olyan gázokkal, mint a széndioxid, és nem volt jég. Ma azonban az ember módosítja a klímát és minden túl gyorsan történik. Bolygónk jövője egy hajszálon függ. A Párizsi Egyezmény, ha egyáltalán megvalósul, lehet, hogy nem lesz elég annak megakadályozására, hogy a tengerek felfalják a partmenti városokat, hogy ne váljanak sivataggá a megművelt földek.

A PNAS-ban publikált tanulmányában a Stockholm Resilience Center arra figyelmeztet, hogy a helyzet rosszabb a vártnál. A klimatológusoknak az a véleményük, hogy tartani a globális felmelegedést két fokkal a nagy ipari forradalom előtti szint felett, nehezebb lesz, mint gondolták. És ha nem sikerül, beindul a dominó-hatás, amelyet nem lehet megállítani.

Most egy kicsit több, mint másfél fokkal van melegebb, mint másfél évszázaddal ezelőtt. Az év átlag emelkedés 0,17 fok. A 2 foknál nagyobb felmelegedés katasztrofális lenne. A modellek azt mutatják, hogy a tengerszintek mininum 10, maximum 60 méterrel emelkednének. New York, Miami, Róma víz alá kerülnének, a velencei Szent Márk templomnak csak a tornya látszanának,  közben lennének rendkívül száraz időszakok, és egyre szélsőségesebb természeti jelenségek, amelyek a mezőgazdaságot sújtják és tömeges migrációt okoznak, ezzel destabilizálnák a társadalmakat.

A további felmelegedéssel elsőként a hegyi és a sarki nyári jegek olvadnak el, teret engedve a tengereknek, amelyeknek a jégnél sötétebb színe több meleget nyel el, mint a fehér jég, viszont a nap energiájának nagy részét  visszavetíti az űrbe. Ez növeli a tengerek hőmérsékletét, súlyos károkat okozva állatvilágának.

Ezeknek a jelenségeknek egy része magát gerjesztve erősödik és ez tovább gyorsítja a felmelegedést, ami elérheti a plusz 4-5 fokot is. Gondoljunk itt az amazóniai esőerdőkre, amely a bolygó zöld tüdejeként magába szívja a CO2-t és a tovább felmelegedésben a legjobb esetben szavannává változhat. Ez lehet a sorsuk az északi, főleg az amerikai erdőknek is.

Amikor felolvadnak a sarki és a szibériai jegek, amelyekből hatalmas mennyiségű, olyan üvegházhatású gáz szabadulhat fel, mint a metán, valószínűleg tömeges pusztulás következik be – írják tanulmányukban a kutatók – mivel eltűnnek a természetes segítőtársaink, az erdők, a jég, egyedül kell majd harcolnunk a változó klíma ellen.

A svéd kutatókban felmerül, hogy nem jutottunk el addig a pontig, amelyről már nem lehet visszafordulni, nincs-e már túl késő. Mindenesetre, ha lehet még cselekedni, akkor most, azonnal kell.

Szerintük az üvegház hatású gázkibocsátások emelkedésének 2 fokon belüli tartása nem elég és még ezt is csak a világ koordinált erőfeszítésével tudjuk elérni. Mentalitás-változtatásra van szükség gazdasági-technológiai téren, olyan gépekre, amelyek összegyűjtik és elraktározzák az atmoszférában lévő gázokat, fenntartható lakhelyekre és közlekedésre, a demográfia megfelelő kezelésére és olyan nevelésre, amelyben világossá válik, hogy mi vagyunk a felelősei annak, hogy mivé alakul a Föld.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reactor 2022.04.24. 06:56:04

A veszély teljesen reális, a Wiki "Runaway greenhouse effect" néven tárgyalja a témát. És tényleg ideje volna már lépni valamit. A kiotói egyezményt mindenki papírrongynak tekinti. Ámeriká Kínára mutogat, hogy "hádde ők is szennyeznek", Kína meg Ámerikára, a hőmérséklet meg szép lassan kúszik fölfelé.
Ki tudja, lehetséges hogy sok-sok ezer évvel ezelőtt a Vénuszon is két ellentétes kormányzat azt várta, hogy majd a másik abbahagyja a szennyezést, aztán az lett a vége, hogy a jelenlegi felszíni hőmérséklet közel 500 fok.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása