Írolvasgondol

Volt idő, amikor azt mondták róla: ő az egyetlen igazi férfi a Kneszetben. Negyven éve halt meg Golda Meir, Izrael állam egyik legnagyobb politikusa.

Utolsó nyilvános beszédét 1973 decemberében tartotta Washingtonban, nem sokkal a Jom Kipur-i háború befejezése után. Az amerikai vezetők ismertették vele Anvar Szadat egyiptomi elnök azon szándékát, hogy garantálja Izrael határainak biztonságát cserébe egy tisztességes békéért és a Szuez-i csatorna megnyitásáért. Golda Meir megértette, hogy ezzel valószínűleg véget ér a hosszú háborúskodás elmélete. Sugárzó arccal jelent meg a sajtókonferencián.  Szellemes volt, gyorsan visszavágott a provokatív kérdésekre. Amikor megkérdezték tőle, hogy milyen vágya nem teljesült még, azt felelte, hogy aludni szeretne – mint egy öregasszony, aki belefáradt az utazásokba, a vitákba, a dühöngésekbe.

A 75 éves, kicsit hajlott tartású, sohasem elegáns miniszterelnök-asszony fáradtnak érezte magát és átadta a hatalmat egy okos úrnak, Jitzak Rabinnak, akinek azonban az ő szemében volt egy hibája: tábornok volt, az a tipikus utód, akit ő nem szeretett volna. Sok győzelem után úgy ment el, hogy egy galambokra és héjákra kettőosztott országot hagyott maga után.

Hatvan éve harc után ment el. Egy elhanyagolt háza volt, ahol rá hasonlító öt unokája él, a fiának fiai, aki zenész és nem érdekli a politika. Apjára hasonlít, aki árnyék volt felesége mögött. Ő külön aludt egy kis földszinti lakásban, amelyet maga tartott rendben.  Testőrt sem akart, amikor kiment az utcára, Morehai Rahamin, az izraeli 007-es csak messziről követhette, aki 1969-ben szembeszállt a palesztin gerillákkal a zürichi repülőtéren.

Golda Meir kérlelhetetlenül kemény volt, az emberi jogok terén kegyetlen, ma már senki sem emlékszik arra, hogy milyen végtelenül szerény tudott lenni – írja róla Maurizio Clerici a Corriere della Serában.

Amikor Izrael ENSZ-képviselője volt, az amerikai külügyminisztérium egyik titkára kopogtatott az ajtaján. Egy öregasszony nyitott ajtót, egy törölgető ronggyal a kezében. „Golda Meir nagykövet-asszonyt keresem” – mondta a titkár némileg meglepődve. „Miért?” – kérdezte az asszony. „Egy sürgős dokumentumot kell átadnom személyesen neki”. „Adja csak ide, én vagyok a nagykövete” – felelte Golda Meir, a háta mögé rejtve a rongyot.

Sírni csak egyszer látták, amikor 1948-ban David Ben Gurion bejelentette a független Izrael Állam létrejöttét. És a proklamáció szövegen rajta volt az ő aláírása is.

Golda Meir rosszul öregedett, nemcsak fizikumában, hanem politikai érzésenységben is. Nem értette meg, micsoda földrengést okozhat a palesztinok jogainak elutasítása. Semmiféle tárgyalásra nem volt hajlandó, pedig volt idő, amikor még el lehetett volna kerülni a tragédiát.

Fennmaradt egy fotó róla, 1910-ben készült Wisconsinban. 12 éves volt és nagyon szép. Négy éves korától az Egyesült Államokban élt, családja Kijevből menekült el a pogromok elől. Húsz éves korában elbűvölte őt Ben Gurion, aki azért járta Amerikát, hogy pénzt és önkénteseket találjon a cionizmus támogatására. E találkozás megváltoztatta az életét. Még akkor is, ha végül Morris Mayersonhoz, egy gyenge egészségű festőhöz ment feleségül, aki nem politizált, de 1921-ben követte őt Palesztinába. Két fiúk született.

A független Izrael kikiáltását követő napon Golda Meir visszament az Egyesült Államokba. Az új állam fennmaradásához 25 millió dollárra volt szükség. Ben Gurion akarta ezt a pénzt összegyűjteni, de Golda Meir ragaszkodott ahhoz, hogy ő hajtsa végre ezt a feladatot.  Vitatkoztak, majd szavazásra bocsátották a kérdést. Meir győzött, és 75 millió dollárral tért vissza, 36 nap és napi három beszéd után.

Nem tetszettek neki a tábornokok, akik szerinte elözönlötték Izraelt, de a túlságosan szórakozni vágyó fiatalok sem. Az volt a véleménye, hogy a zsidó állam a pionírok országa, amelynek botrányok, vidám nőcskék, a burzsoá gazdagság mítoszai nélkül kell élnie. 1966-ban külügyminiszterként vonult vissza, de miután 1969-ben váratlanul meghalt az izraeli Munkapárt vezetője, őt választották meg, és ő lett az ország 4. miniszterelnöke. Az ő hivatali idejére esett két olyan esemény, amely mély nyomot hagyott Izrael történetén: az 1972-es müncheni olimpián izraeli sportolók ellen elkövetett gyilkos túszejtés, majd egy évvel később a Jom Kipur-i háború. Aztán megértette, hogy az új generáció nem tűri a történelmi vezetők kis Izraelét, az ostrom alatt tartó gettó koncepcióját, és hogy ezzel az ő világa véget ért. És akkor a nyugdíjba vonulást választotta. 1978. december 8-án halt meg nyirokmirigy-rákban, amely ellen már 12 éve harcolt.

Életét több filmben, sőt, színpadi műben is felelevenítették. Olyan nagy színésznők személyesítették meg, mint Ann Bancroft, vagy Ingrid Bergman, akinek ez volt élete utolsó szerepe mielőtt szintén rákbetegség végzett vele 1982. április 11-én.