Messze van az idő, amikor Descartes gépekhez hasonlította az állatokat. A filozófia lelket adott nekik, a tudomány érzelmek, az igazságszolgáltatás jogokat. Vannak azonban körülöttük rejtélyek. Például az, hogy miként kommunikálnak egymással és az emberekkel.

A Le Figaro kérdéseire Alban Lemasson etológus, a rennes-i egyetem professzora válaszolt.

-Van-e az állatoknak nyelve?

-Nem helyes esetükben a nyelv szót használni, de minden fajnak megvan a maga vokális repertoárja, egyes fajoknak még dialektusa is. Az énekes madarak dalát például földrajzi eredetük határozza meg. Ha hallgatjuk őket, megtudjuk, hogy melyik kontinensről jöttek. De például az egyik bálnafajta a szaporodás idejére elvándorol élőhelyétől és erre az időre egy szezonális dialektust alakít ki.

-Meg lehet-e érteni az állatok „nyelvét” emberi értelemben?

-Ha a nyelv szót úgy értjük, mint artikulációs képességet, a nyelvtan ismeretét, a múlt és a jövő használatát, akkor nem. Ha rugalmasabban értjük, bizonyos nyelvi tulajdonságokat  fel lehet ismerni pl. a majmoknál, másolni tudják a többiek hangját. A Campbell-cerkófok például háremekben élnek, egy hím több nősténnyel, és nem ugyanaz a hangrepertoárja a hímeknek, mint a nőstényeknek. A nőstények például „kontakt-kiáltásokat” hallatnak. Ezt egész nap csinálják, és arra szolgálnak, hogy kapcsolatot tartsanak egymással és együtt  járjanak az erdőben. A csoporton belül a nőstények utánozzák egymást, de csak azokat, akikkel közvetlen kapcsolatban vannak. Ha hallja őket az ember, felismeri a hasonlóságokat.  A másik nyelvi sajátosság, hogy a nőstények „beszélgetnek” egymással. Nem vágnak egymás szavába, megvárják, amíg sorra kerülnek. Ez a beszélgetési szabály az embereknél is. Itt is társadalmi kommunikációról van szó. A harmadik a szemantikára vonatkozik. Mindkét nem ad ki vészkiáltást, amelyben kifejezésre jut, hogy földi vagy égből jövő ellenség közeledik. A leopárdra „krak”, a sasra „hok” a vészjelzés. A negyedik a szintaxis. Képesek összerakni akár 40 kiáltásból összefüggő „mondatokat”, amelyekben a vokalizáció sorrendje és ritmusa adja meg az értelmet.

-Ha a nyelv meghatároz bennünket, válhatnak-e az állatok egyenlővé az emberekkel?

-Számomra az igazi kérdés az, hogy a különbség kvantitatív vagy kvalitativ. Hogy van különbség az biztos, de csak „többé-kevésbé” nagyságrendű. Tudnak másolni, de csak egy bizonyos határig. Tudnak újítani, de egy alkalomszerűen. Tudjuk, hogy a majmok képesek megelőző jeleket adni, de csak korlátozott térben-időben. És néha nehéz eldönteni, hogy nem csinálnak valamit, ez azért van, mert nem képesek rá, vagy azért, mert  nincs rá szükségük.

-Miért nem tud a majom úgy beszélni, mint mi?

-A genetikai tényező adott. Valószínűleg vannak olyan mutációk, amely komplikálják az artikulálását, vagy a szabályok megértését. Van idegi probléma is, lehet, hogy nem tudják ugyanúgy használni a gégénket, ami akadályozza egyes magánhangzók kiejtését. Nem egyforma a nyelvünk, az ajkunk mozgékonysága, ami miatt nem lehet egyes mássalhangzókat megformálni. Ezzel együtt kimutatták, hogy az orángután ismételni tud új hangokat, nem artikulációkat, hanem azokat a morgásokat, amelyeket egy kísérletező kutató adott ki.

-Azok az állatok, amelyek az emberekkel élnek, kifejlesztenek-e egy másforma nyelvet?

-A háziasítás lehetséges, hogy megkönnyíti a kölcsönös megértést. Ha valaki odafigyel azokra a jelekre, amelyeket a kutyája lead, a kutya is megérti, hogy az illető mire reagál, és ezt használja fel a kommunikációra. Ez a kommunikáció megtalálható a természetben is a különböző fajták között.

A gepárdoknál, amelyeknek voltak kapcsolataik az emberekkel, de nem lettek háziasítva, megfigyeltem, hogy meg tudtak különböztetni egy ismeretlen embert attól, akinek már ismerték a hangját.

-Meg lehet-e tanítani az állatokat a mi nyelvünkre?

-Figyelni lehet, hogy milyen mértékben tudnak utánozni bennünket, mennyi tudnak kapcsolatot tartani egy tárgy és jelentése között. de az etológia beavatkozás nélkül figyeli az állatokat, hogy megértse, mit tesznek spontánul. Ha meg akarjuk érteni, hogy honnan ered a nyelvünk, mivel ez társadalmi magatartás, az egyetlen lehetőség olyan egyedekkel dolgozni, akik szociálisan viselkednek.  A kövületek informálnak bennünket arról, hogy milyen artikulálási képességeink voltak őseinknek, de arról soha, hogy az állat hogyan élt a társadalomban.