Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Columbo hadnagy, a toprongyos zseni

columbo.jpg

Kevés olyan televíziós figurát, krimihőst szeretett annyira a közönség, mint Columbo hadnagyot, a Los Angeles-i rendőrség gyilkossági csoportjának minden képzeletet felülmúlóan szakadt, szinte gyagyásnak látszó, ám zseniális logikájú nyomozóját. Most egy dokumentumfilm mesél alakítójáról, Peter Falkról, és az azóta is világszerte folyamatosan ismételt sorozatról.

William Link producer szerint Falk egy volt figurájával, és nélküle nem működött volna a sorozat. Ehhez a magyar nézők még annyit mindenképpen hozzátehetnek, hogy ha nem Szabó Gyula kissé álmos, rekedtes hangján szólalna meg, meg sem néznék.

Columbo figuráját két Ellery Queen-en nevelkedett kollégiumi jóbarát, Richard Levinson és Link találta ki. Már az imázs is telitalálat. Volt egy özönvíz előtti Peugeot 403-as-a – a kocsit Peter Falk maga választotta, a valóságban is szerette a régi autókat. A járgányt egy  francia színész felejtette ott a hollywoodi stúdiók előtt. Ócska ballonkabátot viselt, amelyet egy New York-i nagyáruházban vásárolt, és igaziból is ugyanolyan szórakozott volt, mint a hadnagy, de hozzá hasonlóan elemző agya volt.

„Peternek Columbo a rögeszméjévé vált. Képes volt a leghétköznapi dolgokat elfelejteni, a munkába azonban úgy vetette be magát, mint Columbo a gyilkosok után” – emlékezik csodálattal a producer.

A sorozat 1968-ban indult, először 1978-ig tartott, és az első évadban maga Falk is rendezett egy epizódot. A legelső Columbo-film rendezője pedig nem más volt, mint Steven Spielberg, aki a dokumentumban elmondja, hogy az volt a legjobb forgatókönyv, amit valaha kapott. De vállalt rendezést Ben Gazzara, és Patrick MacGoohan is – ez utóbbi 5 epizódot irányított, és többször játszotta a megnyerő külsejű gyilkost is. A tettesek sorában pedig olyan továbbá sztárok szerepeltek, mint Johnny Cash, Donald Pleasance, Faye Dunaway, Jack Cassidy, John Cassavetes, akinek rendezőként Falk az egyik kedvence volt, de gyilkos lett a sorozat kedvéért Richard Baseheart, az Országúton feledhetetlen Bolondja, Robert Vaughn, a Hét mesterlövész egyike, Oskar Werner, a Jules és Jimből, vagy Janet Leigh, a Psycho áldozata.

A sorozatot 1989-ben újraindították, változatlan sikerrel ment egészen 2003-ig. Ekkor már Falk volt a producere is. Összesen 5 Emmy-t és egy Golden Globe-ot gyűjtött be az átlagosan 70 perces filmekért, amelyekből összesen 68 készült.

A dokumentumfilm felidézi a gyermekéveit is. Peter Falk Bronxban született, majd a család elköltözött néhány lépésre a Sing Sing börtöntől. Peter serdülő korában együtt kosarazott a rabokkal. Három éves korában egy tumor miatt elvesztette az egyik szemét. Szól a film a színház iránti szenvedélyéről, Frank Caprával való találkozásáról, Cassavetes-szel való barátságáról, akinek a Férjek című filmjét köszönhette. Karrierje során egyébként sok gengsztert is alakított, megfigyelte a bűnözőket a Sing Singben. A film szerint olasz származású – néhányszor meg is szólal olaszul – felmenői azonban orosz és lengyel zsidók voltak. A magyar származás csak legenda, de ha nem is igaz, akkor is egy kicsit a miénknek tekinthetjük, Alighanem Budapest egyik legkedveltebb köztéri szobra az, ahol Columbo jellegzetes fejéhez kapó mozdulatával áll, lábainak nem kevésbé karakteres basset hound kutyájával.Hozzánőtt a This Old Man című dal is, amely eredetileg a 19. századi angol gyermekdal volt, jókedvében nyomozónk ezt fütyörészte.

A Columbo forradalmasította az akkori tv-filmek nyelvét és még a történetek is szokatlan formában alakultak, mert a néző az első pillanattól kezdve tudta, hogy ki a gyilkos, sőt, azt is látta többnyire, hogy a gyilkosságot miképp követik el. Falk elárulta, hogy a filmekben többnyire akkor említi meg a feleségét, amikor már kezd szorulni a hurok a tettes körül. Az asszony azonban soha nem jelent meg. Éppen ezért az NBC megpróbálkozott egy Mrs.Columbo című sorozattal, de nem volt sikere. Fogalommá vált zöld, olcsó szivarja, álmossága, az ajtóból való visszafordulása még egy utolsó kérdésre, rácsodálkozása a fényűzésekre és a műveltségre egyaránt, nem kevésbé rejtélyes félmondata. „Sokat segített.” Volt olyan gyilkos, akit kifejezetten tisztelt, volt olyan, aki iránt sajnálatot érzett, de az is előfordult, hogy Columbo szinte beleszeretett egy gyilkos nőbe – de ezek végsősoron nem befolyásolták bűnfelderítéseit.

Peter Falk a legszebb megtiszteltetést Wim Wenderstől kapta a Berlin felett az ég című filmben. A rendező azt kérte tőle, aki akkor már közel 10 éve nem játszotta kedvenc hadnagyát, hogy filmjében angyalként jelenjen meg, akiben az emberek Columbót látják.

A színész szerette a közönséget és a népszerűséget. Amikor megkérdezték tőle, hogy nem érezte-e úgy, hogy bezárták Columbo szerepébe, így válaszolt: „Az ember mindent elvisel, kivéve, ha ismeretlen marad. Columbo híressé tett, mindig hálás leszek neki”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ser Vazul 2020.07.15. 14:22:25

Monndjuk kissé idegesítő is volt leginkább azért mert rögtön a gyilkost kezdte el szorongatni,soha más fel sem merült egy tizedmásodpercre se pedig majd mindegyik zseniális ötlettek próbálkozott

axolotl77 2020.07.15. 15:05:28

@Ser Vazul: Magyarországon biztosan nem állna meg a vád ilyen közvetett bizonyítok alapján, mint amik rendszeresen szerepelnek az epizódokban. De még a titokban felvett/kihallgatott beismerő vallomások sem, mert egyrészt nem szabályszerű, másrészt azt mondaná a gyanúsított, hogy "módosítani kívánom a vallomásom". De sejtésem szerint, Amerikában sem működne ez másképp.
Mindegy. Mi nem ezért szeretjük a sorozatot és a karaktert.

csúti csüngőhasú tolvaj 2020.07.15. 19:03:45

Nem ártana ismerni az adott világot ha írsz róla. A ballonkabát Columbo életbeli sajátja volt (végül is ő vette), és ha megnézed az első részt, ott látszik, hogy vadi új, a másodikban is eléggé újszerű, utána kezd viseltessé és jelképpé válni.

Göbölyös N. László 2020.07.15. 19:31:00

@csúti csüngőhasú tolvaj:Hogy stílusodban válaszoljak. Nem ártana elolvasni azt, amit kommentelsz. Az általad hiányolt részlet ott van a 3. bekezdésben.

kovizozo 2020.07.15. 19:43:36

@Ser Vazul: akkor nem figyeltél. A szemléből indult ki, józan paraszti ésszel vizsgálta a helyszínt és az oda nem illő dolgok alapján szűkítette a lehetséges elkkövetők körét. Az pedig, hogy nem állná meg a helyét Mo.-n vagy máshol, nem igaz. A beszerzett közvezlen és közvetett bizonyítékokat együtt, összességükben kell vizsgálni, és ha az ok-okozati összefüggés minden kétséget kizáróan összeáll, logikai láncolatot alkot (a kriminalisztikai alapkérdései megválaszolasra kerülnek), akkor ítélet születik. Annyiben más USA, hogy az esküdteket kell meggyőzni, nem a jogvégzett bírót.

Kis Zsanett 2020.07.15. 20:30:31

Na most akkor hol és mikor lesz a dokumentumfilm?

Valeraszazados 2020.07.15. 20:40:39

@kovizozo: Úgy van. Ha az elején "rászáll" a gyilkosra, akkor a végén mindig elmondja, vagy menet közben utal rá, hogy "milyen meglepő, amikor 'ezt-meg azt' csinálta". Ez a csavar általában az epizódokban, amikor elmondja, hogy mitől lett gyanús valaki:
- hosszan leégette a gyufát: szivarozó embert keresett,
- felcsavarták a fűtést: fázós embert keresett,
- hazaérve a gyilkos nem mondta azt, hogy "megjöttem drágám", mivel tudta, hogy a felsége halott,
- miközben telefonon meghallotta a halálesetet, beállította az órát,
- a gyilkos a haláleset közlésekor nem lepődik meg annyira, mint később egy lényegtelen kérdésen,
- mérgezés miatt hívják be a gyilkost, de nem követel gyomormosást, stb.
Inkább az a "hiba" a Columboban, hogy jelentős számban olyan bizonyítékokkal kapják el a gyilkost, ami alapján nem lehetne elítélni.

1349973572759 2020.07.17. 12:40:21

Ez egy bugyuta sorozat, ahol a film végén minden ellenkezés nélkül a gyilkos megkönnyebbülve vallja be a tettét és már megy is a börtönbe. Már ebből a képtelen helyzetből is látszik, hogy ez ma már csak egy kedves retro sorozat, amit inkább az életszagú szereplők miatt nézünk, akik képesek húsz másodpercet meghaladóan is vágás nélkül beszélni és nem egészítik ki digitálisan a képi hiányosságokat. A sztori általában persze felszínes, de nem mindig, ám a mai bűnügyi történetekhez viszonyítva időnként látszik, hogy foglalkoztak a forgatókönyvvel, érdekelte az írókat is a történet. Ennyi elég lenne ma is, de sajnos ma a filmipar már csak ipar.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2020.07.18. 00:58:57

Tökjól összeguberáltad az összes ismert infót a sorozatról, csak épp azt felejtetted el megemlíteni, hogy mi is az a dokufilm, amiről elvileg írsz és hol lehet megtekinteni.

HellsAngel 2020.07.18. 18:07:17

@axolotl77: Minden filmnek es sorozatnak a 90%-a tomeny hulyeseg. A Columbo se kivetel. A valosagban egy ilyen szuperintelligens gyilkos kb. Columbo masodik mondata utan atlatna, hogy o a gyanusitott, es onnantol egyetlen szot se szolna (akkor se, ha bevinnek kihallgatni). Se a beosztottai, se a rokonai. A hazat egy biztonsagi szolgalat vedene, az ugyvedei elenken kovetnek a nyomozas menetet, neha kiadnanak egy nyilatkozatot (ami nyilvan nem hasznalhato fel a vadlott ellen). Vegul birosagra kerulne az ugy, ahol a gyilkosnak allna a zaszlo, reszben azert, mert a magas szocialis statuszu es hires emberekkel mindneki szimpatizal, reszben kivalo ugyvedei miatt.

Persze a sorozatban a nyomozo es a gyilkos kozotti dinamika a legerdekesebb. Eloszor lekezelo, aztan baratsagos, vegul a legutolso pillanatban osszeomlik es mindent bevall, mint egy rossz gyerek, aki betort egy ablakot.

(Az csak igy a vegen jegyzem meg, hogy szegenyeket es hulyeket rutinszeruen elitelnek akar evtizedekre is ilyen rohejes bizonyitekok alapjan. Hogy fecsegtek a rendorsegen, egy alig lato tanu felismerte oket vagy valami szakerto megallapitott valami rendkivul esetlegeset es kozvetetettet. Nemcsak Amerikaban, Magyarorszagon is. Hany esetet lehetne felidezni csak a sajtobol, nagy publicitast kapo ugyeknel is, ahol egy kabare volt az egesz nyomozas. Ilyen szempontbol a fognyom a ragon se nem kisebb, se nem nagyobb hulyeseg, mint amikor valakit azert tartanak a fogdaban, mert beirta a googlebe az aso es a hulla szavakat.)

axolotl77 2020.07.21. 20:32:22

@HellsAngel: Már csak azért is igaz amit írtál, mert visszaemlékezéseim szerint mintha minden gyilkos különösen tehetős ember lett volna a sorozatban.

Nevem senki. 2020.07.25. 15:09:51

A gyilkosok sokszor ott b@szták el, hogy leálltak trécselni Columboval. Meg túl sokat kérdeztek tőle. Pl olyat hogy van már gyanúsított? Columbo minden egyes lényegtelennek tűnő információt felhasznált. Sokszor úgy éreztem hogy a gyilkos tálcán kínálja a nyomozónak az információkat.
Nekem ez a sorozat sokszor a gyilkosság megtörténtéig volt érdekes. Látni azt a profizmust ahogy véghez viszik a bűntényt. Ahogy minden kis részletet előre kidolgoznak. Az ezután következő nyomozós jelenetek már könnyedebbé, szórakoztatóbbá tették a krimit.
Ha már krimi akkor inkább Derrick.

encir 2020.11.24. 08:38:44

@Nevem senki.: Ez meg Poirot hatása, ő is szerette beszéltetni a gyanúsítottait, mondván, hogy csak figyelni kell, elárulják saját magukat.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása