Színek és foltok

Göbölyös N. László blogmagazinja

2020. jún 01.

A lovak fényképről is felismerik gazdájukat

írta: Göbölyös N. László
A lovak fényképről is felismerik gazdájukat

131422315-fbbd0446-5772-4960-bc15-d0d286319539.jpg

Közismert, hogy a lovak különlegesen okos állatok. Leolvassák az ember arcáról a félelmet, a haragot, az örömöt.

A Trench national Research Institute kutatóinak jelent meg a Scientific Reportsban egy tanulmányuk, amelyből kiderül, hogy a lovak fényképről is felismerik azokat, akik foglalkoznak, vagy foglalkoztak velük.

A lovak megszokták az együttélést az emberrel. Több mint 5 ezer évvel ezelőtt háziasították, ezenkívül átlag életkoruk 30 éve, ami arra enged következtetni, hogy jó a memóriájuk és emlékezetükben meg tudják őrizni a fontosabb dolgokat.

A kutatók ebből a két tényezőből indultak ki, amikor feltételezték, hogy a lovak azt is felismerik, akit régen láttak, és talán fényképről is.

Először megtanították ...

Tovább Szólj hozzá

állatvilág felismerés

2020. máj 29.

Az amerikai hadsereg a következő háborús konfliktust a Föld alá teszi

írta: Göbölyös N. László
Az amerikai hadsereg a következő háborús konfliktust a Föld alá teszi

assets_newatlas_com.jpg

Egy különleges katonai űregység, a Space Force, az amerikai adminisztráció prioritásai közé tartozik. A Pentagont inkább az foglalkoztatja, hogy a föld alatt kell harcolni.

A DARPA (Defence Advanced Research Projects Agency) egy hároméves pályázatot tervez kiírni egy olyan technológia kifejlesztésére, amely megvédi az embereket a föld alatti terek veszélyeitől.

A DARPA már elkezdte összeállítani a csapatokat, amelyek résztvesznek a versenyben. A Subterranean Challenge célja új, gyors feltérképezési rendszerek kidolgozása azoknak az egységeknek a számára, amelyek a vészhelyzetben lévőket mentenek, illetve városi környezetben harcolnak.

A DARPA szerint a föld alatti környezetek sok szempontból ismeretlen területek számukra annak ...

Tovább Szólj hozzá

hadászat USA DARPA

2020. máj 28.

Michael Moore pálfordulása

írta: Göbölyös N. László
Michael Moore pálfordulása

michael-moore.jpg

Hogyan lett Michael Moore baloldali radikálisból a jobboldal kedvence? A Business Insider felidézi azokat a filmeket, amelyeket a dokumentumfilmezés amerikai fenegyereke az 1990-es években készített.

A Roger és én, amely az amerikai munkásosztályról készült, mérföldkő volt a műfajban. A Bowling at Columbine az 1999-es iskolai mészárlás kapcsán az amerikai szabad fegyverviselés örök témáját járta körül. A 9/11 Fahrenheit a 2001.szeptember 11-i terrortámadások és a Bush-adminisztrációi iraki háborúja közti összefüggéseket kereste.

Moore korábban mindig baloldalinak vallotta magát, személyesen kampányolt a demokrata párti jelöltek mellett. Most az amerikai szélsőjobb nézeteit fújja és új filmjében, az Emberek bolygójában ...

Tovább Szólj hozzá

mozi környezetvédelem dokumentumfilm Michael Moore USA

2020. máj 27.

Faültetés finn módra

írta: Göbölyös N. László
Faültetés finn módra

123845699-62980863-88b7-4677-a677-818fd558ede8.jpg

Egy finn tanulmány szerint a fák különleges módon való ültetése csökkenti a város légszennyezettséget.

A modellt és az elemzést a helsinki egyetem és a finn meteorológiai intézet kutatói készítették. A tanulmány az Atmospheric Environmentben jelent meg.

A kutatók szerint a légtisztítás akkor a leghatásosabb, ha az utakon három különböző magasságú és fajtájú fasor áll.

Ez az elrendezés sokkal hatásosabb, mint a négysoros, egyenlő magasságú fasoré. Kiderült viszont, hogy a fák közé ültetett bokroknak nincs semmiféle hatásuk a szálló porra.

A város támogatásával végzett kutatás célja a lakosság egészségi állapotának javítása. Bár a WHO szerint Finnország egyike azon európai országoknak, ahol a ...

Tovább Szólj hozzá

környezetvédelem urbanizáció Finnország

2020. máj 26.

A vinil is szennyezi a környezetet, de jönnek a zöld lemezek

írta: Göbölyös N. László
A vinil is szennyezi a környezetet, de jönnek a zöld lemezek

greenvinyl-u3170228530526czg-u318019141945460gf-593x443_corriere-web-sezioni.jpg

A zene igazi rajongói az utóbbi évtizedben újra felfedezték a vinil LP-ket. A máig utánozhatatlan hangminőségű korongok ismét jelentős szeletét hódították meg a lemezpiacnak. Csakhogy velük is van egy probléma: szennyezik a környezetet.

Kyle Devine, az oslói egyetem zenetudósa szerint az LP-ket manapság is ugyanazzal az anti-ökológikus technológiákkal gyártják, mint régen. Elalvultak a gépek és a felhasznált anyag, a polietilén is, amit rákkeltőnek tartanak. 

Világszinten a lemezgyártás feléhez használt PVC-t, a Thai Plastic and Chemival Public Company Ltd. állítja elő. Ez egyike a világ legnagyobb műanyag-gyártóinak.  A Greenpeace kiderítette, hogy a bangkoki székhelyű vállalat évek óta a Chao Paraya folyóba önti a ...

Tovább Szólj hozzá

környezetvédelem lemezipar Zene

2020. máj 25.

Kihalás fenyegeti a vörös mókust

írta: Göbölyös N. László
Kihalás fenyegeti a vörös mókust

183231282-768f13fd-c4f0-412f-b5e7-858cc347103f.jpg

A vörös mókus élőhelyeit évek óta háborgatja a szürke mókus, amely a legújabb kutatások szerint egy bélparazitával is megfertőzte.

Hosszú ideig Európában csak a vörös mókus és kalábriai rokona élt. A szürke mókust úgy vitték be Amerikából Angliába a 19. század elején. A szürke mókus kezdetben csak ügyes tolvajnak tűnt. Felkutatta és elorozta azokat az eledeleket, amelyeket a vörös mókus télre rejtett el. Ezzel is elég bajt okozott, de kiderült, hogy sokkal nagyobbat is tud.

Egy olasz-belga kutató csoport fedezte fel, hogy megfertőzte rokonát egy olyan bélparazitával, amelyhez ő tud alkalmazkodni, a vörös mókusnak viszont olyan bágyadtságot okoz, hogy inaktívvá válik tőle. A fertőzés a közös élőhely ...

Tovább Szólj hozzá

környezetvédelem állatvilág mókus

2020. máj 24.

Titokzatos kincses hegy Szibériában

írta: Göbölyös N. László
Titokzatos kincses hegy Szibériában

kondyor_ast_2006161_lrg.jpg

Egy  kb. 600 méter magas hegy egy 8 km szélességű kráter körül nemesfémek tonnáit rejti magában. A Kondjor hegy valóságos geológiai csoda, vagy valami váratlan jelenség eredménye, ami ma is rejtély.

Létrejöttére két elmélet van: az egyik feltételezi, hogy tökéletesen kerek formáját egy meterorit becsapódásának köszönheti, a másik egy millió évvel ezelőtti vulkánkitörést tart valószínűnek, amely több mint 8 ezer km-es magmahullámot lövellt ki.

Bármi legyen is az eredete, csodálni kell a tökéletes formáját és a kincseket, amelyek a kráterben rejlenek: a platinát, az aranyat, az ezüstöt és a nagy mennyiségű más nemesfémet. Ezek a vulkánkitörés elméletét erősítik, annál is inkább, mert kondritet is találtak. ...

Tovább Szólj hozzá

geológia Oroszország Földrajz

2020. máj 23.

Jövőnket az algoritmusok határozzák meg?

írta: Göbölyös N. László
Jövőnket az algoritmusok határozzák meg?

lapd_car_jpg_1200x400_q85.jpg

Régen csak jósokhoz lehetett fordulni, ha a jövőnket akartuk tudni, de a technológia ezt is megváltoztatta. Hogy mi lesz velünk, azt ma az algoritmusok jövendölik meg.

Így is nevezik őket: jósló algoritmusok. Szoftverek, amelyek azt is tudják, amit még a legnagyobb varázslók sem. Előre tudnak jelezni gyilkosságokat, a tőzsde mozgását, tudják, hogy mikor leszünk náthásak, és segítenek megtalálni az igazit. Tisztán matematikai alapon. Az elemzéshez nem tesznek mást, mint felhasználják a történelmi adatokat, hogy olyan statisztikai modelleket építsenek, amelyek kiemelik a fontosabb tendenciákat. Ezeket a modelleket alkalmazzák a meglévő adatokra és megjósolják a jövő eseményeit, vagy sugallja, hogy milyen lépéseket tegyünk, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

jövő mesterséges intelligencia bűnüldözés üzleti siker

2020. máj 21.

Bono 60 éve

írta: Göbölyös N. László
Bono 60 éve

river.jpg

1960.május 10 nem volt történelmi szempontból az év legizgalmasabb napja, hiszen három nappal korábban lőtték le a Szovjetunió felett Gary Powers U2 kémrepülőgépét, a Moszad ügynökei pedig egy nappal később rabolták el Argentinában a náci tömeggyilkos Adolf Eichmannt. Aznapra csupán a Triton amerikai tengeralattjáró maradt szenzációnak: Magellán útvonalán kerülte meg a Földet. A krónikákban szerepel még, hogy John F. Kennedy győzött a nyugat-virginiai előválasztásokon, bizonyítva, hogy egy erősen protestáns államban is győzhet katolikus elnökjelölt. Ezen a napon született meg Dublinban Paul Hewson, akit 40 éve Bonóként, a U2 rock-banda frontembereként ismer a világ.

Az együttes története is ezen a napon, 1978-ban, vagyis Bono ...

Tovább Szólj hozzá

Zene Rock U2 Írország

2020. máj 20.

Raffaello múzsája

írta: Göbölyös N. László
Raffaello múzsája

  afdb44721b9cb3b55e2ec83206239be1.jpg

Raffaello szerelme címmel jelent meg Pierluigi Panza olasz író legújabb regénye (Un amore di Raffaello), abból az alkalomból, hogy április 6-án volt a nagy reneszánsz festő halálának 500. évfordulója.

Urbinóban született 1483. április 6-án és ugyanezen a napon halt meg 37 évvel később. Életműve azonban így is óriási. A mesterséget Perugino műhelyében tanulta, Sienában, majd Firenzében dolgozott és már 17 évesen komoly megrendeléseket kapott. Végül Rómába került, ahol főleg a pápáknak, II.Gyulának és X.Leónak dolgozott, de egyik támogatója volt Agostino Chigi bankár is, akinek villáját, a Farnesinát dekorálta.

A könyvet Panza úgy írta meg, mintha Margherita Luti, azaz a Fornarina, a festő kedvenc modellje és ...

Tovább Szólj hozzá

irodalom reneszánsz kultúrtörténet Raffaello

2020. máj 19.

Fenntartható kakaó a Cross River gorillák megmentésére

írta: Göbölyös N. László
Fenntartható kakaó a Cross River gorillák megmentésére

the-cross-river-gorilla-is-a-rare-and-iconic-species-photo-by-wildlife-conservation-society.jpg

A Nigéria és Kamerun erdeiben élő gorilla a legveszélyeztetettebb nagy emlősök közé tartozik. Kevesebb, mint 200 példány él belőlük. 11 csapat él egy kb. 4000 km 2 -es területen a nigériai Cross River nemzeti park és a kameruni Takamanda nemzeti park között. Az esőerdőket látogatják 2000 méter magasságig. Étrendjük a nyáron bőségesen található gyümölcsökből és a zord idős fakérgekig változik.

Megmentésüket az Európai Unió a Support programme for the Preservation of Forest Ecosystems keretében 2 millió euróval támogatja. A részprogramokat a Wild Life Conservation Society koordinálja.

Az EU segítsége a gorilláknak közvetett. Arra szánják, hogy kb. ezer családot megismertessék a fenntartható kakaó termesztésére, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

állatvilág gorilla Afrika biosokféleség