Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Lehull a lepel a Leonardo-mítoszról?

mostra-leonardo-da-vinci.jpg

2019-ben kis túlzással a vízcsapból is Leonardo Da Vinci folyt. Egész évben voltak megemlékezések, kiállítások, könyvek, filmek, cikkek jelentek meg róla. Közben marketing-eszközzé is volt, számos termékhez asszociálták. Lehetett Leonardo-bort kortyolni a szőlőjében, megcsodálni az építményeket, amelyek soha nem valósultak meg.

A Business Insider arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagy reneszánsz polihisztornak immár régóta egy idealizált képe él a világban.

Ezt a mitikus figurát először 1939-ben használták fel egy kiállításon Olaszországban. Mussolini fasiszta rendszerének szüksége volt egy művész-feltaláló géniuszra, és e célra leginkább Leonardo felelt meg. De ki is volt ő valójában.

A mintegy 6 ezer lapból álló kódexei valószínűleg csak részben képezik Leonardo örökségét, személyes észrevétele ezekben nagyon kevés van. Giorgio Vasari, a róla szóló információk  fő forrása, sok évvel a halála után írt róla, közvetlen kapcsolata nem volt vele.

Imázsának népszerűsítése hozzájárult ahhoz, hogy pacifista, vegetárius, bölcs feltaláló és különleges művész képe éljen a köztudatban. Sokan úgy tudják, hogy ő találta fel az ejtőernyőt, az építéshez használt számos gépet, a hidraulikus fűrészt, a kotrógépet, a mentőövet, a búvárhajót. Valószínűleg nagyot csalódik, aki megtudja, hogy sok, hasonlóan tehetséges kortársa elgondolásai és már megvalósított találmányai inspirálták. Ezt ritkán tüntetik fel a múzeumokban, miként azt is, hogy találmányainak nagy része nem működött, némelyik hibás tervezés, vagy alapvető technikai hiányosságok miatt.

Leonardo számára az építészet és a gépek inkább alapvetően mentális gyakorlatnak számítottak, amelyekkel kísérletezni lehet. A repülés is álom maradt. A madarakról szóló kódexben összegyűjtött megfigyelései olyan pontosak voltak, hogy lehető tették számára a repülés elveinek megérzését, 400 évszázaddal megelőzve korát, de a gyakorlatban nem tudta géppel kipróbálni.  Még a híres Vitrovianus Ember sem teljesen az ő műve. A vitruviói építészetról szóló tanulmányt képek nélkül találták meg a reneszánsz korban. Ezért a művészek között verseny alakult ki, hogy ki tudja megrajzolni azt az emberi alakot, amely befér egy négyzetbe és egy körbe. Leonardo valószínűleg felhasználta barátja, Giacomo Andrea da Ferrara modelljét, de rendkívüli képességeivel sikerült megrajzolnia az ember globális ikonját a világegyetemben. Bár, ha jól megnézzük,láthatjuk, hogy négyzet nincs a körben. Lehet, hogy olyan interpretációt akart adni, hogy ez az ő Vitrovianus Embere.

Leonardo imázsa az adott koroknak megfelelően változott. Személyisége ellentmondásosnak látszik, és nem rajzolódik ki világosan, talán azért, mert zárkózott, talán embergyűlölő is volt. A „pacifista” Leonardo megtöltötte kódexeit mindenféle hadi gépezet rajzaival és a reneszánsz legkegyetlenebb hadúrának, Valentino Borgiának a szolgálatába állt. Elbűvölte a milánói hercegi duvart szórakoztató művészetével, különleges ünnepségekkel, mint például a Paradicsom ünnepével, amelyen szerepeltek az ő gépei is.

Kódexeinek sorai között van egy feljegyzése egy Caterina nevű hölgy temetési költségeiről. Valószínűleg az anyjáról van szó.

Mítosza mindazonáltal ma is növekszik, a laikus számára olvashatatlan írásai még mindig izgatják az emberek fantáziáját. Kísérleteiből sikerült megértenie sok fizikai jelenség alapvető elveit, de a tudományhoz és a technológiához való hozzájárulása gyakorlatilag nulla – írja a lap, mely szerint Leonardo da Vinci zseniális, de állhatatlan természetének áldozata volt, nem tudott sokáig egy ötletre összpontosítani,. Ellentmondásai és korlátai azonban paradox módon közelebb hozzák, emberibbé, olaszabbá teszik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vén motoros 2021.03.22. 18:29:09

Minden ember ellentmondásos, akár zseni, akár nem. De nem ezért szeretjük őket. Benvenuto Cellini kicsit tolvaj is volt (pápai aranyat lopott) és kicsit gyilkos is, de a sótartójáért szeretjük. Villon is ölt talán embert, de őt Faludyért szeretjük. (Eredetiben szinte senki nem olvassa [Magyarországon], és a nem Faludy-átköltések nem igazán jók.) Ahogy rímhányó Romhányi is egy másik Frédi és Bénit, Karinthy meg egy másik Micimackót teremtett. Arany János öregkorában egy olyan fiatal lánynak írt szerelmes verseket, amely még ma is liliomtiprás. De őt sem ezért szeretjük. Értelmetlennek tartom a híres emberek "leleplezésát", pusztán azért, hogy a szerző önnön emlékművét építse.
Az sem érdekel kicsit sem, hogy a Shakespeare drámákat valóban Shakespeare írta-e. Az én szememben az ember lény a Shakespeare, aki a drámákat írta, mégha a valódi neve Stromfeld Aurél is lett volna, vagy akár "kosaras" Kodelkáné.

Almandin 2021.03.22. 19:54:34

@Vén motoros: Valóban, a nagy zsenik se tökéletes emberek, sőt, akár súlyos bűnök elkövetői is lehettek.
Villon és Cellini bűnös életéről én is többször olvastam. Viszont Arany János liliomtipró szerelméről még eddig nem. Honnan szerezted az infót? Engem is érdekel, elolvasnám.
Arany Jánosról mindeddig csak annyi rosszat hallottam, hogy állítólag írt nem kiadásra néhány obszcén versikét is, az azért még nem a bűnök netovábbja.

arncht 2021.03.22. 20:11:39

Vitruvius egy romai mernok es epitesz volt, a reneszansz rengeteget meritett az o konyvebol. Rengeteg talalmany es muveszeti megoldas romai eredetu (ill mar a romaiak is mastol tanultak).

Tamagucsi 2021.03.22. 20:28:10

Ettől még Leonardo kora géniusza volt, véleményem szerin rossz korban született. Véleményem szerint, az egyik legintelligensebb ember volt, aki valaha született.

HaD 2021.03.22. 20:33:28

@arncht: görögöktöl...akik részben az araboktól és az indiaiaktól,de valóban a "mérnök" rómaiak is igen sokat dobtak a tutihoz...amíg Bizánc el nem esett addig tartott a sötét középkor...utána sok menekült hozott magával régi szép müveket:):) Európa nyugati felére....és Itália volt természetesen a legközelebb:) hozzájuk

HaD 2021.03.22. 20:35:36

...ja és Freud szerint még meleg is volt:):)...a bevásárló cédulái alapján:):)

arncht 2021.03.22. 20:40:52

@HaD: az arabok akkor max a sivatagban tartottak kecsket... de epp nekik koszonhetjuk, hogy sok okori murol tudunk, ok orokitettek tovabb a hoditasaik soran. A romaiak minden meghoditott neptol tanultak, de sokmindent tovabb is fejlesztettek, mindezt elkepeszto szervezettseggel. Sok szempontbol csak az ujkor utani idoszak erte el a romai kori vivmanyokat.

arncht 2021.03.22. 20:42:21

@Tamagucsi: az zsenit az kulonbozteti meg az okostol, hogy az elobbinek vannak otletei :)

MTA rendes tagja 2021.03.22. 20:54:44

@HaD: A görögök mérnöki tudása a béka segge alatt volt.

HaD 2021.03.22. 21:57:42

@MTA rendes tagja: matematika??? orvostudomány??? filozófia???? müvészet???...a rómaiak valóban jobb mérnökök voltak....mérnökök:)!!!...de egy görög épület tájban való elhelyezése szerintem überelhetetlen(nem ide számítva a sintoista építészetet de az nem gondolnám hogy hatott leonárdó pajtásra:))

HaD 2021.03.22. 22:15:12

@arncht: nagy híve vagyok a római (antik) kultúrának...de az arab orvoslást és matekot nehogy már a kecskepásztorkodással azonosítsuk...a pergamoni és az alexandriai könyvtár kapcsolódása alapvetöen görög kulturális alapokon jött létre de mégis csak kisázsiában és óegyiptomban:)...majd aztán az alexandriai könyvtár lassú/többszöri pusztulása a rómaiak kezére hajtotta a vizet....volt is közük hozzá hogy elpusztuljon:):)... tényleg nagyra becsülöm a római kulturát....de leonárdó alapvetöen müvész volt és nem mérnök...egy Monalisa elehelyezése a tájban inkább a görög müvészetre hajaz mint a római felfogásra...szerintem,;)

morph on deer 2021.03.22. 23:00:54

@HaD:
“... akik részben az araboktól és az indiaiaktól...”

Akkoriban ez nem volt ciki, az arabok és az indiaiak nem voltak mindösszesen büdös ‘migráncsok’ mert mindenkit a valós értéke alapján minősítettek... Mert az volt fontos.
Ki érti?

Holott az etnikuma, vallása és politikai hovatartozása szerint is minősíthették volna, de a barmai csak a tényleges teljesítményt nézték..!
Valaki érti ezt?

Tudomásul kéne venni végre, hogy valaki nem attól faßagyerek, hogy mi a nemzetisége, hanem hogy mi az, ami a fejében van!
(Ha van olyan....)

Igen, az araboknál már hatezer éve ismert volt a matematika, míg nekünk még ezer éve is a hátrafelé nyilazás volt a legjelentősebb képességünk.
Mindehhez azt érdemes tudni, hogy a matematika még ma is fontos tényező, míg a hátrafelé nyilazás csak a retardált nyilasoknak fontos!
Go, figure..

morph on deer 2021.03.22. 23:13:54

@73939133:
Hamvas, ahogy a hozzászólás is...

Vagy netán le kéne ölni a “zsenialítás” embereket, hogy senki ne lógjon ki a sorból?

arncht 2021.03.23. 06:43:57

@HaD: alexandriat alexandrosz alapitotta, es a ptolemaida dinasztia (szinten gorog eredet) gyujtotte ossze az okori tudasanyagot a hires egyiptomi konyvtarukban. Egyiptomban arabok csak a 600as evekben jelentek meg, a hoditasuk utan, ekkortol szarmaztathato az a kultura amit arabnak nevezel. Ok menekitettek at sok okori tudasanyagot, ami nelkuluk elveszett volna. De a romaiak idejeben sehol sem volt meg ez a kulturajuk, tenyleg pasztorkodassal foglalkoztak a sivatagos teruleteken, es vandoroltak ideoda.

Lobo Marunga 2021.03.23. 09:01:32

Alapvetően a reneszánszról van egy téves képünk. Az ember felemelkedésének korszakaként szoktunk rá tekinteni, ami nem is alaptalan, de nem is teljesen igaz. Nagyon(!) leegyszerűsítve: A középkor az emberre inkább úgy tekintett a lélek hordozójára, és ezért nem a földi dolgokra helyezte a hangsúlyt. Ettől azonban nem kevésbé, hanem másképp emberközpontú. A reneszánsz jobban kiemelte az anyagi vonatkozásokat. Ebből azonban nem csak olyan tulajdonságai erednek, amiket egyértelmű előnyként szoktunk bemutatni (életigenlés, testkultúra, szépségigény...), hanem olyanok is, mint pl. a nagyfokú anyagiasság. A reneszánsz elsődleges mozgatórugója a pénz és a hatalom volt. A humanisták tevékenységét a pénz tette lehetővé, ezért mindig olyasvalakit szolgáltak (magasztos elveiket gyakran teljesen félretéve), aki jól meg tudta őket fizetni. Egy-egy király vagy főúr kérkedhetett azzal, hány humanista tudós van az udvarában, ezek a lángelmék pedig keresték a kegyeiket. Az egyszerű ember pedig ugyanúgy nyomorgott, kapált, vagy követ faragott, mint azelőtt, és aligha érdekelte, hogy a márványból Zeusz, vagy kőkorlát vagy lépcső, vagy Dávid készül-e vagy bármi más. A humanisták nem szellemi szabadságharcosok voltak, sokkal inkább kulturális szolgáltatók egy nagyon-nagyon anyagias világban. Ettől még persze akár példaképek és zsenik is lehettek, és voltak is sokan.

HaD 2021.03.23. 09:14:42

@arncht: khmmm...Egyiptomban kik éltek??? Amúgy ha már "csak" az volt az erényük szerencsétlen beduinoknak hogy "átörökítették"...és nem elpusztították-mint egyesek állítják-a görög alapú(a görögök pedig egyiptomi alapú...és a kör bezárult:))tudását,akkor is felbecsülhetetlen a szerepük...de kissé elszakadtunk Leonárdótól:):)...amit bogozgatni próbáltam az az hogy a történelemeben az ismeretek átmentése mennyire meghatározó....mi miatt nem tünik el egy kultúra vagy éppen mi miatt tünik el. Amennyiben egy népcsoport bezárkózik vagy és nem toleráns(mint pl. az iszlám normálisan alapból;) toleráns volt a térnyerése alatt is szerencsénkre)akkor könnyen eltünhet....a Leonárdó jelenség az én olvasatomban egy igen tehetséges ember röl szól akinek komoly része volt(sok más reneszánszbeli kortársával együtt) az ókori kultúra újraélesztésével...Bizánc eleste ennek adott egy lökést...de az addig vezetö utat a keresztes háborúktól és az iszlám terjeszkedésén át most nem mennék bele...nem téma:)

csakovics 2021.03.23. 09:29:24

Marcus Vitruvius Pollio egy – a kr. e. I. században élt – nagyhatású építész, hadmérnök volt, akinek munkái a reneszánsz idején is közkézen forogtak.
Vitrivus nevének olasz átirata Vitruvio.
A bejegyzésben rossz fordítás miatt téves a szóhasználat.
"A vitruviói építészetról" helyesen A vitruviusi építészetről; "a ... Vitrovianus Ember" helyesen a Vitruviusi ember, már amennyiben a konkrét Leonardo-rajzról van szó.

Dan da Man 2021.03.23. 09:50:39

A nagy leleplezések korát éljük, amikor minden mítoszt igyekszünk ledönteni.
Amivel alapvetően nincs is baj, hiszen ez elvileg arra kényszerít, hogy szembenézzünk a realitással.

De ha valaki egy vallási mítoszt mer döntögetni, azt rögtön leoltják. Mert a hívők korlátai nem engedik a szabad gondolkodást és a toleranciát.

Persze lehet, hogy Leonardon (és még másokon keresztül) egy nap eljutunk Jézushoz is, és onnan meg a Teremtőhöz. Nem tudom.
De a végső konklúzió nélkül kell-e nekünk Leonardo emlékét baszogatni? (Aki azért nem egy magyar celeb vagy politikus szintje, akiről ki tud derülni, hogy 0 eredménye van.) Ő letett valamit az asztalra, és ezt végigrángatni a sáron egy kicsit pszichopata, provokatőr jellemre vall - akkor is, ha a "valami" túlértékelt.

Irigylem az eredeti szerzőket, hogy ez a legnagyobb problémájuk - de örülnének, ha feleolyan emberek lettek volna, mint LdV.

arncht 2021.03.23. 10:01:23

@HaD: a beduinok egy arab torzs, de mar az arab hoditas elott is elvandoroltak az arab felszigetrol. Az arab hoditasnal az uralkodo reteg volt arab, nem jelenti azt, hogy a meghoditottak is arabok voltak, hanem osszeolvadtak kesobb, es mashogy kezdtek el azonositani magukat. Ez rengetegszer megtortent a tortelelemben.. a hunok, mongolok, torokok (de irhatnam a magyarokat is) sem egymaguk hoditottak, hanem a leigazott nepekkel. Nem akarom az arabok jelentoseget csokkenteni, csak az arab hoditasok elott nem volt sok szerepuk, foleg nem az egyiptomi, gorog, romai kulturahoz nem volt kozuk, annak vivmanyait vettek at, es gondoltak tovabb a kozepkorban. En csak a antik-reneszansz kulturarol irtam, nem kevertem ide az arabokat.

zsu80 2021.03.23. 10:02:35

@morph on deer: gratulálok, ez az igazi rasszizmus, a gusztustalanabb fajtából amikor valaki a saját népét nézi le. Még az se zavar hogy hazánk rengeteg feltalalót adott a világnak, Nobel díjasokat is, ami a kis számú lakosság arányában nagyon sok a többi néphez képest. De neked csak nyilazó nép marad, hát nyald tovább az arabok fenekét.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2021.03.23. 10:06:37

Kissé összecsapott cikk fordítása lehet a poszt - szerintem. "400 évszázad" ??

Warlimont 2021.03.23. 12:12:50

Leonardorol olvastam egy nagyon jo, törtenelmi forrasokon alapulo eletrajzi könyvet, "Mona Lisa maganelete" a cime. Ebben egy eleg emberszeru Leonardot mutat be a szerzö. Leonardo egy nagyon tehetseges rajzolo, festö volt, azonban a figyelme nem tudott egy temara koncentralni, almodozott, de lenyegeben egyetlen ötletet se vitte vegig, mert egy-ket vazlat utan belekapott megint masba. Foglalkozott papiron mindennel, folyoszabalyozassal, repulessel, mindennel, jo fantaziaval megaldott ember, ugyes rajzolo volt, de igazabol nem ertett semmihez, csak a festeshez.
Sajatos szemelyisege miatt a Mona Lisa kep is nagyon nehezen keszult el, az elsö par evben meg viszonylag rendesen dolgozott rajta, bar akkor is el-eltunt idökre, de azutan ujabb 10 ev telt el, amikor nagy, sokeves szunetek is voltak a munkaban, összessegeben a kis kep kb 15 even at (!) keszult.
A könyv kb ugy foglalja össze Leonardot, mint a zseni es a szelhamos kevereket, aki festönek tenyleg zsenialis volt, es a vilag akkor jart volna legjobban, ha csak a fest, de azt teljes odafigyelessel.
.
A "jövöbemutato" vazlatait szerintem tul sokra nehez tartani, kb mintha ma fantazial valaki az urutazasrol, idegen bolygok benepesiteseröl, csillagrombolokrol, azutan ez mondjuk 500 ev mulva megvalosul, es akkor huu, George Lucas mekkora nagy latnok volt, mert ö ezt mar 500 evvel ezelött megjosolta!

Warlimont 2021.03.23. 12:22:33

@Dan da Man: "A nagy leleplezések korát éljük, amikor minden mítoszt igyekszünk ledönteni. Amivel alapvetően nincs is baj, hiszen ez elvileg arra kényszerít, hogy szembenézzünk a realitással."
.
.
Tulajdonkeppen az a baj az regi dogmakkal, hogy nagyon elkopnak a reszletek. Leonardo a vilag legnagyobb zsenije, aki mindent feltalalt, csak pechere nem volt gyar, ahol ezeket megcsinalhatta volna. Ez borzaszto egydimenzios Leonardo kep, amiben egyszeruen reg nincs ott az ember, kikopott belöle, egy ures dogma lett az egesz.
Vagy pl annyit mantraztak gyerekkorunk ota Petöfit, Kossuthot es tarsait is, hogy ök is elvesztettek minden emberi vonasukat, es tökeletesen egydimenzios figurakka valtak, akikröl kötelezö mindenhol utcat elnevezni.

Medgar 2021.03.23. 13:14:51

@Vén motoros: Ez a leegyszeűsítés jellemző ma. A CC tombol jelenleg...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.03.23. 13:31:24

@morph on deer: "Igen, az araboknál már hatezer éve ismert volt a matematika"

:D Hatezer éve még az arabok sem voltak ismertek, nemhogy a matematikájuk.

Da Vinci érzésem szerint egy boldogtalan ember lehetett. Túl sok érdekes dolog volt a világban, mindenbe belekapott, belekóstolt, mindent meg akart ismerni, így aztán semmiben sem tudott igazán kiteljesedni, nagyívű életművet alkotni. Persze, rengeteg múlhatatlan alkotása volt, csak ezek szétszórt, töredékes munkák, ami értékes, csak nem teljes, nem tehette őt boldoggá.

pragmatika 2021.03.23. 15:01:54

@morph on deer:

"Igen, az araboknál már hatezer éve ismert volt a matematika, míg nekünk még ezer éve is a hátrafelé nyilazás volt a legjelentősebb képességünk. "

Akkor hasonlítsd össze, a magyarok lakosság számra kivetített nobel díját a környező országokéval.
Mielőtt viszont belekezdenél itt abba, hogy a magyar nobeldíjasok nagy része zsidó volt, annyit a korrektség kedvéért még tegyünk hozzá, hogy a környező országok nobeldíjasaiba is számítsuk bele az ott élő zsidókat is.
Na, mi jött ki ?
Azért csak igaza van Tellernek nem ? A magyar nyelv, és kultúra, inspirál.

horrorpornó bábszínház 2021.03.23. 15:37:58

@arncht:
Baromka, az araboknál a XIV. századig igen komoly tudományos élet volt, többek közt az algebra, a kémia és az alkohol szó is az arabból lett átvéve. Bár fel nem ők találták, de Európába tőlük került a nulla fogalma, egy csomó tengerészeti tájékozódást segítő eszköz és hasonlók.
Avicennáról halottál már?

Az, hogy mára agyatlan kecskebaszók lettek, leginkább az agyatlanul erőszakolt iszlámnak köszönhető.

@HaD:
"a rómaiak kezére hajtotta a vizet"
Fasza kis képzavar.

Kezére játszott vagy malmára hajtotta a vizet.

@morph on deer:
Dehogy értékeltek mindenkit a valós értéke alapján. Rabszolgákat tartottak.
Csak nem erőltették agyatlanul az iszlámot, ezért nem kizárólag a kecskebaszáshoz értő terroristák voltak az arabok, mint ma.
Igen, az arabokat ma pont aszerint értékelik, ami a fejükben van. Mérhetetlen sötétség és káosz. Ott tartanak agyban, ahol az európai ember tartott akkor, amikor az európai naptár annyit mutatott, mint most az arab. Olyan 1300 körülit.

6000 éve még nem voltak arabok.
Te pont ugyanolyan barom vagy, mint akiket lenézel, csak te a másik oldalról.

arncht 2021.03.23. 15:41:47

@horrorpornó bábszínház: barom az anyad, ha mar nem tudod ertelmezni, amit irtam.

horrorpornó bábszínház 2021.03.23. 15:50:35

@arncht:
Azt tudtad, hogy Leonardo (mármint a da Vinci) nem a rómainak nevezett korban élt?

@Lobo Marunga:
Nagyon igaz.

@HaD:
"Egyiptomban kik éltek???"
Nem tudjuk. Leginkább egyiptomiak, akik kurvára nem arabok voltak.

@Dan da Man:
Ki volt az a Leonard, akiről írsz?
(Leonardon keresztül)

@zsu80:
Azt azért tedd hozzá, hogy ezek a Nobel-díjasok mind mocskos zsidók voltak, ahogy haveri körben emlegetitek őket a Mi Hazánk-gyűlésen, ha nem a Nobel-díjról van éppen szó.

@Warlimont:
Tőled is megkérdezném, hogy ki az a Leonard.
Mivel ö betűd van, gondolom, megvan a többi ékezetes is. Akkor miért nem használod?

@Androsz:
Jaja, festett pár értéktelen fércmű mázolmányt, oszt Sanyi.

@pragmatika:
És most vond le a Nobel-díjasokból azokat a zsidókat, akiket a hozzád hasonlók Mi Hazánk-szopó barmok elüldöztek az országból. Na, mennyi marad?

arncht 2021.03.23. 15:54:53

@horrorpornó bábszínház: igazan elegansan ervelsz. Hiba volt valaszolni, mert a szavaidbol arad az ertelem es a kultura. :D olvasgass meg egy kicsit.

Vén motoros 2021.03.23. 16:49:16

@Almandin: A fene emlékszik már rá, hol és mikor olvastam. Úgy rémlik, Arany János öregkorában, amikor a "Szigeti tölgyek alatt" a Kapcsos könyvébe verselgetett, írogatott egy lánynak (miket? leveleket? verseket? nem emlékszem), arra sem, hogy aztán elküldte-e neki, vagy megmaradt kéziratban, de a lány 14 körül volt. Arany meg öregember. Én nem ítélem el, de Aranyról ezt meglepőbb elképzelni, mint mondjuk, Petőfiről, ha megérte volna az öregkort. Hacsak nem Barguzinban...

gigabursch 2021.03.23. 17:06:23

@morph on deer:
Olyan embertől, aki még lovon sem ült, nagyjából ennyit várhatunk.

Alick 2021.03.23. 17:55:38

@MTA rendes tagja: "A görögök mérnöki tudása a béka segge alatt volt"

Ebben azért nem lennék annyira biztos:

hu.wikipedia.org/wiki/Antik%C3%BCth%C3%A9rai_szerkezet

Alick 2021.03.23. 17:57:15

@morph on deer: Hamvas csak arra célzott, hogy a zsenik sokszor belegabalyodnak a saját öntörvényűségükbe.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.03.23. 19:19:25

@MTA rendes tagja: "A görögök mérnöki tudása a béka segge alatt volt."

Ez nagy marhaság volt. Hérón és Arkhimédész olyan dolgokat csinált, amiket az egész akkori világ csodált. Igazából az egész mai világ is csodálhat, még akkor is, ha azóta sok még nagyobb durranást láthattunk.

@Vén motoros: "de a lány 14 körül volt. Arany meg öregember."

Ebbe törvény szerint még ma sem köthetnénk bele, másfélszáz éve pedig egy 14 éves lány már urakkal udvaroltatott magának. A jó parti gyakran katonaviselt, érettebb férfit jelentett, akinek már egzisztenciája is volt. Arról már nem is érdemes szólni, hogy az, hogy egy idős költő egy fiatal lányhoz címezi a szerelmes versét, episztoláját, lehet egyszerűen költészet, földhözragadt elvárások nélkül. Akkor még nem láttak minden vallomásban elnyomó szexizmust.

Indriq 2021.03.23. 23:26:36

@pragmatika: qrva nagy csúsztatás ez a Nobel-díj/lakosság a magyar részről. Legalább olyan jól hangzik mint az áramszünet után 9 hónappal több gyerek születik.... egyszerűen kamu...
Igazából egyedül Szent-Györgyi Albert volt aki Magyarországon élt és alkotott amikor megkapta a dijat. Még talán Kertészt is ide sorolhatjuk valamennyire, de ennyi.
Jó hogy nem számoljuk azt is magyar Nobel-díjasnak aki egyszer már átlépte az országhatárt (egy példa: Oláh György 27ben született, 56ban dobbantott és 94ben kapta a díjat.... elég nagy merészség magyar nobel-díjnak tartani)

Almandin 2021.03.23. 23:40:46

@Vén motoros: Én Aranyról ezt sehol se olvastam. A szerelmi életéről a következőket találtam a neten:
www.barkaonline.hu/esszek-tanulmanyok/6328-arany-janos-emlekkonyvi-verseir-l
Ebben van szó kamasz lányokról, de valószínűleg ott se történt semmi olyasmi a leírtak alapján, ami a liliomtiprás tényállását megvalósítaná.

Almandin 2021.03.23. 23:53:39

@Androsz: A 19. században valóban más házasodási szokások voltak, a lányok nem ritkán még serdülőkorban férjhez mentek.
A mai magyar jog szerint egy 14 éves lány és egy bármilyen korú férfi önkéntes és nem pénzalapú kapcsolata valóban nem jogellenes (kivétel, ha a tanára az a férfi, mert akkor már büntethető). Viszont vannak helyzetek, amikor elég beteg lehet az ilyesmi. Pl. volt a franciáknál nemrég a Matzneff-botrány, az szerintem egy nagyon beteg kapcsolat volt és a pasi nagyon beteg (nemcsak a 14 éves lánnyal volt anno viszonya, hanem szexturistaként még fiatalabb fiúkkal is létesített nemi kapcsolatot, valamint egy 17 évesre azt mondta, hogy az már neki öreg). Itt az eset, megdöbbentő (meg a nőgyógyász is, aki elvégezte a lányon a beavatkozást):
www.origo.hu/nagyvilag/20200216-franciaorszag-szocialista-pedofilia.html

Vén motoros 2021.03.24. 01:04:05

@Almandin: Akkor vegyük Urban legend-nek, ahogy azt is, hogy Lotz Kornélia valójában Lotz nem örökbefogadott, hanem természetes gyereke volt, és őt festegette nagy előszeretettel meztelenül, vagy hogy a Majálisban a bal fölső háttérben lévő két elmosódott nőalakot utólag festette rá föstő, a társadalmi felháborodás mián', hogy ugyanis KÉT nő hogyan mehetett el NÉGY férfival a zöldbe majálisozni... A 'Zemberek rossznak találták az ivararányt. (Azért ez a Lotz Kornélia hű, de murva dögös csaj, még mai szemmel nézve is!)
Aranyhoz visszatérve: bár valahol mégiscsak olvashattam róla, hiszen nem vagyok én forgatókönyv író, hogy ilyesmit csak úgy magamtól találjak ki. Még az is lehetséges, hogy a második gyermekkoromat élve konfabulálok, mint egy hároméves... Előfordult már, hogy Balassagyarmaton gyermekkoromban, 6-8 évesen elég sok echte "néprajzi" dolgot láttam a saját szememmel (mészégető, teknővájó, drótos tót, furikos kubikos, gereznás cigány), és jóval később, amikor ezeknek részben utánaolvastam, vagy megnéztem a néprajzi múzeumban, akkor később összeolvadt bennem az, amit saját szememmel tapasztaltam meg, és az, ait később tanultam meg róla. Ez a konfabulálás tipusos esete.

Almandin 2021.03.24. 01:49:08

@Vén motoros: Lotz Károly életéről én anno olvastam egy nagyon érdekes regényt, ezt:
www.libri.hu/konyv/Alvo-Venusz-Regeny-Lotz-Karoly-eleterol-23.html. Ebben én is olvastam a közte és Kornélia között fennálló, kissé furcsa vonzódásról. A regényben nyitva hagyták a kérdést, hogy kinek a lánya volt Kornus, mert az anyja még az előző férje, Jakobey Károly festő neje volt, amikor Lotz Károllyal már viszonyt folytatott. A regényben a feleség ezt akkor közli a férjjel, amikor már látja a veszélyt, hogy esetleg összefekhetnek és erre bedobja ezt a lehetőséget, bevallása szerint ő se tudta, ki a lány apja. Az pedig nekem is feltűnt, hogy sok Lotz-aktnak nagyon hasonlít az arca Kornéliára.
Nem valószínű, hogy Arannyal kapcsolatosan konfabulálsz. Olyan is előfordulhat, hogy összekevered most valakivel (velem is fordult már elő, hogy összekevertem híres embereket). Ezért is lettem volna kíváncsi, honnan az infó, mert szeretek művelődni. Másrészt ez azért egy elég súlyos dolog, véleményem szerint ezért is illik megjelölni, honnan származik az információ, mert anélkül eléggé pletykaíze van. Történelmi személyiségekről is terjed elég sok alaptalan pletyka, én jobban szeretem a hiteles információkat.

horrorpornó bábszínház 2021.03.24. 03:11:46

@arncht:
Te kezdted az anyázást, faszkalap.

horrorpornó bábszínház 2021.03.24. 03:18:05

@Androsz:
Teljesen igazad van mindkét pontban.

@Almandin:
Macron 15 éves volt, amikor összejött a mostani feleségével, aki a tanára volt, családos, 2 gyerekes asszony, 30 fölött. :-)
(A franciáknál egészen a múlt hétig nem volt beleegyezési korhatár.)

@Vén motoros:
Szerintem teljesen normális, ha az ember meztelenül festeget. Könnyebb utána megtisztálkodni.

Géki 2021.03.24. 08:25:37

Ez egy gusztustalan, tipikusan "mindenaljaneoliberálbolsevikgyalázkodó" - írás!

kvp 2021.03.24. 09:36:15

A Leonardo fele nem mukodo talalmanyokrol szerintem eleg annyit, hogy a siklorepuloje tervrajza mellett a szeljegyzeten az szerepel, hogy: erdemes a templomteto udvar feloli oldalarol indulni, akkor nem latjak az utcarol... (de persze biztos nem probalta ki) A szerkezet az egyike az azota letesztelt es jol mukodo talalmanyainak.

Egyebkent jopar muszaki rajzan van egy-egy darab, egy atlagos mernok altal konnyen kiszurhato, de hozza nem erto emberek altal butan lemasolva a mukodest akadalyozo hiba. Szerintem szandekosan.

Nagyon sok muszaki rajza pedig korabbi szerkezeteket orokit meg, nem csak a sajat talalmanyait jegyezte le, hanem az okorbol megmaradt tudast is probalta osszeszedni, szerintem sikerrel.

Arrol, meg hogy a gorogok nem voltak mernokok annyit tudok mondani, hogy az elso tenyleges munkat vegzo gozgepet is ok keszitettek es a kozembereknek mint isteni csodat mutattak be. (szerencsere a muszaki leirasa fennmaradt) A fejlodes egy hosszu folyamat volt az okortol, csak az ipari forradalomig nagyon keves, egyedileg keszitett gep letezett csak es jo reszuket nem hasznaltak munkavegzesre vagy ha megis, a lakossag nagyresze nem is hallott rola.

Ehhez kepest Leonardo idejeben itthon is egesz sokminden epult. Ekkor jelent meg az elso szokokut a Budai varban, ami nyomas alatt levo vizet igenyelt (az okori romai elvekre epulo gravitacios vizvezetek rendszert utanna meg evszazadokig hasznaltak), ekkoriban epult az esztergomi szivattyuhaz (egy ismeretlen olasz mernok tervezte), amit meg joval kesobb a megszallo torokok is lattak mukodes kozben. Tehat nem volt annyira ismeretlen a technika abban a korban, csak az emberek nagyresze nem is tudott rola, hogy letezett barmi is. Nem mintha ma az emberek 99%-a az utolso elektronig ertene, hogyan is mukodik egy okostelefon, de a tomegtermelesnek hala mindenkinek lehet.

ps: Szemelyes tortenet, meg kisiskolas voltam, amikor Athenban a regeszeti kiallitason a tengeri leletek kozott kiszurtam egy erdekes szerkezetet, felrangattam az emeletre edesanyamat es lefotoztattam magam a felig uledekbe ragadt szerkezet mellett, amirol en valtig allitottam, hogy egy regi szamitogep. Aztan kb. 12 evvel kesobb a helyi regeszek is rajottek hogy mirol is van szo... Csak egy regi foto van rola, de jo tudni, hogy igazam volt. Viszont rengeteg tudas volt, ami vagy egyszeruen elveszett vagy a mai modern emberek nagyresze sem veszi eszre, meg akkor sem ha ott van az orra elott.

Tibor Czobor 2021.03.24. 10:28:53

Nem írtad oda a forrást, hogy miből fordítottad.

Warlimont 2021.03.24. 12:06:48

@horrorpornó bábszínház:
.
Tőled is megkérdezném, hogy ki az a Leonard.
Mivel ö betűd van, gondolom, megvan a többi ékezetes is. Akkor miért nem használod?"
.
Hinnye baratom, jol raereztel a mondanivalom lenyegere. :) :) :) De ha mar ennyit fogtal csak, akkor maradjunk ennel. A titok nyitja, hogy sved billentyuzettel irok (na talald ki ebböl, melyik orszagbol), es itt van ö betu meg ä, meg å is, de kb ez a kinalat.
De mar egy atlagos intellektusu ember is gond nelkul el tudhatja olvasni igy is.

kritizator 2021.03.24. 13:18:58

@Vén motoros:

Arany János öregkorában egy olyan fiatal lánynak írt szerelmes verseket, amely még ma is liliomtiprás.

szerelmes vers <>liliomtiprás

arthurthedent 2021.03.24. 14:11:16

@morph on deer: "Akkoriban ez nem volt ciki, az arabok és az indiaiak nem voltak mindösszesen büdös ‘migráncsok’ mert mindenkit a valós értéke alapján minősítettek... "

Hát persze. Mert ahogy visszafelé haladunk az időben egyre felvilágosultabbak az emberek. Háppersze.

horrorpornó bábszínház 2021.03.24. 14:14:20

@Warlimont:
Egy átlagos intellektusú ember pedig át tudja állítani a billentyűzetét magyar nyelvre.
Erről ennyit.

Neten csak idióták írnak ékezet nélkül magyar nyelven.
(Mobilon, SMS-ben még érthető, mert ékezettel feleannyi betűt írhatsz egy üzenetbe. Neten már legalább 25 éve, amióta nem 4800 b/s-es faxmodemet használnak netezésre, csak a hülyéknek.)

arthurthedent 2021.03.24. 14:14:27

@horrorpornó bábszínház: "Szerintem teljesen normális, ha az ember meztelenül festeget. Könnyebb utána megtisztálkodni."

Ha meg ruhában festegetsz, akkor nem hívják rád a rendőrséget a főtéren és nem is kell fürdened, elég ha lecseréled a ruhádat. :D

horrorpornó bábszínház 2021.03.24. 14:18:20

@arthurthedent:
Sajnos, az arabokra ez bizony igaz.
Valaha vezető szerepük volt a tudományos világban, és komoly irodalmuk is volt.
Mára a fanatikus iszlamista barmok ima + kecskebaszás szintre nulláztak le mindent.

Indiáról meg annyit, hogy ők találták fel az általunk ma is használt "arab" számokat és köztük a nullát, ami nélkül elég nehéz lenne a két kézen végzett összeadásnál bonyolultabb matematikai műveleteket végezni (bár valószínűsíthetően volt ilyenjük a babiloniaknak is, de az aztán valahogy elfelejtődött).
Másrészt India ma is eléggé fejlett pl. számítástechnikában.

horrorpornó bábszínház 2021.03.24. 14:19:19

@arthurthedent:
Na, láthatóan te sem festettél még életedben...

Vén motoros 2021.03.24. 20:37:51

@kritizator: Te is megragadtad az írásom lényegét... Van ugye, a fizikai valóságában is megtörtént liliomtiprás, véres lepedővel, létezik a jogi értelemben vett liliomtiprás, és él az etika világában is, amikor egy öregember erősen szexuális töltetű gondolatokat forgat az agyában egy alig serdült serdületlennel szemben. Igaz, hogy Capulet Júlia csak 13 éves volt, ellenben Montague Rómeó sem volt sokkal idősebb.

horrorpornó bábszínház 2021.03.24. 20:59:06

@Vén motoros:
Azért mondjuk ne csodálkozz, ha ezzel az etikai liliomtiprással vagy mi a lófasszal kiröhögnek.
Egyrészt egy 14 éves lánnyal dugni, ha beleegyezik, már ma sem liliomtiprás, akkor meg pláne nem volt az, másrészt gondolni akár 8 éves kiscsajjal dugásra is gondolhatsz, ha vagy annyira perverz és neked az esik jól, az még nem bűncselekmény.

Ahogy a költő (nem Arany, egy másik) fogalmazta úgy 40 éve:
Nem pusztítod el önmagad, amíg csak a gondolattal játszol.

Azt meg én teszem hozzá, hogy addig másokat sem.

MTA rendes tagja 2021.04.02. 01:09:32

@Androsz: Játékszerek voltak.
A görögök építészete és hajóik pontosan megmutatta, hogy mérnöki tudásuk kisebb volt az őket időben megelőzőknél és az őket időben követőknél.

MTA rendes tagja 2021.04.02. 01:12:03

@horrorpornó bábszínház: Az araboknak soha nem volt vezető szerepük a tudományban. Ez minden alapot nélkülöz.
Egyedül a perzsák értékelhetőek tudományosan.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása